2018. Június 16.

Jobb lesz-e az élet a füstmentes cigarettával?

Jön, jön a füstmentes cigaretta... Egyszer csak bekopogtat nálunk is. Jó hír ez a megrögzött dohányosoknak és a passzív elszenvedőknek is. Meg rossz is, egy olyan országban, ahol szemernyit sem csökkent a dohányosok száma, és amely világelsőséget vívott ki a tüdőrák-halálozás terén.

M.CS.

Először is tisztázzuk, milyen alapon osztom én az észt. Apám, nagyapám és a nagybátyám több mint ötven éven át dohányzott, nagybátyám a haláláig. Édesapám 13 éves volt, amikor a fonyódi postás – akit elkísért az állomásra a táviratokért – megkínálta egy szál Darlinggal. Ezek lehettek az amerikai cigi végnapjai a szocblokkban, 1948-ban. Fuldokolhatott tőle – mint én is 14 évesen, mikor először próbáltam ki a 100 éves nevű világmárkát –, de szívta derekasan, hisz attól férfi a férfi. 53 évre eljegyezték egymást a cigarettával. Apám hűséges típus: csak Symphoniát szívott. Az már hatalmas kompromisszum volt önmagával, amikor áttért a kék dobozosra. Anyukám Fecskére gyújtott mindennap munka után – 1-2 szálra, sűrűn egymás után. Alighanem a főnökét füstölte el ilyenkor rituálisan, akivel egész nap egy légtérben kellett tartózkodnia.

Utáltam a füstöt. Beette magát a függönyök szövetébe – bármilyen gyakran mosta is a tisztaságra, szagokra kényes anyukám –, megült a nappali sarkaiban. Apámnak is mindig bagószaga volt. Szerettem a keze szappannal kevert nikotinillatát, és ahogy a szeme résnyire összeszűkült, mikor beleszívott a cigarettába. Még borotválkozás közben is dohányzott (ne teljen üresen az idő, míg puhul a szőr) – mutatóujjával letörölte a habot a szájáról, és adott egy puszit, mosolyogva, hogy olyan elmélyülten nézem. Elbűvöltek ezek a füstben úszó „férfidolgok”. Mindig azt mondta, ne dohányozzak, mert az hülyeség, ő már csak tudja (tudta!). De ha ki akarom próbálni, akkor ne titokban csináljam. Majd ő meggyújtja. Persze serdülőkoromban nem a szüleim előtt akartam menőzni, hanem a balatonfenyvesi úttörőtáborban a nagyfiúk előtt, amikor előkerült a 100 éves, és mindenki úgy csinált, mintha ettől lenne még tutibb a buli. Úgyhogy beleszívtam, és ennyi elég is volt jó néhány évre. A gimiben valahogy nem vonzott a vécében dohányzó szekció, de az egyetemen már tényleg nem volt menekvés. Aki nem ült füstös kiskocsmákban „régi magyar” előadás helyett, az nem is volt bölcsész.

Magam is meglepődtem, hogy amikor terhes lettem, egyik napról a másikra le tudtam tenni a cigarettát. Akárcsak apám, 53 év dohányzás után. Máig nem tudom, miért hagyta abba. Mert azt, hogy ez összefüggésben lehetett két akkoriban történt dologgal, ami őt elemi erővel megrázta, azt csak mi mondogattuk a családban. Sosem ismerte el, hogy nagydohányos barátja hirtelen – gyakorlatilag fulladásos – halála, meg a gégészeti osztályon töltött egy hét érlelte meg benne az elhatározást. Úgy fújta a füstöt a gégemetszett bagósokkal a kórház udvarán, hogy azt hittem, a halálos ágyán is cigit kér majd. De nem. 53 éve meghagyott az enyészetnek egy fél doboz kék Symphoniát. Ma sem ismeri be, hogy nehéz volt, hogy esetleg hiányzik…

Úgyhogy én tudom, hogy aki dohányozni akar, az dohányzik, aki pedig nem, az abbahagyja. Apám a „csodás esetek” 3-5 százalékos kategóriájába esik, aki magától, segítség és elterelő manőverek nélkül szokott le, csaknem húsz évvel ezelőtt.

Ami engem illet, nyaranta általában veszek egy doboz cigit. Jól esik egy sör vagy fröccs mellé, jó társaságban, egy-egy szál. Tudom, hogy nem fogok rászokni. Azt is tudom, hogy ezt sem kéne, nem vagyok rá büszke. Amikor az egyik barátnőm az addiktológián feküdt és összeomlott az élete, vettem neki pár doboz cigit, mert reszketett érte. Úgy gondoltam, az adott helyzetben ezzel többet tudok segíteni, mintha frissen facsart narancslevet vinnék neki. Nem tudom, jól tettem-e. Csaknem egy éve nem iszik már, viszont sokkal többet dohányzik. Nem tudom, melyik a veszélyesebb. Mindenesetre a dohányzással könnyebb együtt élni, egy fokkal toleráltabb egyensúlyvesztés.

