nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
Nyílt levél az embernek, aki azt hiszi, a depresszió választás kérdése

Nyílt levél az embernek, aki azt hiszi, a depresszió választás kérdése

Miért akarnál minden reggel azzal az érzéssel ébredni, hogy kényszerítened kell magad, hogy ezt az egy napot még kibírd?
NLCafé
f Ajánlom

Életemben sokszor kerültem már olyan helyzetbe, amikor a beszélgetőpartnerem, csak hogy értse, min megyek keresztül, a depressziómat egy olyan fizikai betegséghez hasonlította, mint például a lábtörés. Az ilyen beszélgetéseknek mindig az lett a vége, hogy a beszélgetőpartnerem egy pont után arról kezdett faggatni, hogy „de miért hagyom, hogy elhatalmasodjon rajtam” és hogy „de miért nem szedem össze magam”.

Miért akarna bárki is önként depressziós lenni?

Miért akarnál minden reggel azzal az érzéssel ébredni, hogy kényszerítened kell magad, hogy ezt az egy napot még kibírd? Hogy, úgy érezd, nincs már miért élned? Miért akarnál mindig fáradt lenni vagy alulmotivált még ahhoz is, hogy találkozz a barátaiddal?

Amikor depressziós vagy, vagy más mentális problémával küzdesz, az olyan, mintha minden áldott nap saját magaddal kellene megvívnod. Az idő jelentős részében ráadásul nem csak magaddal, de a környezeteddel is, akik azt hiszik viccesek, mikor olyan cikkeket küldözgetnek neked, hogy „hogyan legyél hosszú távon boldog.” Olyan érzésed van, mintha sehova nem tartoznál, mintha mindenhol nemkívánatos lenne a jelenléted.

Eddig akárhány sorstársammal találkoztam is, első ránézésre mindegyikük egyedi és érdekes ember volt, még csak nem is gyanakodtam, hogy olyan betegségekkel küzdenek, mint a depresszió, vagy az OCD, arra meg pláne nem, hogy esetleg öngyilkosságot is megkíséreltek már. Mindegyikünk álarcot hord, megpróbáljuk „összeszedni magunkat”, mert félünk attól, hogy mit szól majd a környezetünk, ha kiderül, hogy nem vagyunk jól.  

Mindenkinek tudnia kell, hogy egy depressziósnak végtelenül sok energiájába kerül, hogy külsőre normális életet éljen. Vannak napok ugyanis, amikor még a legegyszerűbb, leghétköznapibb dolog is legyőzhetetlen akadálynak tűnik, mint amilyen a fogmosás. Hát még az olyan, egyébként is embert próbáló dolgok, mint a munkahelyi konfliktusok vagy az anyagi problémák.

Ha beteg vagy, vagy kórházba kerülsz, a családod és a barátaid meglátogatnak, és virágokat, meg képeslapokat kapsz, amiben arra biztatnak, hogy „gyógyulj meg hamar”.

Ha mentális problémával küzdesz, végtelenül egyedül maradsz a küzdelmeddel, a fájdalmad pedig össze sem hasonlítható egy fizikai betegség fájdalmával: mélyebben gyökerezik, megragad, és nem ereszt – sokszor hosszú évekig.

És a mindennapjaid részévé válik: azzal a tudattal kelsz, hogy sosem leszel jobban, és napközben azon agyalsz, hogy mi lenne, ha „jobban próbálnád”. Persze, elismerem, ahhoz, hogy jobban légy, neked is dolgoznod kell magadon, de a javulás még így is időbe kerül. Előfordul, hogy a kapott gyógyszerek nem működnek, aztán a mellékhatásokat figyeled, és azon őrlöd magad, mennyire keményen kell még dolgoznod ahhoz, hogy jobban legyél.

El kell fogadnod, hogy néha tök mindegy, mennyire keményen dolgozol, a betegség maga alá fog gyűrni. A jobb napok azok, amik erőt adnak a folytatáshoz és a rosszabbak, amik segítenek tanulni és jobban lenni.

A többieknek pedig meg kell érteniük, hogy senki nem választja, hogy depressziós legyen, hogy fájdalomban éljen élete minden pillanatában!

Megosztás Facebookon