Egészség

Használt óvszert talált a Tesco zacskós salátájában

A gyomorforgató meglepetés után vizsgálat indult a gyártónál, ám igencsak sértő eredménnyel zárult.

A brit Chrissie Gilbert a Tescóban vásárolt egy zacskós salátát még márciusban. A salátából ő, a férje, valamint 3 és 6 éves fiaik is ettek. Másnap az asszony a család tengerimalacainak is akart adni a salátából, ekkor talált a levelek között egy használt kondomot.

Az egész család kénytelen volt orvoshoz menni, ahol kivizsgálták őket, hogy nem kaptak-e el valamilyen betegséget. Megnyugtatták őket, hogy a fertőzés veszélye minimális.

(Forrás: Profimedia)

A saláta gyártója, az Emmett UK a nő panasza nyomán vizsgálatot indított az ügyben, végül arra jutottak, hogy a betakarítás és a csomagolás során az óvszer, melyen még szőrszálakat is találtak, nem kerülhetett a salátába, kizárólag a vásárlás után. Gilbert sértőnek tartja a jelentést, hiszen azt feltételezi, hogy ő vagy a férje tették a használt kondomot a salátába.

Az Emmett szóvivője a sajtónak úgy nyilatkozott: naponta 40.000 zacskó kelkáposztát csomagolnak, és annak érdekében, hogy a fogyasztók a legjobb minőségű terméket kapják, a cég többféle, szigorú minőség-ellenőrzést végez. Épp ezért jutottak arra a következtetésre, hogy az idegen tárgy az ellenőrzési folyamatok során nem maradhatott a salátalevelek között. Megjegyezte, hogy nagyon sajnálják, amiért Gilbert asszony nem elégedett a vizsgálat végeredményével.

A szupermarketlánc szintén sajnálatát fejezte ki emiatt, és közölték, hogy nyitottak a további tárgyalásra Chrissie Gilberttel.

metro.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top