Egészség

Téli olimpia: már sportolók is elkapták a hányós betegséget

Eddig a sportolókat nem érintette a fertőzés, de most két svájci síakrobata lett beteg. Abban bíznak, hogy mégis rajthoz tudnak állni.

Két svájci síakrobata megfertőződött a norovírussal, ezért el kellett hagyniuk az olimpiai falut a phjoncshangi téli játékokon. A svájci csapat tájékoztatása szerint Fabian Boesch az egyik megbetegedett versenyző, a másik nevét viszont még nem hozták nyilvánosságra, mivel családját eddig nem tudták értesíteni.

Fabian Boesch a vicces videóival lett népszerű az olimpia alatt, mint például ezzel:

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pénteken azt közölte, hogy a két versenyző nincs jól, ám bíznak benne, hogy rajthoz állhatnak még az olimpián.

A hányást és gyomorgörcsöt okozó agresszív vírus egészen mostanáig nem érintett egyetlen sportolót sem, ám az önkéntesek és a biztonsági személyzet tagjai közül már több mint 200-an elkapták, és még a játékok kezdete előtt 1200 biztonsági embert kellett elkülöníteni, mert közülük többen megbetegedtek.

Még hétfőn a szervezőbizottság azt jelezte, hogy több szervezet együttesen fáradozik azon, hogy megakadályozza a vírus további terjedését. Többek között vízteszteket végeznek, illetve sűrűn ellenőrzik az olimpiai helyszíneket, éttermeket, hoteleket, illetve a közreműködők szálláshelyeit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top