Egészség

„Az nem megy, hogy te kanalazod a nutellát, a gyereknek meg répát adsz” – bemutatjuk Pfliegel Dóra gasztrohedonistát

Pfliegel Dóra két évig nem esett teherbe, aztán kiderült, hogy inzulinrezisztencia okozza a meddőségét. Azonnal drasztikus életmódváltásba kezdett, meg is lett az eredménye. Ma már két gyönyörű és egészséges kislány édesanyja, és azóta szenvedélyévé vált a gasztronómia. A szakújságíróként dolgozó, saját receptkönyvet is jegyző gasztrohedonistával étkezésről, életmódváltásról és családról is beszélgettünk.

Hú, de jól nézel ki! Ez az egészséges étkezésnek köszönhető?

Őszinte leszek. Szépen elő lehetne adni, hogy állandóan számolom a kalóriákat, és mindig maximálisan odafigyelek arra, hogy mit eszem, de ez nem lenne igaz. Persze vannak alapok, amikhez tartom magam egy ideje. Sokkal tudatosabban étkezem, mint a gyerekeim születése előtt, amikor egyáltalán nem érdekelt, mi kerül a tányéromra. De az igazság az, hogy mindig is megtehettem, hogy elengedem magam hosszabb-rövidebb időre. Ez ma sincs másképp. Szerencsés vagyok, mert jók a génjeim. Talán ezért sincs bennem túlzó, görcsös odafigyelés. Sokszor még lelkiismeret-furdalásom is van, amikor mások kérdezgetik, hogy mit csináljanak, hogy így nézzenek ki.

Mennyire kaptál egészségtudatos nevelést?

Kettősséget éltem meg. Egyrészt van egy gyerekorvos anyukám, aki tudta, hogyan etessen jól. Már a fogantatás előtt egészségesen élt, 23 évesen szült, ameddig lehetett, szoptatott, szezonalitást figyelembe véve táplált hozzá házi készítésű bébiételekkel. Ráadásul a szüleim sportosak, és én is pici koromtól kezdve sportoltam. Ezzel az alappal indultam. Nagy előny.

Másrészt meg van egy apukám, aki képes volt cukrot enni tésztával egész nap, és amikor ő vigyázott ránk, dőzsöltünk: cukros kakaót ittunk tejszínhabbal, tésztát ebédeltünk kakaóporral, vacsorára meg csokis croissant-t ettünk. És emlékszem, sokszor a fülébe súgtam, hogy menjünk le még a boltba egy csokiért. Ennek köszönhetően egyfelől cukorfüggő lettem, másfelől anyámtól megtanultam azt is, hogy mi az egészséges. Ő volt a lelkiismeretem, apámnak meg a hedonizmusomat köszönhetem. A két oldal folyamatosan harcban áll egymással bennem még ma is. Ezt a kettősséget akkor tudatosítottam magamban, amikor eljutottam arra a pontra, hogy muszáj változtatni, mert rossz az irány, amerre haladok. A változtatáshoz viszont fontos tisztában lenni a gyökerekkel, a szokások eredetével, és azzal is, hogy milyen betegségekre lehetsz hajlamos. Apám már cukorbeteg, én pedig inzulinrezisztens lettem.

A cukor volt a legerősebb drog, amiről le kellett jönnöm. De ez csak akkor derült ki, amikor nem jött össze a baba.

Datolyás süti

Meddig próbálkoztatok?

Két évig. Én akkor 26 éves voltam, és nagyon akartam. Anyukám mondta is, hogy biztos azért nem jön össze, mert rágörcsölök. De valahogy éreztem, hogy más van a háttérben. Viszont bármit ehettem, nem híztam, ezért senki nem gondolta, hogy ilyesmi bajom van. Akkoriban még nem volt benne a protokollban, hogy az inzulinrezisztenciát vizsgálják, a cukorvizsgálat meg nem mutatott ki semmit. Aztán egy nőgyógyász ismerősöm mondta, hogy jó eséllyel inzulinrezisztencia lehet a baj, és a vérvétel igazolta is a feltevést: nagyon magas volt az inzulinszintem.

És hogy kezelték a problémát?

Találtam egy meddőségi specialistát, akit Németh Tündének hívnak. Ő egy különleges tornára (Arwen-torna – a szerk.) és a makrobiotikus étkezésre alapozza a kúrát. A páciensei hatvan százalékánál gyógyszer nélkül szűnik meg a baj, ami a meddőséget okozta.

