nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
„Itt egy gazda ugyanúgy eljut a Maldív-szigetekre, mint egy kitartott feleség”

„Itt egy gazda ugyanúgy eljut a Maldív-szigetekre, mint egy kitartott feleség”

Laci és Éva gyerekeikkel együtt Németországba költöztek, ahol saját orvosi praxist nyitottak. Éva mesélt arról, milyen az élet és az egészségügyi ellátás Németországban.
Kun Gabi
Kun Gabi
f Ajánlom

Laci mennyit praktizált itthon?

A férjem az egyetem után egy nagyon rövid ideig dolgozott háziorvosként a rendszerváltás utáni időkben, de még jócskán a szakvizsgája letétele előtt otthagyta a körzetét. Részben mert a gyerekek születésével a kiegészítés nélküli jövedelem nem bizonyult elegendőnek, részben pedig azért, mert nehezen találta a helyét az egészségügyi intézmények szigorú hierarchiájában és szokásai között.

Ő mindig kínosnak érezte a hálapénz elfogadását, és az igazságérzete háborgott, amikor olyan emberek akartak külön fizetni, akikről pontosan tudta, hogy nem engedhetnék meg maguknak. Mindig is az volt a vágya, hogy a munkájáért becsületesen fizessék meg, ne pedig feketén zsebbe dugott borítékokkal.

Miért költöztetek el Magyarországról?

A kilátástalanság és a kiszámíthatatlan jövő elől jöttünk el. Laci úgy érezte, hogy ha beleragad a magyarországi reménytelen körülmények közé, nincs esélye arra, hogy olyan nyugdíjat kapjon, amiből nem gond egész hónapban fizetni a rezsit, ízletes élelmiszereket vásárolni, és még a gyógyszerekre is futja majd, amikor arra kerül a sor. 

És egyre ijesztőbb gondolatnak érezte, hogy abban az egészségügyben legyen a beteg oldalon, amiről pontosan tudta, hogy milyen ingatag lábakon áll. Most pedig már saját praxisunk van Németországban.

Mi a legszembeszökőbb különbség az itthoni és ottani élet, közhangulat között?

Azt hiszem, hogy a legjobban azt tetszik az itteni életben, hogy Németországban nincs olyan, hogy „közhangulat”. Sokszor vetődik fel, hogy magyarként kinek mi hiányzik a hazából, de ritkán kérdezik azt, hogy mi hiányozna, ha innen el kellene költöznünk. És bármilyen furcsa, nekem nagyon hiányoznának a német emberek. A közvetlenségük, hogy idegenként is köszönnek, és rád mosolyognak egy néptelen erdei ösvényen, csak mert mindketten arra sétáltok. Hogy a sorbaállást megadó türelemmel viselik, és még mosolyogni is tudnak vagy apróbb viccet elsütni. Segítőkészek, bárhol bárkit szólítasz meg, örömmel áll veled szóba, és türelmesen várja, hogy összeszedd a német tudásod vagy előzékenyen angolra vált, hátha az jobban megy.

Nem érzékeltetik senkivel, hogy magasabb rendűnek tartanák magukat bármilyen okból.

Ha ügyet intézni megyek valamilyen hivatalba, olyan részletességgel magyarázzák el a jogaimat, ami Magyarországon elképzelhetetlen, és megbizonyosodnak arról, hogy megértettem, mi illet meg és mi nem. Bármilyen furcsa, én imádom a német bürokráciát – még akkor is, ha néha szidom –, és nagyon könnyen beilleszkedtem a szabálykövető mentalitásba.

Komolyan, annyira betartják a szabályokat, hogy elképesztő a magyar keressük-a-kiskaput mentalitás után szembesülni ezzel. És tényleg működik is, könnyű beletanulni, hogy elfogadjuk, nem azért van egy-egy szabály, hogy velünk kiszúrjanak, hanem azért, hogy átláthatóbban működjön az adott dolog.

