nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
Volt, hogy napokig nem ettem, és közben ételfotókkal kínoztam magam

Volt, hogy napokig nem ettem, és közben ételfotókkal kínoztam magam

13 éves voltam, amikor elkezdődött a küzdelmem az anorexiával. Egyik napról a másikra lett elegem a kövér kislány szerepéből, aki ügyetlen, esetlen és állandó céltáblája a többi gyerek piszkálódásának és a felnőttek álmélkodásának. Elhatároztam, hogy megmutatom a világnak – és saját magamnak is –, hogy igenis úrrá tudok lenni az étvágyamon, kerül, amibe kerül.
Szentes Adél
Szentes Adél
f Ajánlom

Először csak annyi történt, hogy nagyjából feleztem az adagokat: csak kistányérból voltam hajlandó enni, és elkezdtem otthon tornázni titokban. A szüleim először kicsit aggódtak, de ahogy szép lassan beindult a fogyás, láttam, hogy egyre büszkébbek rám, és mintha elkezdtek volna reménykedni abban, hogy többé már nem az a szégyellni való kis puffancs leszek, aki évek óta voltam. Legalábbis én ezt véltem látni rajtuk.

Aztán ahogy telt az idő, a fogyásom természetesen lelassult. Ettől aztán egyre jobban pánikoltam, és próbáltam még kevesebbet enni. Közben pedig egyre többször álltam a mérlegre – már nemcsak hetente, hanem naponta egyszer, aztán már minden pisilés után is. Már nemcsak napi fél órát tornáztam, hanem egyet-másfelet, kettőt… És pihenőt soha nem engedélyeztem magamnak. A végén már csupa seb volt a gerincem és a farokcsontom, mert a szőnyegen százszámra csinált felülések véresre horzsolták nap mint nap.

Minden újabb leadott kilót valóságos endorfinlöketként éltem meg.

De az öröm nem tartott sokáig. Azon mentem keresztül, amin minden rendes függő: egyre nagyobb dózis kellett a cuccból – esetemben a súlyvesztésből –, hogy jól érezzem magam.

Az éhség állandó társam lett. De egy idő után szinte már nem is éreztem, valahogy átalakult egy kellemes, állandó lebegéssé, mintha egy kicsit mindig spicces lettem volna.

Aztán, amikor mégis gyötörni kezdett, újabb és újabb megoldásokat kerestem, hogy kalóriabevitel nélkül leküzdhessem, és kitaláltam különböző kihívásokat, hogy bebizonyítsam magamnak, képes vagyok rá, meg tudok én lenni evés nélkül is. Először csak rengeteg vizet ittam, hogy valami mégis legyen a gyomromban. Aztán citromot vagy almaecetet is tettem bele – mondván, az egészséges, és köztudottan égeti a zsírt, amit végül már csak nyomokban tartalmazott a szervezetem. Már nemcsak a tányérom volt kicsi, de csak kávéskanállal voltam hajlandó enni, és az ételt egészen apró falatokra vágtam. Az ismerősök nem győztek álmélkodni, hogy megváltoztam, milyen csinos lettem. Rajtam pedig minden egyes bók lökött egy picit abba az irányba, hogy folytassam a koplalást. És életemben nem kaptam annyi bókot, mint akkoriban.

A legrosszabbak a közös családi ebédek voltak

Rendszerint anyám keze alá dolgoztam a konyhában, de aztán magát az evést igyekeztem néhány kiskanálnyi leveslével letudni. Hiába erőltették, mindig találtam valami kifogást, hogy miért nem akarok többet enni – megteltem az illatokkal, vagy kóstolgattam már eleget főzés közben.

„Egyél, olyan sovány vagy már, mint egy agár” – dörrent rám akkor már sokszor aggodalmaskodva anyu, de furcsamód nekem ez is megerősítésnek tűnt. Azt agyam úgy értelmezte, jól csináltam, remek úton járok, csak arra kell vigyáznom, nehogy visszahízzak.

Anorexia evés zavar

Képünk illusztráció. (fotó: nlcafe)

Visszagondolva, a legdurvább az egészben, hogy a gasztronómia iránti érdeklődésem is akkor kezdődött. Éppen abban az életszakaszban, amikor minden erőmmel azon voltam, hogy elhitessem magammal, az evés, az étvágy egy démon, amit le kell győznöm. Elkezdtem gyűjteni a receptmagazinokat, és órákig képes voltam bújni őket. Volt, hogy már napok óta nem ettem, és közben ínycsiklandó ételfotókkal kínoztam magam. Sőt, egyre többször főztem én a szüleimnek, és boldogan néztem, ahogy jó étvággyal ették a főztömet, és végül még boldogabban nyugtáztam, hogy a finom falatokhoz én hozzá sem nyúltam.

