Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Egészség

A 2 éves kislány halála mentette meg végül öccse életét

A 25 éves Sophie Woottonnak azt mondták az orvosok, hogy szívbetegsége nem örökölhető genetikailag, és nem kell féltenie a gyerekeit. Sajnos nem így lett.

A tinédzserkorában szívátültetésen is átesett Sophie-nak legrosszabb álma vált valóra, amikor 2014-ben kétéves kislánya rosszul lett. A kis Isla ajkai elkékültek, és nem tudott többet enni sem. Hiába szállították kórházba, már nem tudtak rajta segíteni az orvosok. Az addig jó kedélyű, vidám és látszólag egészséges kisbaba szívelégtelenség miatt egy óra alatt meghalt. 

A borzasztó tragédia után két évvel Sophie új párjával ismét babát várt, ezúttal kisfiút. Most már tudta, hogy mi várhat a gyermekükre, ezért elővigyázatosságból minden harmadik hónapban szívvizsgálatokra hordta Maxwellt.

A lesújtó hírt végül Sophie 2017 januárjában kapta meg: kisfia szívátültetésre szorul. Jelenleg is új szívre várnak Maxwell számára, ám Isla esetéből okulva most már legalább meg tudták előzni a tragédiát, ezért az anyuka bizakodva tekint a jövőbe. 

(Forrás: Metro)

Címlap

top