Ami egy kicsit hiányzik egyelőre, az  az, hogy bár ismeretlenként is közvetlenek és barátságosak, igazi baráti viszonyunk nagyon kevés emberrel alakult eddig ki. A német szomszédok a köszönésen, az időjáráson és a lépcsőház takarítási rendjének megbeszélésén túl nagyon zárkózottak. Így aztán a régi magyarországi vendégségek, a barátok sajnos nagyon tudnak hiányozni.

Mi a legnagyobb különbség a magyar és a német egészségügy között orvosi szemmel és beteg szemmel?

A német egészségügyben egyaránt jó orvosnak és ha betegként kell igénybe venni, akkor nem a kiszolgáltatottság az első érzés, hanem a megnyugvás, hogy működőképes rendszerbe kerül az ember. Bár itt is vannak meghatározott költségkorlátok, de ez soha nem mehet a beteg rovására. Érdekes, hogy bár a magyar egészségügy sokban átvette a német modellt, a német kötelességtudat és becsületesség nélkül nem sok jót tud felmutatni.

Képünk illusztráció (Fotó: Carsten Koall/ Getty Images)

Egy német orvos annyi és olyan vizsgálatot írhat elő, amennyit csak jónak lát az adott beteg esetében. Ha szükségesnek látja a szakorvosi, képalkotó vagy laborvizsgálatot, egyszerűen csak beutalót kell írnia. A költséghatárok pedig úgy vannak megállapítva, hogy még a rendszerbe frissiben beszabaduló, megmámorosodott exmagyar háziorvosok sem képesek túllépni a kereteket.

A vér-, vizelet- és székletmintákat általában a háziorvosi praxisban veszik le, és a laborok küldenek futárt naponta egyszer, de igény szerint akár a délutáni rendelés végén is. A mintákat folyamatosan elemzik, a rutinvizsgálatok eredményei néha már a délutáni rendelésre megérkeznek, de másnapra biztosan. A képalkotó eljárások beutalójával a betegek bárhova mehetnek, mivel ezek jól finanszírozott eljárások, az intézmények hamar adnak időpontot. Nem ritka, hogy már másnap délutánra ott az eredmény.

Orvos szempontból nagyon jó, hogy nemcsak megbecsülik a munkájukat, de maximálisan rendelkezésre is áll minden olyan kiegészítő vizsgálat, ami a helyes diagnózis kialakításához szükséges.

Nincsenek belső tiltólisták, hogy milyen vizsgálatokat finanszíroz a kassza a labor számára, mert ha az orvos szerint indokolt, akkor finanszírozza és kész. Legfeljebb csak továbbküldik a központi laborba, és pár nappal tovább tart, amíg kiértékelik, és küldik az eredményt, ha különlegesebb igény van, mint pl. egy nehézfémmérgezés esetén.

Mi a helyzet az orvosi fizetéssel?

A fizetések természetesen jóval magasabbak, mint a magyarországiak, de ez gondolom, senkit se lep meg. Egy kezdő háziorvosnak, ha nulláról akarja indítani a praxisát, számos ellátatlan körzetet kínálnak, ahova nemcsak hogy könnyebben kap működési engedélyt, de még támogatásokat is adnak. Ezek jellemzően vidéki települések, mert főleg a fiatalok a városokban képzelik el az életüket, illetve a magasabb fizetések miatt Svájcban, Amerikában és a skandináv államokban helyezkednek el. De egy orvos, aki hajlandó ellátatlan vidéki településre költözni, az a biztosítótól (KV = Kassenarzliche Vereinigung) kap alapozó támogatást, amiből a szükséges eszközöket és berendezést megvásárolhatja, és negyedévente az országos átlagot garantálják neki két évig, ami alatt van ideje felfuttatni a praxisát, és az átlagos 900-1200-as betegszámot elérni. Ha mégis inkább bejáratott praxist venne, frekventáltabb helyen, akkor a praxis elegendő biztosíték a banknak, és hitelt is felvehet hozzá, hogy kivásárolja a nyugdíjba készülő kollégáját.