Úgy gondolom, nem lesz soha füstmentes a világ. Ahogyan a prostitúció, a bűnözés, az alkoholizmus nem fog teljesen eltűnni, úgy a dohányzás sem. Ilyenek vagyunk. Kell az ártalom, a kiütés – kinek milyen formában és mértékben. Vannak tiszták és okosak is, hódolat nekik! Ők – gondolom – másképp rombolják az életüket. És vannak a szentek, kevesen. Az övék Cassandra-sors: mindig megmondják, és mindig igazuk lesz. Ők a legboldogtalanabbak: pocsék lehet tisztán élni, mégis fájdalmat cipelni – mások felelőtlensége miatt.

Na ezen a sivatagi talajon virágzik örökkön-örökké, a sziklarepedésekből is kihajtva a dohányipar. Bámulom ennek az iparágnak a megújulóképességét. Halálosnak vélt csapásokat mértek rá az utóbbi évtizedekben: kiszorították a reklámokból, a tévéstúdiókból, a munkahelyekről, a vendéglátóiparból, trafikokba kényszerítették, megdrágították, elvették tőle az aromákat, a vonzó, egyedi csomagolást, a dobozoknak öles betűkkel, burjánzó tüdőrák látványával kell szórniuk az átkot a bűnösökre.

A dohányipar túlélte. A dohányosok kis része áttért az e-cigire, és azt hiszi, most már egészségesen él. (Az e-cigi ártalmairól bővebben itt.) A megrögzöttek vígan dohányoznak tovább.

Nem mintha aggódnék értük, de kétségkívül jelentős társadalmi nyomás nehezedik a gyártókra. Mármint tőlünk nyugatabbra, hisz csak ott érzékelhető növekvő tudatosság a dohányzással kapcsolatosan. Nálunk a statisztikákból úgy tűnik, doboz cigaretták helyett – a jelentős áremelkedések miatt – sokan inkább a zacskós dohányra tértek át, illetve vélhetően jelentősen nőtt a csempészek forgalma. A trend így is marad, amíg a fiatalok meg vannak győződve arról, hogy dohányozni „kúl”. Lehet, hogy vak vagyok, de én nem látok olyan szemléletformáló kampányt, amely e hitüket megrendíteni próbálná, és valami más „kúlt” felmutatni nekik. Mire megjöhetne az eszük, addigra függők lesznek. Döbbenetes, hogy a 10 év alattiak körében 10-ről 22 százalékra nőtt a dohányzást kipróbálók aránya (ahogy az a WHO angol nyelvű tanulmányából kiolvasható.

Persze fölfoghatjuk a társadalmi felelősségvállalás szép példájának, hogy a dohányipar egyik óriása elkezdett azon dolgozni, hogyan lehetne kivenni a dohányzásból az ártalmat. A legpöpecebb gyógyszergyári díszletek közt folytatott kísérletek eredményeiből a Philip Morris vegyészei arra következtettek, hogy jelentős ártalomcsökkentést érhetnek el, ha kivonják a cigarettából a füstöt. A nikotin ugyan marad (vele a függőség – és az élvezeti faktor), de ha nem ég, csak hevül, és füst helyett gőzt termel, akkor nem árt ANNYIRA.

Mondjuk, legalább nem állítják, hogy aki füstmentes cigarettát szív, az egyenesen valami tüdőszanatóriumban érezheti magát. Aki akar, tud, az szokjon le, ajánlja a cég, aki viszont nem akar/nem tud, az vegye meg az IQOS készüléket, és a hozzá gyártott speciális cigarettákat, dohányozzon füstmentesen, mentesítve nemdohányos embertársait is attól, hogy vele szívjanak. A Corvinus Egyetem BrainBar rendezvényén elhangzott előadáson – a füstmentes jövőről – kiderült, hogy a „forró rudacskákat” mintegy 50 országban forgalmazó Philip Morris közel 5 millió „áttért” dohányossal dicsekedhet. (Kapható már például Szlovákiában is, 3,50 euró/doboz áron.) Az IQOS technológia, azáltal, hogy nem égeti el 600 Celsius fokon a nikotint és a papírt, hanem csak hevíti (350 fokon), jóval kevésbé ártalmas: nincs égés, nincs füst, és ha nincs füst, lényegesen kevesebb a mérgező vegyület (kb. 10 százaléka a hagyományos cigarettafüstének).

Tisztán gazdasági szemmel nézve tiszteletre méltó a cég innovativitása, végül is közlekedhetnének a régi úton, hiszen a piac hatalmas: 7,6 milliárd emberből 1 milliárd masszívan dohányzik. Nyilván jelentős piacvesztést jelent Philip Morrisék számára az e-cigizés, de azért bevételeikből vélhetően el tudják tartani a családot. Nem hiszem, hogy álmatlan éjszakákat okozna lelkiismeretük háborgása amiatt, hogy a férfiak várható élettartamából 16, a nőkéből 19 évet elvesz a dohányzás.

Feltétlenül a cég javára írható, hogy pénzt, energiát fordít az iparág „zöldítésére”, felkínálva ezzel egy kevésbé egészségtelen választást, nem mellesleg egy új, vonzó termékkel bővítve a palettát.

Hogy mi ezzel a gond? Az, hogy épp a leszokásra hajlók előtt nyitott egy kiskaput, hibátlan érzékkel megtalálva egy piaci rést.

Úgyhogy azért aki teheti, az inkább szokjon le!