Amikor megtudtam, hogy mi a bajom, megnyugodtam, mert végre tudtam, mivel állok szemben. De az igazi öröm az volt, amikor rájöttem, tehetek azért, hogy rendbe jöjjek. Lelkesen vetettem bele magam az igencsak szigorú életmódváltásba. Heti háromszor jártam tornázni, mellette kétszer futottam. Mondtam a volt férjemnek, hogy figyelj, Nyuszi, mostantól vegán kávézóba járunk kocsma helyett. Az étkezésünket teljesen átalakítottam, semmiben nem engedtem, aminek ő kezdetben nem annyira örült, de épp volt vagy húsz kiló túlsúlya, úgyhogy a hiúságával meg tudtam fogni. Volt sok gomba, zöldség, bulgur, hajdina. Ez utóbbitól mindketten rosszul voltunk. És akkor még főzni se nagyon tudtam.

Speciálisat főztem jó szarul.

Gondolhatod. De rá voltam kényszerülve, és teljesen bekattantam. Elkezdtem ügyeskedni, elkaptam a fonalat, és onnantól a főzés a szenvedélyemmé vált.

„Ha tehetném, tonkababból kevertetnék magamnak parfümöt.”

Pfliegel Dóra újságíró, rádiós szerkesztő-műsorvezető. Két kislány (az 5 éves Lujza és a 8 éves Bori) édesanyja. Kismamaként végezte el a szakácsiskolát, aztán az Ízek és Érzések magazinnál dolgozott rovatvezető-újságíróként. Többek között az itt született receptekből állította össze Ép testben 2 lélek című szakácskönyvét, amely főleg a teherbe esés nagy ellenségei, a PCO-szindróma, az inzulinrezisztencia és az endometriózis kezelésére kínál problémamegoldó ételeket és étkezési tanácsokat. Főzőtanfolyamokat vezetett, videorecepteket készített, saját receptjeiből blogot szerkesztett. A kismamaévek után újra rádiózni kezdett, de mellette megmaradt a főzésnél is. Gasztrohedonistának és ösztönszakácsnak tartja magát, specialitásai a cukor- és lisztmentes, valamint a gyerekek számára összeállított ételek.

Gasztrohedonista lettél. Meg ösztönszakács. Ezek mit is takarnak pontosan?

Utóbbi azt jelenti, hogy kevés olyan recept van, amit ne alakítottam volna át valahogy a saját kedvemre. Sosem akartam alkalmazkodni, szeretem magamra igazítani a recepteket. Gasztrohedonistaként pedig imádok kóstolni, és folyton mindent megszagolok. Rá vagyok izgulva a fűszerekre, örömmel tölt el, ha zöldséget szeletelhetek, vagy belemélyeszthetem az ujjam egy adag vörös lencsébe a török delikáteszesnél.

Ha tehetném, tonkababból kevertetnék magamnak parfümöt.

pfliegel dóra

Pfliegel Dóra

Engem sokszor idegesít, ha ismeretlen dolgok vannak egy receptben. Mert hol szerzed be? Meg mi az egyáltalán? Száraz vagy nedves?

Számomra mindig izgalmas volt, hogy mi micsoda. Szívesen kísérletezgettem, a beszerzés meg ma már nem nagy ügy, akár a neten keresztül is megoldható. Rengeteg biobolt nyílt, itt a fővárosban több bioáruház is lehetőséget ad a jóféle alapanyagok beszerzésére. De a piacon is sok minden van már. Nem kell félni ezektől. Nem aggodalmaskodni kell, hanem örülni, hogy új színeket és ízeket vihetünk a hétköznapjainkba.

Kanyarodjunk vissza az életmódváltáshoz. Mennyi idő kellett, hogy teherbe ess?

Egy hónap. De nálam drasztikus volt a váltás, ugyanis egyik napról a másikra az összes káros szokásommal szakítottam. A fehér liszt és cukor mellett leraktam a kávét, az alkoholt, a cigit is. A diéta és a sport megtette a hatását. A férjem is velem tartott ebben, egy év alatt megszabadult a húsz kiló feleslegétől, és bár közben már elváltunk, még ma is viszi tovább azt az étkezési kultúrát, amit együtt kialakítottunk. Pedig akkor nem gondoltam volna, hogy rá tudom állítani arra, hogy zöldséget egyen zöldséggel.