Az ápolónők is nagyon fontosak egy praxis életében, mert rengeteg papírmunka van (még „gépesített” praxisokban is), és ennek egy részét az orvosképzésben egyáltalán nem tanítják.

Ennek ellenére a kollégák nem minden esetben becsülik meg a munkatársaikat, így nekünk könnyű dolgunk volt egy nagyszerű stábot kialakítani. Általában egy-egy praxisban két főállású alkalmazott van, de nem ritka a részmunkaidős foglalkoztatott sem. Az ápolónőképzés részeként amúgy sok gyakorlati időt írnak elő, ami nélkül nem kapnak szakképesítést. Nekik a végzett szakemberekhez képest alacsony a fizetésük, és közben teljes munkaidős alkalmazottnak számítanak, mindent ugyanúgy csinálnak, mint a „nagyok”, kivéve a heti egy elméleti napjukat, amikor iskolában vannak.

De a németeknél nincs igazából olyan, hogy alacsonyabb presztízsű munka. Egy ápolónő ugyanolyan büszke lehet magára, mint egy orvos, és egy állattartásból élő ember ugyanúgy eljut a Maldív-szigetekre, mint egy kitartott feleség. Csak az előbbi önerőből.

És mindenki tiszteletben tartja a másik szaktudását, legyen az a másik orvos, nővér, földműves, repülőgépműszerész, takarító vagy informatikus. Ezt nagyon jónak tartom, mert magam is úgy gondolom, hogy mindenkinek megvan a maga egyedi szaktudása, amit érdemes megbecsülni.

Fotó: Christian Marquardt/Getty Images

Laci kedvenc hasonlata, hogy az orvos ugyanolyan, mint a fodrász, csak aki hozzá bemegy, nem szuper frizurát akar, hanem jó egészséget.

Ha hozzá bejön egy beteg és látszólag indokolatlan szolgáltatást is akar igénybe venni, ő nem mond nemet, mert úgy gondolja, hogy ha a negatív eredmény megnyugtatja a beteget, akkor nem volt kidobott pénz a vizsgálat. Szerinte a gyógyuláshoz nagyon nagy mértékben hozzájárul az, ha az orvos komolyan veszi a beteget, és meghallgatja a panaszait.

Sokszor már az is elég egy-egy diagnózishoz, hogy odafigyel arra, amit a betege elmond. És ahogy a magyar betegei is nagyon szerették, úgy a német betegek is hamar rákaptak, és hihetetlen mértékben nő a betegszámunk.

Nem tesz különbséget a helyettesítésben érkezők és a saját betegek között, mindenkihez egyforma odafigyeléssel fordul, így a betegek gyakran kérik át a kartonjukat hozzá. Szereti a nagy kihívásokat, így a komplikált betegségek felvillanyozzák, addig agyal rajta, bújja a tankönyveket és írja a beutalókat, ameddig választ nem kap. És ezek a betegek lesznek a titkos kedvencei.

A betegek ezek szerint nem találkoznak azzal a lekezeléssel, mint itthon.

Ahogy az orvosoknak, úgy a betegeknek is sokkal jobb ez a rendszer. Itt nem arra helyezik a hangsúlyt elsősorban, hogy mennyit lehet megtakarítani egy-egy beteg kezelésén és ápolásán, hanem hogy hogyan lehet a lehető leggyorsabban meggyógyítani vagy újra munkaképes állapotba hozni.

Még kezdőként az első helyen, ahol dolgozott a férjem, egy rutin szűrővizsgálat során ultrahanggal talált egy gyanús árnyékot egy fiatal nőbetegnél. Azonnal beutalta szakorvoshoz, és egy hónappal később ez a beteg már a daganatműtétét követő rehabilitációs kezelése után a szakmabeli nővérével jött vissza a praxisba megköszönni, hogy beutalta. Nem borítékot hozott, sőt még bonbont sem, csak őszinte hálával mondott köszönetet, és a mai napig kedves emlék és felvillanyozó sikertörténet maradt az esete.

