Egészség

„Mindig gyújtok egy gyertyát, azért az emberért, aki megmentette az életemet” – Vese- és májátültetés egyszerre

Tíz évvel ezelőtt Hasznos Szabina életét a máj- és veseátültetés mentette meg. A fiatal nő azóta sportol, jótékonysági futáson vett részt, és lelkileg is támogatja azokat, akikre hasonló beavatkozás vár.

Amikor Szabina megszületett Szolnokon, eleinte úgy tűnt, minden rendben van. A kisbaba ugyan sokat sírt, de ez nem volt feltűnő, vannak kisbabák, akik sokat sírnak. Az már igen, hogy alig evett, és nem fejlődött megfelelően, így a szülei kivizsgáltatták.

Tizenhat évesen egyszerre két várólistán

„Két hónapos koromban kerültem a budapesti I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Újszülött osztályára, ahol hamarosan kiderült a pontos diagnózis: policisztás vesebetegségem és májfibrózisom van. A szüleim a kezdeti sokk után elfogadták a tényeket, és kitanulták, hogy mit kell kezdeni a betegségemmel. Folyamatosan kellett gyógyszereket szednem, olyan természetessé vált, mint másnak a reggeli kakaó. Az oviban, az iskolában azon kívül, hogy rendszeresen jártam vérvételre, többször voltam kórházban, nem gondoltam, hogy igazán beteg lennék.

hasznos szabina

Szabina (forrás: facebook)

Csakhogy ahogy nőttem, úgy fáradt el egyre jobban a szervezetem. A magas vérnyomás már okozott problémákat, a fáradékonyságot nehezen tudtam legyűrni. A tesi alól felmentésem volt, gyógytornára jártam.  Tizenhat évesen egy vérvétel mutatta ki, hogy a vese- és májfunkciós értékeim elérték azt a határt, hogy a gyógyszeres kezelés és a dialízis kevés lesz ahhoz, hogy életben maradjak. Akkor érte a családomat és engem a második sokk, nemcsak vese-, hanem májcserére is szükségem lett az életben maradáshoz. Az orvosaim mindig mellettem álltak, de a I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikáról már átkerültem a Transzplantációs Klinikára, ahol néhány hónap alatt elvégezték a szükséges vizsgálatokat, és felkerültem a transzplantációs várólistára. Egyszerre kettőre, a máj- és a vese várólistára is felírták a nevem.

A várakozási idő alatt a kreatininszintem 700-ra emelkedett, így szükség volt művesekezelésre is. Mérlegelve az akkori élethelyzetünket, éltünk a gyermekklinika által felajánlott éjszakai hasi dialízis lehetőségével, így esténként otthon, a saját ágyamban dolgozott a gép, amíg én aludni próbáltam. Folyamatosan kaptam hasi dialízist. Este kilenckor rákapcsolódtam a gépre, és reggel hatig ment le egy kezelés. A mindennapos méregtelenítés tartott életben. Hogy tudtam-e tőle aludni? Hozzászoktam, ha mégis ráfeküdtem egy csőre álmomban, a gép csipogva figyelmeztetett, megigazgattam, és pihentem tovább.”

12 órás műtét és isteni beavatkozás

Ahhoz, hogy valaki az életmentő műtétet megkapja, a körülményekhez képest egészségesnek kell lennie. Nem lehet náthás sem. Szabinát 2008. június 17-én este fél kilenckor hívták fel a Transzplantációs Klinikáról, hogy megfelelő szerveket találtak a számára. Épp nyári táborba készült, de a bepakolt táskájával azonnal Pestre indultak. Az a dátum örökre bevésődött az emlékezetébe. Valaki, aki akkor halt meg, vércsoportja és a szervei mérete alapján alkalmas lehetett arra, hogy az ő életét megmentse.

„Több mint tizenkét órás műtét várt rám. Nem volt időm gondolkodni, csak átesni a hatalmas műtéten – emlékszik vissza a csinos lány. – Isteni gondviselésben is részem volt, mert egyszerre kaptam meg mindkét szervet. Van, akit külön műtenek, akár egy év eltéréssel, mert nincs megfelelő szerv. A műtétről nem sokat tudtam, nem kutakodtam a neten, nem olvastam utána. Még a kórház intenzív osztályát sem néztem meg előzetesen, pedig felajánlották. Valahogy épp csak annyit akartam tudni az egészről, amennyit muszáj. Amikor az intenzív osztályon magamhoz tértem, már dolgozott bennem a két szerv. Rengeteg cső kandikált ki belőlem, de napról napra, hétről hétre erősödtem, elkezdtem újra érezni az ízeket. És a gépekről is lekerülhettem. Egyetlen ellenségem maradt, a szteroid, amit kapnom kellett. Ha a tükörbe néztem, egy óriási lufit láttam a fejem helyett, de tudtam, hogy ez csak átmeneti jelenség. Ha már nem szedem, visszakapom az arcom. A műtét óta két születésnapot tartok. Egyet februárban, egyet pedig júniusban. A nyári születésnapomon mindig gyújtok egy gyertyát azért az emberért, aki megmentette az életemet.”

