Egészség

Hernyó okozta egy kisbaba megmagyarázhatatlannak tűnő sérüléseit

Az anyukájának fogalma sem volt, mik lehetnek a fekete foltok a kisbaba szájában.

Krystal Pyne kanadai anyuka, két gyerkőcével játszott házuk kertjében, mikor kislánya, a 8 hónapos Kenzie torkaszakadtából üvölteni kezdett. Az anyuka nem értette, mi lehet a kicsi baja, mindössze 1-2 méterre ült tőle.

Aztán meglátta a baba tátott szájában a furcsa fekete foltokat – ekkor úgy döntött, irány a kórház. Először bogárnak, később égési sérülésnek hitte a foltokat, az ügyeleten azonban kiderült, tulajdonképpen egyikről sincs szó. A kislány egy hernyót vehetett a szájába, aminek a szőre és a csápjai a szájába és a nyelvére ragadtak, majd allergiás reakciót váltottak ki. 

Az orvosoknak sikerült 98%-ban eltávolítani a rovarmaradványokat, az anyuka pedig azt mondja, azért osztotta meg a történetet, hogy a többi szülőt figyelmeztesse, az ártatlannak tűnő pillangókezdemények is okozhatnak komoly balesetet.

cafemom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top