nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
„Anya, fesd ki nekem is!” – egészséges körömlakkok nemcsak gyerekeknek

„Anya, fesd ki nekem is!” – egészséges körömlakkok nemcsak gyerekeknek

Sziasztok! Dóri vagyok, körömlakk- és díszítésfüggő. Imádom a színeset, a csillogót, a mattot, cukorkást, matricást, nyomdásat, festetett, mindenfélét. Pont azóta, mióta géllakkal sikerült helyrehozni a körmeimet.
Brjeska Dóra
Brjeska Dóra
f Ajánlom

Régen sose szerettem lakkozni a körmöm. Borzalmasan zavart, hogy szinte azonnal elkezd kopni, úgyhogy ez valahogy kimaradt az életemből. Bár egyszer volt műkörmöm, úgy ezer éve, de az meg azért zavart, mert furcsa volt, és vastag. Szóval az én körmeim úgy 35 évig a teljes természetesség hívei voltak, de hát tudjuk, hogy minden függőnél van egy első alkalom. Az történt, hogy a kemoterápia teljesen tönkretette a körmeimet. Borzasztó csúnyák lettek. Hepehupásak, csíkosak, töröttek voltak, és egyszerűen sehogy nem javultak. Hiába telt az idő a kezelések után, nem lettek szebbek. Akkor először sikerült anyunak és a körmös barátnőmnek rávennie, hogy csináljunk géllakkot, mert az nekem jó lesz. Én nem mondom, hogy hamar belementem, de addig duruzsoltak, míg csak rábólintottam.

Tudom, ez most úgy fog kinézni, mint valami olcsó reklámszöveg, de pár alkalom után sokkal szebbek lettek. Most már nem is látszik, hogy valami bajuk volt, csak ha valaki nagyon bogarássza, akkor vesz észre apró kis hibákat. Arra gondoltam, hogy mivel szuper sikeres lett  a körömprojekt, kicsit jobban utánajárok, miért is jó ez, és mik a lehetőségek, ha valaki szép körmöket szeretne, és fontos az egészségtudatosság. Aki ebben segített, Farkas Kinga manikűrös-műkörmös volt.

Először is tegyük tisztába. Tényleg  a géllakk miatt jött helyre a körmöm?

– A géllakk egy vékony, de stabil védőréteget képez a körömlemez felületén, aminek segítségével könnyebben növeszthetjük körmeinket. Felfogja az apróbb fizikai behatásokat (karcolások, vágások), ellenállóbbá teszi a körmöt az időjárás viszontagságaival szemben, és a rendszeres, alapos manikűrrel megelőzhetjük a hidegtől kiszáradó körömkörnyéki bőr berepedését, kisebesedését is. Esztétikai előnye is van: vannak olyan géllakkok, amikkel a körömfelszín egyenetlenségeit (hosszanti barázdákat, régi sérülések okozta deformitásokat) korrigálni lehet, így körmünk nemcsak tartósan (2-3 hétig) ápolt, fényes, de szép és formás is lesz.

vidám gélkörömlakk

Ilyen lett Dóri géllakkmanikűrje

Manapság egyre többen vannak, akik allergiásak ételekre vagy vegyszerekre, ezért úgy vannak vele, hogy inkább mindent, amit lehet, elkerülnek, nehogy gond legyen belőle. Van olyan lehetőség, ami nekik is megoldás lehet?

– A körmös termékekről is elmondható, hogy a legolcsóbb nem mindig a legjobb választás. A technikának és napjaink trendjének megfelelően itt is nagy az érdeklődés a külföldről rendelhető, nagyon olcsó, csoda géllakkok és az olcsón, gyorsan elkészülő körmök iránt, mégis érdemes lehet megállni egy pillanatra. Igaz, hogy a köröm túlnyomó része már elhalt szaruréteg, de a közelében lévő bőr él.

