Egészség

Alig bírságolnak dohányzásért

Nem könnyű annak a törvénynek a betartatása, amely hat éve tiltja a dohányzást a tömegközlekedési eszközök megállóiban. Öt év alatt csupán ötszáz alkalommal bírságoltak tilosban cigizés miatt, habár így is többmilliós büntetést szabtak ki összesen – írja a Magyar Idők.

2012. január 1-je óta a nemdohányzók védelméről szóló törvény alapján a kijelölt helyek kivételével tilos dohányozni a közterületnek minősülő gyalogos-aluljárókban, a közforgalmú vasúti szolgáltatás létesítményeiben, területein, például peronon, a közösségi közlekedési eszközök megállóiban. A Fővárosi Közgyűlés már 2010-ben megszavazta Tarlós István főpolgármester javaslatát, amely az aluljárók és játszóterek után a budapesti tömegközlekedési megállókban is betiltotta a dohányzást.

A szabályok betartását a közterület-felügyeletek, a dohányzási korlátozások betartását, betartatását pedig – az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat integrálását követően – a kormányhivatalok munkatársai ellenőrzik.

A Magyar Időket az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkársága úgy tájékoztatta, hogy a megállóhelyeken, vasútállomásokon, pályaudvarokon 2013-ban 3150 ellenőrzést tartottak és 43 alkalommal bírságoltak több mint egymillió forint értékben. 2014-ben a 2288 ellenőrzésből 102 alkalommal, 2015-ben pedig 946 ellenőrzésből 94 alkalommal büntettek 2-2 millió forint körüli összértékben. Míg 2016-ban 8233 ellenőrzésből száznegyvenszer bírságoltak. Tavaly a 754 ellenőrzésből 111 volt eredményes.

2016-ban 2,8 millió, 2017-ben pedig 2,3 millió forint bírságot szabtak ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top