Egészség

Már januárban emelik az ápolók bérét

Előre hozzák az egészségügyi szakdolgozók novemberre ígért nyolc százalékos béremelését januárra.

A 8 százalékos béremelést novemberre ígérték, de a Népszava értesülései szerint már januárban emelt bért kaphatnak az ápolók. Így olyan, mintha 2018-ban egyhavi többletbért kapnának az érintettek. 

Legutóbb novemberben kaptak emelést a szakdolgozók. A 12 százalékos emelés azonban a nemzetgazdaságban amúgy is kötelező minimálbér-emelés miatt az ágazat bérpozícióját kevéssé javította, a lap szerint összecsúsztak a fizetési kategóriák.

Korábban a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége is ágazati bérrendezést sürgetett. A két szakszervezet tizenöt pontos követelést is megfogalmazott, jelezve, hogy ha nem kapnak 30 napon belül érdemi választ, sztrájkot hirdetnek. A Népszava információi szerint a miniszterelnök ezután döntött az előre hozott béremelésről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top