Nagyjából egy évig tartott ez a korszak. Az utolsó stáció az volt, amikor egyszer csak elmaradt a menstruációm, és hónapokig nem is jelentkezett. Addigra már csont és bőr voltam, 36 kilót fogytam.

Anyám valószínűleg nagyon megijedhetett, mert attól fogva valahogy sokkal nagyobb türelemmel és törődéssel fordult felém, nem az ingerült felcsattanásait zúdította rám. Szeretettel adta tudtomra, hogy mennyire aggódik miattam. És ez az odafordulás, a közelség, az egyre több hosszú beszélgetés megtette a hatását. Szép lassan újra elkezdtem normálisabban enni. De a testképem még sokáig nem lett az igazi. És az életem azóta is állandó küzdelem a kilókkal, csak most már sokkal kisebb amplitúdójú kilengéseim vannak, mint annak idején, és megtanultam elfogadni a tényt, hogy nem vagyok egy balerinaalkat. S ami talán a legfontosabb: már nem félek segítséget kérni amikor érzem, hogy kezd velem elszaladni a ló kajálás tekintetében.

Merjük észrevenni, ha baj van!

Az étkezési zavarok komplex problémák, éppen ezért nagyon fontos, hogy tisztában legyünk vele, melyek azok a figyelmeztető jelzések, melyek arra utalnak, hogy valaki a környezetünkben ezzel küzd – mondja Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. Az emberek sokáig kevésbé érezték ezeknek a problémáknak a súlyát, inkább gondolták valamiféle hóbortnak mint betegségnek őket. A 21. század hozta el a változást a hozzáállásban, amikortól egyre többet lehetett hallani az étkezési problémákról, és betegségként kezdett foglalkozni velük a szakma is. A társadalmi folyamatokhoz kapcsolódva ezeknek a zavaroknak a terén is vannak változások, ma már az anorexia és a bulimia mellett megkülönböztetünk ortorexiát is, ami az egészséges ételektől való kórós függőséget takarja. Illetve létezik izomdiszmorfia is, ami főleg a férfi testépítőkre jellemző. Ez az a jelenség, amikor a már egyébként is hatalmas izomtömeggel bíró sportoló nem bír leállni az izomépítéssel, mert még mindig nyeszlettnek érzi magát. Amit minden esetben fontos kiemelni, az az, hogy az étkezési zavar egy tünet, melynek a hátterében önbizalomhiány, negatív énkép, az önértékelés sérülése húzódik meg – mondja a szakember.

És bár az étkezési zavarok tünetei között akadnak olyanok, amelyek szembeszökőek, olyanok is vannak bőven, amelyekre felületes szemlélő fel sem figyel. Ráadásul például az anorexiások profin leplezik a betegségüket a világ és saját maguk előtt is. Nagyon fontos tehát, hogy tisztában legyünk vele, mik azok a vészjelzések, amelyeket észre kell vennünk.

  • Állandóan a diétájáról beszél az illető

A fogyókúra, az egészséges táplálkozás és a villámdiéták elképesztő népszerű témák, elég csak belelapozni az életmód magazinokba. Ha valakit ez is érdekel, abban még nincs semmi szokatlan vagy kóros. Probléma akkor van, ha az illetőt csak ez érdekli és semmi más. Ha megszállottja lesz az újabb és újabb csodadiétáknak, ha bármiről beszélgetsz vele, újra és újra a kajálásra tereli a szót, ha állandó jojóeffektussal küzd, akkor van miért agódni.

  • Ignorál teljes ételcsoportokat

Ha valaki nem fogyaszt bizonyos ételeket, az nem okvetlenül utal étkezési problémára, hiszen vannak a világon vegák, cukorbetegek vagy például gluténérzékeny emberek. De ha egy ismerősödnek mindenféle egészségügyi, meggyőződésbeli vagy vallási ok nélkül egyik napról a másikra megfosztja magát bizonyos ételektől, akkor nem árt résen lenni.

