Egészség

A kutatók rájöttek, miért imádjuk a szénhidrátokat

Végre lehet a tudományra, na meg az idegrendszerünk sajátosságaira hivatkozni, ha rossz kedvünkben szeretnénk benyomni egy nagy pizzát vagy egy tábla csokit!

A japán Nemzeti Pszichológiai Kutatóintézet (NIPS) tudósai figyelték meg, hogy a társas érintkezések során jelentkező stresszért felelős idegpályákat stimulálva a vizsgált kísérleti egereknek megnőtt az étvágyuk, de kizárólag a szénhidrátok iránt.

Az így stimulált rágcsálók háromszor nagyobb eséllyel választottak szénhidrátban gazdag táplálékot a kontrollcsoportként használt „normál” társaikhoz képest. Ugyanakkor a sok szénhidrát mellett az egerek feleannyi zsiradékot fogyasztottak csupán.

Minokosi Jaszuiko, a kutatócsoport vezetője az AFP-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a maga nemében úttörő kutatással először sikerült demonstrálni, hogy az agynak milyen szerepe van a zsírok vagy a szénhidrátok iránti preferenciáink alakításában. A felfedezésnek köszönhetően olyan módszerek jöhetnek létre, amelyek segítségével az emberek könnyebben kordában tarthatják a sok cukrot tartalmazó vagy gyorséttermi ételek iránti vágyaikat.

Fogyni még nem fogunk tőle, de most már tudjuk, miért AKARJUK a szénhidrátdús ételeket

Noha az emberek jellemzően az ízek és a test tápanyagok iránti igényei alapján választják ki az ennivalójukat, az ezt szabályozó mechanizmusok ma még nagyrészt ismeretlenek a tudomány számára.

„Sokan nyúlnak édességekhez, ha stresszesek, aztán saját magukat vádolják, amiért nem képesek önmérsékletet gyakorolni” – tette hozzá Minokosi. „Azonban ha tudják, hogy ez az idegrendszer működése miatt fellépő, természetes reakció, talán kevésbé éreznek szorongást emiatt.”

A kutató arra figyelmeztetett, hogy a mostani felfedezést egyelőre még nem lehet gyakorlatban alkalmazni a táplálkozási szokások megváltoztatásának céljából. Ha a most azonosított idegpályákat egyszerűen elnyomnák, annak komoly mellékhatásai lehetnének, nem beszélve arról, hogy ezek a neuronok más, egyelőre ismeretlen szerepet is betölthetnek az emberi szervezet működésében.
„Ha azonban megtaláljuk azokat a konkrét molekulákat, amelyek a szénhidrát iránti igényünket növelik, lehetővé válhat ezek célzott szabályozása” – tette hozzá a szakértő.

A kutatás részleteiről a Cell Reports amerikai szakfolyóiratban számolnak majd be a japán tudósok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top