nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
„Hónapok óta várok a harmadik HPV-oltásra. Eddig 60 ezret fizettem ki érte”

„Hónapok óta várok a harmadik HPV-oltásra. Eddig 60 ezret fizettem ki érte”

Hónapok óta nem lehet kapni Magyarországon az egyik leghatékonyabb HPV elleni vakcinát, a Gardasilt. Ez elsősorban azoknak probléma, akik már elkezdték a háromfázisos oltást, vagyis egy éven belül meg kell kapniuk mindhárom adagot. Az oltóanyag maga is nagyon drága: háromszor 36 ezer forintba kerül. Az egész régió ellátása akadozik.
Szarka Nóra
Szarka Nóra
f Ajánlom

A magyar rendelkezések szerint a HPV- oltást már hetedik osztályban megkapják a gyerekek, ingyenesen. A leghatékonyabb ugyanis még a szexuális élet megkezdése előtt beadatni a gyerekeknek. 

Ingyenes HPV elleni védőoltást kaphatnak a hetedikesek

„Én mindkét lányomnak beadattam a méhnyakrák elleni védőoltást. Szerintem ez egy igazi sikersztori, és nagyon érdemes kihasználni, hogy már létezik, hogy elérhető” – kezdi a beszélgetést dr. Szántó István onkológus.

„Mint minden védőoltásnál, úgy ennél sincs százszázalékos védettség, és ahogyan a gyógyszereknek, úgy az oltásoknak is lehetnek mellékhatásai. Ennek ellenére minden eszközzel harcolok azért, hogy azokat a sületlenségeket helyre tegyem a fejekben, amiket sajnos hallani lehet. A lányomék iskolájában nagyon kemény oltásellenes kampány indult, amibe a felnőttek is beszálltak, ezért bementem, és tartottam egy beszélgetést ebben a témában. Szerencsére az érvek hatottak. Amíg hat-nyolcszáz nő belehal ebbe a betegségbe évente, addig muszáj minden kínálkozó lehetőséget megragadni, hogy csökkentsük a kockázatot. Sőt, én még felnőttkorban is ajánlatosnak tartom ezt beadatni, bár a leghatásosabb a házasélet megkezdése előtt alkalmazott vakcina. A másik a szűrővizsgálat: civilizált országokban minden harminc év alatti nő évente jár szűrésre, harminc év felett pedig háromévente támogatja az állam a szűrővizsgálatokat, ha addig csak negatív citológiai eredményük volt. Szerintem ez nagyon jó, így kellene csinálni itthon is.”

Fotó: MTI/Mészáros János

HPV-fertőzésem volt, most várom az oltásom harmadik adagját

„2016 decemberében még teljesen negatív volt a leletem, de 2017 áprilisában már pozitív lett a tesztem. És itt kell azt is elmondanom, hogy sokan nem tudják, hogy a rákszűréshez nem jár a HPV-teszt, vagyis azt külön kell kérni és fizetni. Szóval, akkor derült ki, hogy fertőzött vagyok, és tipizálták a törzset is. Azonnal megkezdtem a kezelést, ami alapvetően egy immunerősítő kúra és a három oltásból álló oltási folyamatba is belevágtam. Szerencsére a leletem novemberre negatív lett. Most hónapok óta arra várok, hogy végre a harmadik oltásom is meglegyen, eddig 60 ezret fizettem ki érte, de kicsit aggódom, hogy hiába, ugyanis április elején lejár az utolsó 30 nap, amikor be lehet még adatni a védőoltás utolsó adagját. Szinte naponta járom a patikákat, sehol nincs, ma reggel is voltam két helyen… Félek, hogy kicsúszom az időből.”

– meséli egy kétségbeesett nő az NLCafénak.

Mivel a Gardasilt az MSD Pharma forgalmazza, ezért megkerestük a cég orvosigazgatóját, hogy megtudjuk, mikor lesz végre a gyógyszertárakban megvásárolható oltóanyag. Dr. Csutora Péter, az MSD Pharma orvosigazgatója azt mondja, hogy hamarosan rendeződik az oltóanyaghiány. Részletesen beszélt arról is, hogy miért fontos a szűrés és a megelőzés. megemlítette azt is, hogy  Európa-szerte folyamatosan nő az érdeklődés a HPV elleni oltás iránt.