  • A sportolási és étkezési szokásai egyre szélsőségesebbek

A felhorzsolt gerincem kapcsán ezt a jelenséget már érintettem. Az étkezési zavar jele lehet az aktivitásszint extrém megváltozás – például a túledzés, de ide sorolható a kalóriák megszállott számlálgatása, és gyanús lehet az is, ha valaki étkezés után rendszerint eltűnik a vécében, illetve bizonyos kedélyállapot-változások is árulkodóak. Ha valaki egyik napról a másikra elkezd undorral viseltetni az evés iránt, vagy minden étkezés után lelkifurdalás gyötri, és szorong, ha nem edzhet minden egyes nap, akkor valószínűleg baj van.

  • Megváltozik a külseje – és ez nemcsak a testsúlyra vonatkozik

A különböző tápanyagok hiánya szép lassan elkezd nyomot hagyni a testen. A köröm töredezni kezd, a bőr szárazzá és pergamenszerűvé válik, vékonyabb és fakóbb lesz a haj, és sérülékenyebb az immunrendszer.

  • Hashajtókkal igyekszik felpörgetni az emésztését

A hashajtó és vízhajtó szerek rendszeres használata is nagyon fontos árulkodó tünet. Az étkezési zavarral küzdők így próbálnak megszabadulni a fölösleges (vagy általuk annak ítélt) kalóriáktól, amit esetleg egy falásos epizód során vettek magukhoz.

  • Rendre lemondja az étkezéshez kötődő társas eseményeket

Ha egy barátunk újra és újra lemondja a születésnapi bulikat, a vacsorameghívásokat, az is figyelmeztető jel lehet. Mivel az étkezési zavarral küzdők hatalmas figyelmet fektetnek az evésre, illetve annak elkerülésére, gyakori, hogy elkerülnek minden olyan helyzetet, ami az evés köré szerveződik, azért, hogy ne essenek kísértésbe. Így aztán megfosztják magukat nemcsak az evés, hanem a társasági élet okozta örömöktől is, ami egyre komolyabb izolálódáshoz vezethet.

  • Megváltozik az öltözködés

Főként az anorexiásokra jellemző, hogy igyekeznek nagy bő ruhákkal takargatni magukat. És az is gyakori, hogy erősen sminkelnek, így leplezve egyre sápadtabb bőrüket.

  • Más mentális probléma jeleit mutatják

Nem ritka, hogy az evészavarokat depressziós vagy szorongásos tünetek kísérik, amik hatására egy egyre erősebb örvénybe kerülnek a betegek, ami könnyen a mélybe ránthatja őket. A kezeletlen táplálkozási zavarok akár halálhoz is vezethetnek, ezért nagyon fontos, hogy a betegek minél hamarabb szakszerű segítséget kapjanak.

Anorexia evés zavar

Képünk illusztráció. (fotó: nlcafe)

Mit tegyünk, ha azt gyanítjuk, étkezési zavarral küzd a gyermekünk?

Nagyon fontos az, hogy a szülő a tünetekkel tisztában legyen, vegye észre minél előbb a megváltozott viselkedést. Ebben egyébként óriási a többi szocializációs közeg, az iskola, óvoda szerepe is – mondja Makai Gábor. – A tapasztalat sajnos az, hogy a szülők elég későn szoktak ráeszmélni, hogy baj van. Ennek okai egyrészt a már említett leplezési technikák, másrészt azt is el kell mondani, hogy sokszor azért késnek a szülők a beavatkozással, mert tudják, hogy ők is sarasak. A gyerek táplálkozási zavara ugyanis mindig a család valamilyen működésbeli problémájára utal, amivel sokszor nehéz a szülőknek szembenézni. Az étkezési zavar ugyanis mindig valami következménye, s a hátterében gyenge lábakon álló önértékelés, valamilyen identitásválság és minden esetben testképzavar áll. A betegek a táplálkozáson keresztül próbálják restaurálni a sérült önértékelésüket.

Márpedig minél előbb megtörténik a szembenézés, a ráhangolódás a gyerekre, az őszinte odafordulás, annál nagyobb a gyógyulás esélye is. A leghatékonyabb kezelési mód pedig a családterápia, hiszen nemcsak a gyerek az, akivel pszichológiai vagy pszichiátriai segítséget igényel, hanem az egész családi rendszer megborult, annak egyensúlyát kell helyreállítani – mondja a szakértő.

Megosztás Facebookon