Egészség

Megbánta tettét az orangutánnak cigarettát adó férfi, és feladta magát

Feladta magát a rendőrségen, és nyilvánosan bocsánatot kért az a férfi, akinek meggyújtott cigarettáját egy orangután szívta el az indonéziai Bandung állatkertjében.

Nagy felháborodást váltott ki az emberekből az a videó, amelyben egy Ozon nevű orangután elszív egy cigarettát, amelyet az egyik látogató pöckölt oda neki. Az indonéziai Bandung állatkertben történt eset után vizsgálatot indítottak a hatóságok, és azonosították a DJ monogramú férfit.

DJ önként jelentkezett pénteken a bandungi állatkert igazgatóságánál, hogy bocsánatot kérjen, majd a rendőrségre is elment, ahol kihallgatták. A rendőrfőnök megállapította, hogy a férfi megsértette az állatkínzást tiltó jogszabályokat – amiért akár három hónap börtönt is kaphat –, de egyelőre nem tartóztatták le, pedig a jávai állatkert fel is jelentette őt, és követelte a rendőrségtől a letartóztatását. 

A rendőrfőnök szerint azonban komolyan veszik az ügyet. Utalt arra, hogy egy hasonló, tavalyi esetben is eljárást indítottak az elkövető ellen. 2017 novemberében az ugyancsak Nyugat-Jáván fekvő Bogor város szafariparkjában egy férfi alkoholt itatott egy szarvassal és egy vízilóval. A bűnös, Philips Bondi nyilvánosan bocsánatot kért viselkedéséért, és bejelentette, hogy a vezeklés részeként a jövőben rászoruló állatokat fog gondozni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top