Egészség

Elvesztette az emlékeit, mert allergiás volt egy antibiotikumra

Ez a nő elveszítette a rövid távú memóriáját, miután allergiás reakció lépett fel a szervezetében az egyik antibiotikumra.

Alison Sagese napjainak a legnagyobb részét azzal tölti, hogy megpróbálja megcsinálni a legfontosabb feladatait, mielőtt azokat teljesen elfelejti. Mivel egy allergiás reakció következtében a rövid távú memóriájával komolyan gondok jelentkeztek, így legtöbbször a jegyzetfüzetébe és a telefonjába vési fel azokat az információkat, amelyekre mindenképpen emlékeznie kell.

A 44 éves asszony néhány órával azután, hogy megismerkedik valakivel, már nemhogy a nevére, de a találkozásukra sem emlékszik. Az állapota miatt még főzni is csak akkor szokott, ha más is otthon van, nehogy baleset történjen a konyhában

Alison még 2000-ben látogatta meg a szüleit Floridában, azonban a vakáció alatt súlyos arcüreggyulladás kínozta, amelyre az orvos antibiotikumot írt fel. A People magazinnak nyilatkozó nő elmondása szerint kifejezetten jelezte az ügyeletes orvosnak, hogy milyen gyógyszerekre és hatóanyagokra allergiás, melyet fel is jegyeztek a kartonjába. A doktor azzal engedte útnak a nőt, hogy nyugodtan használja a készítményt, mert biztonságos, és a gyógyszerész sem jelezte, hogy baj lenne, azonban Alison mégis egy olyan antibiotikumot kapott, amely tartalmazta az egyik olyan hatóanyagot, amelyre allergiás.

Két napja szedte a gyógyszer, amikor először fulladni kezdett, majd elájult, és nem is tért magához. Azonnal kórházba került, ahol a vizsgálatok kiderítették, hogy allergiás reakció lépett fel a szervezetében, komoly agysérüléseket is elszenvedett, melyek következtében nem tudott beszélni, nem tudta megfogni a kanalat, a villát. „Tulajdonképpen olyan voltam, mint egy újszülött.” Fél évbe telt, mire Alison képes volt szavakat formálni, újabb egy évbe telt, mire úgy beszélt, mint korábban. Azonban a rövid távú memóriája soha többé nem jött rendbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top