Egészség

Szülés után testépítő bajnokká vált a túlsúlyos anyuka

Shelly Parks először csak óvatos diétákkal próbálkozott, hogy leadja a terhessége során felszökött 40 plusz kilóját. Csakhogy időközben beleszeretett a testépítésbe.

Szülése után 98 kilóról indult a 34 éves anyuka, és az edzéseknek, illetve a teljes életmódváltásnak köszönhetően időközben 40 kilótól szabadult meg. Ezenkívül pedig ott lesz az idei brit női testépítő bajnokság országos döntőjében.

Idáig azonban hosszú út vezetett Shelly számára, aki először akkor kezdett el hízni, amikor nem sikerült teherbe esnie természetes úton, és termékenységnövelő kezelésekre kellett járnia. Majd amikor terhes lett kisfiával, további pluszkilókkal gyarapodott.

 

Ám miután megszületett fia, Mason, elhatározta hogy lefogy. Először csoda diétákkal próbálkozott, ez azonban nem hozott számára tartós sikert. Majd elkísérte egyik barátját egy testépítő versenyre, ahol maga is kedvet kapott az edzésekhez. Elkezdett rendszeresen súlyokat emelni, közben pedig drasztikusan változtatott étkezési szokásain is. Elhagyta a cukros, zsíros ételeket, és rostokban, fehérjékben gazdag táplálékokra váltott.

Aki ma összeveti az anyuka pár évvel ezelőtti fotóit azzal, ahogyan most kinéz, valószínűleg nem fog ráismerni. 40 kilóval könnyebb, 14 számmal kisebb ruhákat hord, és a testépítő bajnokság nagy esélyese. 

(Forrás: Dailymail)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top