A 11-es bowlinggolyó hoz szerencsét

Szabina egy évet kihagyott a gimiben, de közben csatlakozott a Trappancs Egyesülethez, ahol sok fiatal sorstársával együtt élték az új életüket. Jó volt egy olyan közösséghez tartozni, ahol megértik, ahol tudják, hogy min ment keresztül, és mi vár rá. Tévhit, hogy egy transzplantáltnak nagyon kell óvnia magát. Sőt! Muszáj mozognia, sportolnia. Szabina is kereste azt a mozgást, ami szeret. Míg korábban még a strandolást is kerülte, mert rögtön összeszedett valamilyen fertőzést, amivel aztán hosszabb ideig volt kórházban, most felmerült, hogy ússzon újra, mint régen, de javasolták neki a tollaslabdát is.

„2009-ben kezdtem el tollaslabdázni, e mellett folytattam az úszást – meséli Szabina. – Heti több edzéssel elértem, hogy a Trappancs segítségével bekerültem a 2010-es Magyar Szervátültetett Válogatottba, akik Dublinban a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságán képviselték hazánkat. Nem nyertem, ez valahogy elvette a kedvem – és lassacskán mindkét sportról azt gondoltam, nem az én világom. Új lehetőségeket kerestem, így találtam rá a bowlingra. A 11-es bowling golyó a szívemhez nőtt, és elhatároztam, hogy versenyszerűen foglalkozom ezzel a sportággal. Így is lett: azóta heti két-három edzés mellett a Szervátültetettek Világbajnokságán és Európa Bajnokságán is állhattam már a dobogó tetején és továbbra is feltett szándékom a bowlingozás összes technikai fogását megtanulni.”

Magyarországon két lehetőség van a szervadományozásra, vagyis kétféle donor van:

Elhunyt donor: agyhalál megállapítása után akkor történhet szervkivétel, ha az elhunyt életében nem tett ez ellen tiltakozó nyilatkozatot. Tiltakozó nyilatkozatot cselekvőképes személy közokiratban, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban tehet. Amennyiben az elhunyt kiskorú volt és tiltakozó nyilatkozat nem lelhető fel, a szerveltávolítás csak akkor kezdhető meg, ha ahhoz törvényes képviselője írásban hozzájárult.

Élő donor: akkor történhet élődonorból szervadományozás, ha a donor a beteg egyeneságbeli rokona, vagy egyeneságbeli rokonának a testvére, vagy testvére vagy a testvérének egyeneságbeli rokona. Kivételesen a fenti feltételek hiánya esetén is sor kerülhet szervadományozására. Ebben az esetben a donor és a recipiens együttes kérelmét a kórházi etikai bizottság vizsgálja meg. A kórházi etikai bizottság akkor járul hozzá a szervkivételhez, ha meggyőződött róla, hogy a donor és a recipiens között szoros érzelmi kapcsolat áll fenn és az adományozás ellenérték nélkül, valamint kényszertől, fenyegetéstől és megtévesztéstől mentesen történt.

Már majdnem minden rendbejött, amikor…

Szabina közben letette az érettségit, fogtechnikusi és fogászati asszisztens végzettséget szerzett. Úgy élte az életét, mint a többi fiatal, csak naponta kétszer gyógyszereket kellett szednie, és vérvételre, kontrollra is járnia kellett. Aztán a semmiből megint jött valami, egy újabb egészségügyi probléma.

hasznos szabina

(forrás: facebook)

„A kontrollvizsgálat alkalmával többször elhangzott, hogy túl nagy a lépem, ami nekem nem okozott panaszokat, de a vérképemen látszott, és nem lehetett tovább halogatni, hogy foglalkozzak vele. 2012 novemberében befeküdtem a Transzplantációs Klinikára, ahol két nap múlva megtörtént ultrahang-vezérelve a lépem „elhalasztása”, megkisebbítették ezt a szervem. Az aznap egészen tűrhető volt, és arra gondoltam, hogy most már biztosan tökéletes leszek… de átmenetileg nem így lett. A következő naptól kezdve betegebbnek éreztem magam, mint valaha, és sokkal rosszabbnak éltem meg mindent, mint a transzplantáció előtt. Néhány nap múlva hazaengedtek, mert abban egyetértettünk, hogy otthon gyorsabban gyógyulok.  Sajnos ez akkor nem így lett, napról napra gyengébb lettem, már járni sem tudtam önállóan.  Kórházi befekvés lett a vége, ahol végül transzfúzióval, gyógyszerekkel meggyógyítottak, de lelkileg ez az időszak jobban megviselt, mint amikor transzplantációra vártam. 2013 tavaszára nyertem vissza a testi-lelki erőmet.”

Azóta a fiatal nőnek minden panasza megszűnt, egészségesen éli a hétköznapokat. Sokat iszik, hogy a veséje dolgozzon, és sokat mozog, hogy a szervei, amelyeket a teste befogadott, minél jobban működjenek, érezzék, hogy szükség van rájuk. A műtétek és a szervcsere nem fogja őt megakadályozni abban, hogy kisbabája lehessen, csupán a szabályokat kell betartania. A grapefruitról kell csak lemondania, mert az befolyásolja a kilökődésgátló gyógyszerének a hatását, és továbbra is kell kontrollvizsgálatokra járnia. Ennyi szerinte semmiség azért, hogy él, és nem szenved többé.

2018. évi szervtranszplantációs adatok – március

  • Veseátültetések száma: elhunyt donorból: 82, élő donorból: 11,
  • májátültetések száma: 27,
  • kombinált vese és hasnyálmirigy átültetések száma: 2,
  • szívátültetések száma: 19,
  • tüdőátültetések száma: 5

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top