Egészség

Csak a magyar orvosok vállalkoztak a sziámi ikerpár szétválasztására

Olyan műtétbe fogott három magyar orvos, amire mások már nem vállalkoztak: szétválasztani egy olyan fejüknél összenőtt sziámi ikerpárt, akiknek összetapadt az agykérgük.

Három magyar orvos, dr. Csókay András, dr.Pataki Gergely és dr. Hudák István a napokban Bangladesbe utazott, hogy előkészítse egy fejüknél összenőtt sziámi ikerpár szétválasztását. A kockázatos műtétsorozatra csak a magyar orvostrió vállalkozott egyedül a világon.

“Pataki Gergely plasztikai sebész kollégámmal tartottam tavaly Bangladesbe, ekkor találkoztunk a két kislánnyal. Rabia és Rukiya épp olyanok, mint bármelyik kétéves gyermek: járnak, mosolyognak, kommunikálnak a külvilággal, csak épp a koponyájuknál összenőttek, és bár az agyuk külön-külön kifejlődött, az agykéreg összetapadt. Közös volt a fő agyi szállítóér-hálózatuk is. Néztem az MR-leleteiket, és imádkoztam” – mondta dr. Csókay András a Blikknek.

“Majd eszembe jutott: mi lenne, ha az ­óriás agydaganatok viselkedését próbálnánk utánozni, így segítve a gyerekeken. Azaz szépen lassan elzárnánk az ereket, így a keringés másfele terelődik. Ezt csináltuk meg katéteres eljárással! Tudtam, hogy erre egyetlen ember képes, dr. Hudák István kollégám, akivel a Honvédkórházban dolgozunk. Őt rendszeresen hívják a híres külföldi klinikák az eddig megoldhatatlan esetek műtétjét elvégezni. Hazavittem neki a leleteket, és majd három hónapon át konzultáltunk az ügyről. Végül belevágtunk.”

A három orvos múlt vasárnap utazott Banglades fővárosába, hogy a műtétsorozat első részét végrehajtsák a kislányokon: először három órán keresztül érfestéssel vizsgálták a kislányok agyi keringését, majd egy ötórás beavatkozás következett, amiben lezárták a közös nagy és a 24 kisebb vénát is. A kislányok jól viselték a beavatkozást, mosolyogva ébredtek az altatásból. Bár kívülről nem látszik, mégis ez volt a szétválasztásuk egyik legfontosabb lépése, ugyanis mostantól külön működik az agyuk.

Áprilisban Pataki Gergely speciális szövettágítókat helyez be, szeptemberben pedig közösen ténylegesen is elválasztjuk egymástól az agyukat: ekkor a koponyacsontjuk egy részét is pótolni kell.  Ez sem lesz veszélytelen műtét, addig is mindennap gyakorolok majd erre, ahogy szoktam: a boncteremben – mondta a Blikknek Csókay doktor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top