Epres sütemény

Hogy a cukorról le tudtam jönni, azt nagyrészt neki köszönhetem. Korábban négy cukorral ittam a kávét. Ő meg kitalálta, hogy fokozatosan fog leszoktatni. Mindig háttal állt, úgy készítette a tejeskávémat. Megkérdezte, milyen, én meg mondtam, tök jó, de így sosem fogok lejönni a cukorról. Akkor mondta el, hogy már egy hete nincs cukor az italomban. Ezzel egy időben szépen elhagytam minden cukros ételt, italt, egy idő után már nem is esett jól. És élveztem, hogy az egyéb ízeket sokkal jobban érzem. Megszerettem a keleti fűszereket, csirkecurryt ettem kesudióval, basmati rizzsel. A krumplit édesburgonyával és csicsókával helyettesítettem. Zöldségchipseket gyártottam, és reformdesszertekkel élveztem az édes ízeket.

Hát, nem tudom, nekem az a legnehezebb, hogy a család mit eszik, ha én elkezdem a reformkaját. Örülök, ha főzök valamit, akkor meg olyat csinálok, amit a gyerekek is szeretnek. Szóval sokszor marad a bolognai spagetti meg a rántott hús.

Azt is lehet egészségesen csinálni. A könyvemben van is egy recept: sütőben, zsiradék nélkül süthető, ropogós bundás, de nem klasszikus panírba bundázott husi. A tészta helyett meg tök jó alternatíva a zöldbab vagy a cukkini. A gyerekek imádják, amikor zöldségspirálozóval felvágom a cukkinit, utána olajos citromos vízben megfőzöm, de hagyom roppanósra. Tényleg szívesen eszik. Egyébként meg az a jó, ha pici koruktól fogva bevonjuk őket a főzésbe. Ha azt akarod, hogy a gyerekednek jó legyen a viszonya az étkezéssel, nem tudod megúszni, hogy ne taperolja végig az alapanyagokat. Ők így tapasztalnak: fogdosnak, nyúlkálnak, trancsíroznak és kóstolnak – így lesz viszonyuk az étellel. Ha sterilen akarod, készen adod nekik az ismeretlen dolgokat, nem valószínű, hogy szívesen akarják majd enni. De ha közös élmény a főzés, sokkal nagyobb örömmel fogják elfogadni. A nagyobb lányom már sok mindent egyedül csinál, mert hagytam, hogy csinálja. Szerintem nem úszható meg, hogy bevonjuk őket.

Dóra és a gyerekek

Mi a helyzet az édességgel? Nincs hiszti a boltban?

Néha megveszem a túró rudit, de csak a jó minőségűt. Az én gyerekeim szívesen csipegetnek jégsalátát, meg szárzellert is. Desszertnek gyümölcsöt kapnak, vagy egy közösen készített muffint. De az a legjobb visszajelzés, hogy ebben a tanévben egyikük sem hiányzott sem az oviból, sem a suliból, nem betegesek, pedig még kicsik.

Szerintem sokszor a férjek sem állnak nyitottan ehhez a dologhoz, neked szerencséd volt a tiéddel.

Amit te tenni tudsz, az az, hogy te változol, és talán azzal hatsz a másikra.

Azt főzöl, amit jónak gondolsz, és ha neki nem tetszik, oldja meg magának. Ne legyen szolga egy nő se. Főleg ne legyünk partnerek abban, amiről tudjuk, hogy a többieknek sem jó. Te csináld, ahogy jónak látod, ő meg vagy csatlakozik, vagy nem. De ne várj a másikra. Jó esetben a férjed látja majd, hogy te alakulsz, és jobb formádat hozod, mint valaha. Ha nem akar lemaradni, akkor kapcsol, és beadja a derekát.

Az egyik legnépszerűbb főzőtanfolyamom például a „Férfiak kedvencei reform módon” című volt. Jókat mosolyogtam magamban, amikor a vega bolognait két pofára falták. Az állaggal és az ízekkel olyan végeredményt lehet elérni, hogy a hús kicsit sem hiányzik belőle.

egészség gasztronómia

Zöldségchips

A kicsik meg sokat kóstoljanak, és mindenekelőtt lássák a jó példát. Az nem megy, hogy te kanalazod a nutellát, a gyereknek meg répát adsz. Most eszembe jutott, amikor Franciaországban éltem egy ideig. Ott minden esti étkezés salátával kezdődik, sima zöld saláta egy kis olívaolajjal, balzsamecettel. Tök unalmas, de arra nagyon jó, hogy megágyaznak vele, és már nem fogják telezabálni magukat. Egyébként meg egészséges, hiszen rostos, jó fajta zsiradék is van rajta. Utána meg jöhet a hús, krumpli, vörösbor. De nyilván mértékkel.

