Egészség

Angliában nem vehetnek többé energiaitalt a 16 éven aluli gyerekek

Önként vállalták a tilalmat a legnagyobb brit áruházláncok. Van, ahol már életbe is lépett a döntés.

Nem árulnak többé energiaitalt a 16 éven aluliaknak az angliai szupermarketekben. A nagy áruházláncok ugyanis összefogtak, és a magas koffein- és cukortartalom miatt önként eltiltják a fiatalokat a káros italtól. Az akcióhoz már minden nagyobb lánc csatlakozott az Egyesült Királyságban: többek között a Waitrose, az Aldi, az Asda, a Sainsbury’s, a Morrisons, a Tesco, a Lidl és a Boots nevű gyógyszertárlánc is – írja a BBC.

Ezek az áruházláncok minden olyan ital árusítását tiltani fogják a 16 éven aluliak számára, amelyek literenként több mint 150 mg koffeint tartalmaznak.

A boltok nagy részében már március 1. óta él a szabályozás, néhány lánc március 5. hétfőtől vezeti be a változtatást, míg a Tescóban március 26-tól lép érvénybe a döntés.

A Boots egyik szóvivője nyilatkozatában kiemelte: az összefogás célja, hogy a vásárlóik egészségesebb életet élhessenek. Elmondásuk szerint a közvélemény egyre határozottabban elítéli, hogy a fiatalok energiaitalokat fogyasztanak, ezért döntöttek önként a tiltás mellett.

A döntés egy nagyobb energiaital-ellenes kampány része: Maria Caulfield országgyűlési képviselő például törvénybe foglalná az energiaitalok tilalmát az Egyesült Királyságban. A kampányhoz Jamie Oliver brit sztárszakács is csatlakozott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top