Emiatt előfordulhat bizonyos esetekben allergiás reakció. Ezek elkerülése érdekében első lépésben fontos, hogy EU-s szabványoknak megfelelő anyagokkal dolgozó körömszalont keressünk. Érdemes utánajárni, mely termékcsaládok hipoallergének, melyikeknek milyen összetevőik vannak. Kérdezd bátran a körmösödet, ha jó helyen jársz, fog tudni segíteni azonnal, vagy kisebb felkészülés után! Sokszor azonban lehet, hogy csak egy-egy összetevőre alakul ki fokozott immunválasz, amit akár egy márkaváltással vagy alapanyagváltással (pl. zseléről porcelánra való áttéréssel) elkerülhetünk a jövőben.

Ezeket az anyagokat kereshetitek szakembereknél, amelyek biztosan hipoallergének:

Perfectly pearly white #GirlsLovePearls #OPIBreakfastAtTiffanys

A post shared by OPI (@opi_products) on

Ezeket pedig otthon használhatod:

Crystal Nails Liquid Crystal körömlakk 408 - 8 ml, Ragyogó ibolya, csillámos lila

Crystal Nails Liquid Crystal körömlakk

Hatalmas bioőrület van. A körmösfelszerelések között még nem terjedt el?

– Hallhatunk itt-ott biotermékekről, természetes alapanyagú körömápolókról, de Magyarországon egyelőre nem nyert nagy teret. Sajnos én magam sem találkoztam még velük személyesen (rendezvényeken vagy szaküzletben), pedig biztosan lenne rájuk kereslet. Egyelőre a hipoallergén anyagok a legegészségtudatosabbak, amik itthon könnyen elérhetőek. Mindenesetre mielőtt a falra festjük az ördögöt, itt is érdemes átnézni az összetevőket és azt, hogy van-e kimutatott, számottevő negatív hatásuk. És ez alól az organikus, gyógynövényes és biocsodák sem mentesülnek, mert egyáltalán nem biztos, hogy ami természetes, az nem lehet mérgező vagy az egészségre káros.

Állandó kérdés, hogy egy kismamának mit szabad, és mit nem. Amikor ötleteket gyűjtök, hogy nekem milyen körmöt csináljunk legközelebb, sokszor látok iszonyú cuki babaváró mintákat. 

– A kismamák és a gyermekek körömápolása mindig vita témáját képezi a körmös berkekben. Egyfelől valóban vegyszereknek vagyunk kitéve, másfelől már az ókorban használtunk sminket és körömfestéket, napjainkban pedig számos más vegyszer mellett is tudunk egészséges életet élni (tusfürdő, fogkrém, dezodorok, hajfestékek, sminkek, mosogató- és tisztítószerek stb.). Úgy gondolom, ebben a kérdésben nincs jó megoldás, csak amit az ember maga elég jónak érez. Akik a körömfestés, géllakkozás mellett döntenek, nekik mindenképp a hipoallergén anyagokat javasolnám, ha már létezik ilyen, hiszen ez kevésbé terheli a szervezetet.

Mi a helyzet a kicsikkel? Lakkozzunk, vagy ne, és ha mégis, mivel?

–Kisgyermekkorban nagy örömet tud okozni, ha hasonlóan csajosak lehetünk, mint anyu – biztos mindenkinek van magassarkúban csónakázós fotója. A magassarkú sem biztosan egészséges, mégsem lesz egy-egy alkalomból tragédia. A körömlakk ugyanilyen. Hétvégékre, ünnepnapokra én is szívesen kilakkozom aprócska vendégeim körmeit. Egyébként körömlakkból is létezik gyermekeknek ajánlott, vegyszermentes és könnyen eltávolítható verzió is. Serdülőknek pedig suliszünetben mehet a hipoallergén géllakk.

gyerek körömlakk

Bo-po gyerek körömlakk – játékboltokban beszerezhető

 

Ha valaki mégsem szeretne lakkozni, milyen lehetőségei vannak?

“Úgy marad a méhviaszos polír, japán manikűr, paraffinos kézápolás és a szuper, természetes bőr- és körömápoló olajak.”

Megosztás Facebookon