Egészség

Rákkutatónak adta ki magát a kuruzsló, meghalt a beteg

„Rákkutató professzornak” adta ki magát egy állatorvos, aki több éven át, sok pénzért kezelt betegeket.

A kuruzsló egyik betegének apja nyilatkozott a Tényeknek arról, hogy öt éven át fizettek mindenféle gyógyszernek mondott készítményekért a férfinak, aki rákkutató professzornak mondta magát, pedig állatorvos volt. A rákos beteg nő 41 évesen, nemrég halt meg. Apja azzal magyarázza, hogy miért hittek éveken át valakinek, aki nem az onkológián dolgozik, hogy sok embernek tartott előadásokat, ezért szakértőnek tűnt.

rákbetegség (forrás: TV2)

Az elhunyt rákos nő apja (forrás: TV2)

Az állatorvos másokat is megtévesztett. Feljelentették, és elítélték kuruzslásért, egy év felfüggesztett börtönt kapott.

A riportot egyébként abban a műsorban adták le, ahol tavaly megszólaltattak egy másik „szakértőt”, aki szerint nyugodtan napozzunk 11 és 15 óra között nyáron naptej használata nélkül, mert annak semmi köze nincs a bőrrák kialakulásához.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top