Egészség

Egyre kevesebb anya bízik a védőoltásokban

Aggasztó tendencia figyelhető meg a világban.

Alig néhány nappal ezelőtt írtunk arról, hogy a védőoltások száma egyre csökken az Európai Unióban. Az Európai Parlament közleményben hívta fel rá a figyelmet, hogy közegészségügyi veszélyt jelent ez a tendencia, a 2008 és 2015 közötti időszakban ugyanis – az influenzát leszámítva – 215 ezer védőoltással megelőzhető megbetegedés történt Európában.

Most az egyik szomszédos országból, Szlovéniából érkeztek hasonlóan elkeserítő adatok. A szlovén Országos Közegészségügyi Intézet (NIJZ) közelmúltban végzett vizsgálata szerint ugyanis itt is vészesen csökkent az átoltottság aránya az utóbbi években: a szlovén anyák kevesebb mint fele bízik a védőoltásokban.

A szlovén anyák mintegy 47 százaléka van bizalommal a védőoltások iránt, közel egyötödük erősen ellenzi azokat, míg 34 százalékuk bizonytalan  azok megítélésével  kapcsolatban – derült ki az Európai Védőoltási Hét (European Immunization Week, EIW) 2016-os programjából, amelyhez 1600 szlovén anya és csecsemő is csatlakozott.

Annak ellenére ilyen rossz az arány, hogy az anyák a legmegbízhatóbb forrásként 85 százalékban a háziorvosokat, valamint 74 százalékban a nővéreket jelölték meg. A szlovén orvosi kamara adatai szerint tagjaik 92 százaléka támogatja a gyermekkori védőoltásokat, és mindössze 7 százalékuk fél azok mellékhatásaitól. A tanulmány arra is rámutatott, hogy az anyák 56 százaléka teljesen megbízik az interneten, 10 százalékuk pedig a közösségi médiában és különböző fórumokon az oltásokkal kapcsolatban megjelent információkban.

A legfrissebb adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy bár az átoltottság aránya csökkent ugyan, egy ideje a csökkenés mégis alábbhagyott, valószínűleg a fertőző betegségek újbóli megjelenése miatt.

Fotó: Nemes János, MTI

A szlovén egészségügyi minisztérium nemrég létrehozott egy bizottságot, amely számos intézkedést javasolt a védőoltások iránti bizalom visszaállítására. A kormány nemrég elfogadott egy törvényjavaslatot, amelyet valószínűleg még ezen a héten megvitat és elfogad a parlament.

Az intézkedésnek azonban számos ellenzője akad. Nemrég több száz, zömében fiatal házaspár tüntetett a parlament előtt a kötelező oltás ellen a szülők szabad döntése mellett kardoskodva.

A törvényjavaslat szerint azon szülők számára, akik nem oltatják be gyermeküket, és erre nincs megfelelő egészségügyi igazolásuk, megakadályozható a gyerek óvodai felvétele. Korlátoznák továbbá a középiskolai beiratkozásokat is olyan szakirányokban, mint az egészségügy és a szociális ellátás. Ezen intézményekbe való felvételhez csatolni kellene az oltási könyvet, amely tartalmazza mint az öt fertőző betegség – a kanyaró, a mumpsz, a rubeola, a szamárköhögés és a hepatitis B – elleni kötelező védőoltást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top