Egészség

Munkácson meghalt egy ötéves kislány kanyaróban, mert nem kapott oltást

A kislány szülei vallási okokból nem oltatták be kanyaró ellen a gyereküket. Az anyjától kaphatta el a betegséget.

Kanyaróban meghalt egy ötéves kislány Munkácson. A kárpátaljai állami közigazgatási hivatal közleménye szerint a gyermeket a szülei vallási megfontolásból nem oltatták be egyéves korában, amikor a kanyaró elleni első védőoltást kellett volna megkapnia. Január 14-én jelentkeztek nála a betegség tünetei, azt követően, hogy az anyja egy héttel korábban megbetegedett kanyaróban.

A magas láz és más jellegzetes tünetek ellenére a szülők csak öt nappal később fordultak orvoshoz, így minden erőfeszítés, közte a Kijevből érkezett specialisták segítsége ellenére a gyermek életét vesztette.
    
2018-ban eddig  Kárpátalján 715-en betegedtek meg kanyaróban, közülük 566 volt gyermek. A betegek 70 százaléka nem kapott védőoltást oltóanyaghiány miatt. A szakemberek állítása szerint a megyében viszonylag ritkán fordul elő, hogy a szülők nem engedik gyermekeik beoltását.

Hiba volt elmulasztani a kanyaró elleni oltást

   
Kárpátalján február első napjaiban csökkenésnek indult a kanyarós megbetegedések száma, de az utóbbi két napban ismét 30-35 új esetet regisztrált a közegészségügyi hatóság.
   
 Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó hétfőn hivatalos honlapján azt közölte, hogy az orvosok a megye minden járásában végzik a kanyaró elleni oltást abból a nyolcezer adagos szállítmányból, amit Magyarország küldött humanitárius segélyként január végén Kárpátaljára.
    
A megyevezető azt is jelezte, hogy mostanáig egyetlen adag kanyaró elleni oltóanyag sem érkezett meg Kárpátaljára az Ukrán Egészségügyi Minisztérium által egy hónappal ezelőtt ígért 10 ezerből.
    
Ukrajnában eddig 10 halálos áldozata van a kanyarónak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top