A HPV (humán papillomavírus) a leggyakoribb nemi úton terjedő megbetegedés kórokozója, továbbadásához a testfelületeknek érintkezniük kell egymással, pl. nemi szervek, orális együttlét. A HPV különböző típusai különböző mértékben felelősek a visszatérő szemölcsök (légúti papillomatosis, nemi szervi szemölcs) és rosszindulatú daganatok, pl. a méhnyak, szeméremtest, hüvely, végbéltájék, valamint a hímvessző és szájgarat daganatok kialakulásáért. Nemzetközi felmérés szerint az emberek fele élete során átesik egy vagy több HPV-fertőzésen, mivel a vírus átadása akkor is megtörténik, ha megbetegedés jelei nem figyelmeztetnek rá. Az átvészelt fertőzések után, az immunrendszerünk korlátozottan képes védekezni, ezért a leghatékonyabb védekezési mód a védőoltás beadása a fiatal, szexuálisan még nem aktív gyermekek számára.  A méhnyakrák elleni védelem magában foglalja a szűrővizsgálatot, amelyet életkortól függően rendszeresen szükséges elvégeztetni a nőgyógyásszal. A HPV-fertőzést, hasonlóan más vírusfertőzésekhez, a szervezetünk a legtöbb esetben az immunrendszerünk állapotától függően leküzdi, azonban az esetek 5-10 százalékánál kialakulhatnak a fent említett rákbetegségek. Gyógyszer, antivirális szer nincs a vírus ellen, így a kezelés helyett sokkal fontosabb a megelőzés. A már kialakult rák vagy rákmegelőző állapot kezelése az elváltozás típusától függően változik. Jelenleg az elváltozás műtéti eltávolítása, kimetszése jelenti a hatékony beavatkozást, amelynek nagysága, mélysége az elváltozás mértékétől függ. Az elváltozások korai felismerése és ellátása nagyon fontos, pl. az első szemölcsök megjelenésekor, méhnyaki rákmegelőző állapot kialakulásakor, ezáltal a kezelés eredményessége is nagyobb.

Nemzetközi felmérés szerint az emberek fele élete során átesik egy vagy több HPV-fertőzésen. (Képünk illusztráció – Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A hazai finanszírozási keretek között csak az előrehaladott méhnyaki rákmegelőző állapot esetén elvégzett HPV-szűrést fizeti a társadalombiztosító (NEAK).  Sajnos egyelőre a rutin, egészséges nőknél végzett rákszűréshez kapcsolódó HPV-szűrés nem finanszírozott és a részletes, HPV-típusokra kiterjedő elemzés korlátozottan vehető igénybe. Hazánkban 3-féle HPV-oltás rendelkezik forgalomba hozatali engedéllyel, amelyek összetételükben különböznek és mindkét nem számára adhatóak 9 éves kortól. Mindhárom, a 2-,4- és a 9-komponensű oltás a klinikai vizsgálatok adatai szerint hatékony az adott vakcinában megtalálható HPV-típusok által okozott megbetegedések ellen. A prevenció szempontjából legszélesebb körű védelmet nyújtó oltás a világon elforduló HPV-típusok közül a legtöbb ellen tartalmaz immunválaszt kiváltó vírusrészecskéket, ez jelenleg a 9-komponensű HPV-vakcina (HPV 6,11,16,18,31,33,45,52). A világon leggyakrabban előforduló HPV okozta rákos megbetegedés a méhnyakrák, amelynek hátterében leggyakrabban előforduló daganatkeltő HPV-típusok a HPV 16,18,31,33,45,52. Ezen típusok szintén gyakran fordulnak elő más, HPV-fertőzéssel összefüggő rosszindulatú daganatokban. Ezen túlmenően, a HPV 6,11 (nem daganatkeltő) típusok szinte kizárólagos okai a nemi szervi szemölcsöknek.

„Mindeddig hiány volt tapasztalható a gyógyszertári forgalomban kapható 9-komponensű HPV-elleni vakcina ellátásában. Gyártóhelyi kapacitásbeli probléma merült fel, amely az egész régió ellátását érinti, nem csak Magyarországét. Az elmúlt időszakban szerencsére egyre keresettebbek a HPV ellen védettséget nyújtó korszerű oltások; egész Európában keresletélénkülés látszik. Legfőbb célunk a vakcinaellátás folyamatosságának visszaállítása; mindent megtettünk és teszünk azért, hogy minimalizáljuk a páciensek ellátásában okozott fennakadást – így ez a tartós hiány március közepe óta megszűnt; az ellátás fokozatosan áll helyre a piacon. A patikai forgalomba kerülés az egyes nagykereskedők kiszállítási gyakorlatától függ” – mondta el az NLCafénak Csutora Péter, az MSD Pharma orvosigazgatója.

Megosztás Facebookon