Itt egyébként nem jellemző a hálapénz, de az éttermekben a borravaló sem. Mindenkinek megfizetik a munkáját valós értéken, és nincs szükség a beteg és az orvos számára is megalázó bérkiegészítés zsebbe dugdosására.

Ha egy orvos nagyon a pénzre hajt, akkor igyekszik megszerezni sok privát biztosítottat, mert rajtuk nincs korlát, a privát biztosítók mindent fizetnek a pacienseknek. Az állami biztosítottak esetében van egy korlát, ami felett a KV nem fizeti ki a beteg ellátását, mert feltételezi, hogy ha sok beteg jelent meg a rendelésen, akkor nem szánt rá elég időt a doktor. Minden betegre kell jusson legalább 5 perc, amikor az orvosi vizsgálat zajlik. Könnyen kiszámolható, hogy napi 6 órába hány beteg ellátása fér bele. Túlórát csak nagyon dokumentált esetben fizetnek, mert meghatározott, hogy hetente mennyi órát dolgozhat egy orvos. Ezt még a kórházakban sem léphetik át.

Itt nagyon ügyelnek arra, hogy az ellátást ne egy velejéig kizsigerelt másodállásban mentőző, harmadállásban privát praxisban helyettesítő, hullafáradt ember végezze.

Mert egyszerűen nagyobb lenne a hibalehetőség, és a beteg megérdemli a legmegfelelőbb ellátást. Ahogy joga van ahhoz, hogy a hozzátartozója vele lehessen, akár a rendelés alatt, akár a kórházban, de fordítva is: a tini megtilthatja, hogy a szülője jelen legyen, amikor bizalmas infót árul el az orvosánál. Maximális szabadság van, ami az orvosválasztást, az intézményválasztást illeti, és mindenhol komolyan veszik a tájékoztatást.

De nemcsak eldarálják a tudnivalókat, hanem arról is gondoskodnak, hogy biztosan megértse és ezt írásban is a rendelkezésére bocsátják (és nem kérik vissza a lapot, mert spórolnak a nyomtatóval). Ez olyan fontos, hogy még extrém kártérítési esetek is előfordulnak, mert az orvos nemcsak a beavatkozásért felel, hanem azért is, hogy a beteg betartsa a beavatkozás utáni időszakra vonatkozó utasításokat.

Mi lenne az a változás, amire azt mondanátok, hogy hazajöttök?

Miért mennénk haza? Sajnálom, de ilyen indok nincs. Egyrészt mi már kényszerpályán mozgunk, mert 10 éves szerződést írtunk alá. Másrészt úgy érezzük, hogy sokkal jobb helyünk van itt, és bánjuk, hogy nem sokkal előbb jöttünk el. Sok-sok dolog van, ami biztos hiányozni fog (barátok elsősorban, de idővel a megszokott és az emlékezet által megszépült utcák is biztosan), de egyelőre még sokkal több olyan dolog van, amit hiányolok, ha Magyarországon járok: az utcák tisztasága; a biztonság, hogy ha nyitva felejtem a kocsi ablakát a mélygarázsban, senki bele nem nyúl; a jó kedélyállapotú, barátságos, mosolygós emberek; a készséges és mosolygós kiszolgálók a boltokban, éttermekben; az egyenesség, hogy sumákolás nélkül megkeressük a munkánk ellenértékét, és azt nem sújtják indokolatlan és nyomon követhetetlen adókkal; a társadalmi vita és egyeztetés, ami az élet minden területén jelen van; a közélet tisztasága, hogy a korrupciót kinyomozzák, és büntetik, bárki is kövesse el; az uram-bátyám rendszer teljes hiánya. Mindezt nem fogjuk itt hagyni.

Megosztás Facebookon