Hát, én biztos nem tudnám megállni, hogy ne bűnözzek néha.

Nem is kell, ha nincsenek olyan problémáid, amelyek indokolnák. Egyszer egy barátnőm mesélte, hogy szépen elkészítette a családnak a sült csirkecombot tepsiben sok zöldséggel, egészségesen, ahogy kell, aztán amikor mindenki végzett, és elhagyta a konyhát, fogta a kiflit és jól kitunkolta a tepsit, majd megivott rá egy pohár bort. Ezeket az örömöket ne vegyük el magunktól.

Vasárnap tunkolj, egyél desszertet, ha ahhoz van kedved. Csak ne az legyen az alap.

Nekem például otthon nincs fehér lisztem, se cukrom. Nálunk az édesítő kevés gyümölcscukorból, nyírfacukorból, kókuszvirágcukorból áll, abba teszek még egy vaníliarudat. A gyerekeknek sokszor mézet adok, vagy datolyát pürésítek, és az adja az édesség alapját. Lehet rakni sütibe, vagy gyúrunk belőle kis golyócskákat, zabpehellyel, pattogtatott amaránttal, kakaóba hempergetve.   

Kókuszba hempergetett golyócskák

Azt gondolom, erős motiváció kell ahhoz, hogy az ember megváltoztasson évtizedes szokásokat.

Persze, nehéz. Én is próbáltam csitítani magam, hogy nem azért csinálom, mert babát szeretnék, magam miatt kell, hogy én rendben legyek, mert magadat kellene szeretned annyira, hogy te legyél az első, hogy magadnak a legjobbat akard. Az igazság az, hogy ez kamu. Nálam legalábbis nem ment. Az anyává válás motivált engem is, aztán a baba miatt vigyáztam magamra várandósan, és a szoptatás miatt szülés után. Másfél éve, amikor a válás zajlott, és lelkileg padlóra kerültem, én is elcsúsztam, nem érdekelt, hogy mit eszem, de fokozatosan próbálok visszatérni, és a mozgást is visszaépíteni. Mondjuk kisgyerekes anyaként ez amúgy is a nap része, mert tanítom őket biciklizni, futok utánuk, sokat kirándulunk, sétálunk. Amúgy meg túrázás közben egy szakaszon lábujjhegyen megyek, reggel 3 percet plankolok, mosogatás közben meg a farizmomra feszítek. És amikor kimegyek futni a patakpartra, és letoltam a hat kilométeremet, iszom egy pohár hideg sört. Nyaraláskor a tengerparton meg egy jegeskávét vaníliafagyival, de ezt is futás után. Ezekre szüksége van a léleknek. Hiába rakod magad rendbe külsőleg, ha belül nincs meg a harmónia. A kettő hat viszont egymásra, ezért jó, ha mindenhol igyekszünk jóban lenni magunkkal.

Dóra tanácsai azoknak, akik belekezdenének az életmódváltásba:

  • A fehér cukrot és a fehér lisztet cseréld le!
  • Ne felejtsd, a gyümölcsben is sok cukor van, azt is csak mértékkel fogyaszd. Egyél viszont rengeteg zöldséget!
  • Figyelj arra, hogy ne rakj túl sok ételt a tányérodra! Még az előtt fejezd be az evést, hogy jóllaknál. Igyál sok folyadékot, azzal telítsd el a gyomrod!
  • Olyan ételeket egyél, amelyek jól esnek, és próbálj változatosan étkezni, hogy ne váljanak unalmassá a fogások!
  • Ne akarj mindent azonnal, adj magadnak időt a változtatásra és a változásra, hiszen a súlyfelesleg sem tegnapról mára került rád!
  • Heti egyszer tarts csalónapot, amikor lelkiismeret-furdalás nélkül vétkezhetsz!
  • Vegyél meg egy álomruhát eggyel kisebb méretben, hogy legyen miért küzdened. Fontos, hogy az életmódváltás ne sanyargatás legyen, és ha ügyes voltál, legyen meg a jutalmad.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top