Egészség

Egy részeg 17 éves több embert megkéselt Párizsban

Egy 17 éves részeg fiatal valóságos pánikot okozott kedd este Párizs egy északi negyedében, amikor néhány perc alatt hat ember megkéselt.

 A támadót a térfigyelő kamerák segítségével két órával a támadássorozat után előállították – erősítette meg a rendőrség a Le Parisien című napilap értesülését. Az erősen ittas férfi este fél 12-kor késsel támadt járókelőkre, majd gyalog elmenekült. A támadásban öten megsérültek, a hatodik embert a vastag kabátja megóvta a karját ért szúrástól. Az öt embert könnyebb sérülésekkel szállították kórházba, egyikük sincs életveszélyben. „Az áldozatait, úgy tűnik, teljesen véletlenszerűen választotta ki, de a nyomozás még csak most kezdődött” – mondta egy rendőrségi forrás.

A térfigyelő kamerák rögzítették a támadás egy részét, s a felvételek alapján a rendőrök megállapították a férfi útvonalát, majd riasztották a városrészben járőröző valamennyi egységet, aminek köszönhetően hajnali 1 óra után egy bérház lépcsőházában elfogták a feltételezett támadót. A kést az egyik szomszédos utcában találták meg. A férfit kijózanítóba vitték, őrizetbe vételét elhalasztották, várhatóan szerda délután hallgatják ki a nyomozók. Indítéka egyelőre ismeretlen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top