Egészség

Megható dolgot tett az eladó, amikor egy bácsi ásót vett tőle

Már egy kis kedvesség is nagyon sokat jelenthet.

A 19 éves Sam Coleman-Dancer éppúgy kezdte a munkanapját eladóként, mint eddig bármelyiket. Viszont egy egyszerű emberi gesztus miatt egészen máshogy alakult, mint ahogy számított rá. Minden egy ásóval kezdődött.

A mezőgazdasági boltba, ahol egyetem mellett dolgozott, egy idős úr, Milton Lowe sétált be, és mindössze egy ásót kért. Coleman-Dancer megkérdezte, hogy mire kell, hiszen nagyon meleg volt, és a bácsi nem úgy tűnt, mint aki képes a megterhelő fizikai munkára.

Lowe elmesélte, hogy német juhász kutyája, Bo, aki 12 évig volt a társa, elpusztult – ezért kell az ásó, hogy el tudja temetni. Felidézte a közös sétáikat, amikor együtt játszottak.

Ekkor döntött úgy a fiú, hogy segít. Elmondta a bácsinak, hogy amint lejár a munkaideje, átmenne és segítene ásni. „Tágra nyílt szemekkel kérdezte, hogy biztos vagyok-e benne. Mondtam, hogy persze – meséli Coleman-Dancer. – Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha az én nagyapámnak lenne szüksége segítségre? Mivel tudok segíteni, egyszerűen ezt kellett tennem.”

(via The Dodo)

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pexels.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top