Egészség

Donald Trump az elhízás határán táncol, de szerencsére felismer egy oroszlánt

Az amerikai elnök nemrég sikerrel teljesítette kötelező orvosi vizsgálatát, a sajtó képviselői pedig izgatottan várták, hogy többet is megtudjanak a lobbanékony természetű Trump mentális állapotáról. Hát, megkapták…

Magyar idő szerint tegnap este tartott sajtótájékoztatót dr. Ronny Jackson ellentengernagy, az amerikai haditengerészet katonaorvosa, akit még Barack Obama nevezett ki a Fehér Ház orvosának 2013-ban. Jackson nemrég személyesen végezte el Donald Trump jelenlegi amerikai elnök kötelező orvosi vizsgálatát. A botrányhős elnök egészségi állapota nem tartogatott túl sok meglepetést – noha nem Trumpról lenne szó, ha a vizsgálat eredményével kapcsolatban ne lett volna egy kis kavarás.

Nehézsúlyú versenyző, flexibilis magassággal

Donald Trump testsúlya valamivel több mint 108 kiló, magassága pedig 188 centiméter. Legalábbis a Politico értesülései szerint, ugyanis megszerezték Trump New York-i jogosítványának fénymásolatát. A 2020-ig érvényes dokumentumban szerepel a fenti adat az elnök testmagasságáról. De várjunk csak! Dr. Jackson ugyanis azt állította, hogy az elnök 190,5 centi. Bár Donald Trump időnként hajlamos úgy viselkedni, mint egy elkényeztetett tinédzser, az mindenesetre furcsának tűnik, hogy a most 71 éves politikus még növésben volna. Mi lehet a megoldás?

Ha azt állítjuk, hogy Donald Trump hiú ember, nagyjából megegyezik azzal, mintha azt mondanák, hogy a fű zöld, az ég kék, a Nap pedig reggelente felkel. Viszont ezek után már nem tűnik annyira különösnek, hogy a narancssárgára szoláriumozott hobbigolfbajnok esetleg füllentett volna a magasságát illetően. A Washington Examiner szúrta ki, hogy Trump kampányweboldalán elérhető egy 2016. szeptember 13-i dátummal ellátott levél, amelyet az elnök korábbi háziorvosa, dr. Harold Bornstein írt. Az ebben szereplő adatok szerint Donald Trump magassága 190,5 centi, míg súlya 107,4 kiló. Aprócska különbségnek tűnik, mégis rendkívül fontos: az utóbbi adatokat nézve ugyanis az elnök testtömeg-indexe (BMI) alapján csupán túlsúlyosnak számít, nem pedig elhízottnak. A problémák ilyen fajta szőnyeg alá söprése pedig annyira tökéletes szimbóluma a 45. elnök eddigi munkásságának, hogy ennél szebb szimbólumra talán nincs is szükség.

Mennyi az annyi, elnök úr? (Fotó: Politico)

Persze nincs mit csodálkozni ezen, Trump ugyanis korábban kijelentette, hogy gyűlöl sportolni, ezen felül kedvenc ételei között szinte kizárólag gyorséttermi kajákat találni, a Kentucky Fried Chicken termékeitől a McDonald’s szendvicseiig. Az amerika média – na jó, a Trump szerint álhírekkel dobálózó gyíkemberbérenc liberálisok – Fehér Házból származó értesülései szerint az elnök szinte minden este egy méretes sajtburgerrel bújik ágyba, és akkor még csak reménykedhetünk, hogy étkezési célból viszi magával a bucit a pihe-puha párnák közé.

Alvós maci helyett sajtburger

Trump korábbi kampánymenedzsere, Corey Lewandowski, nemrég megjelent könyvében megemlítette, hogy a kampány során hogy nézett ki a leendő elnök egy-egy étkezése. Trump saját maga tette közzé Twitteren azt a fotót, amelyen egy vödörnyi rántott csirkét fogyaszt éppen szélesen mosolyogva, de Lewandowski egy jellegzetes „mekis” rendelést is részletezett a kötetben. A tipikus Trump-menü a következőkből áll: két Big Mac szendvics és két Filet-O-Fish nevű halas szendvics, amit egy jókora csokoládés shake-kel öblít le.

Az egykori kampánymenedzser azért igyekezett menteni a menthetőt, amikor a CNN műsorvezetőjének, Alisyn Camerotának elárulta, hogy az „egészségtudatos” Trump azért odafigyelt a szénhidrátbevitelre, és a szendvicseknek csak a beltartalmát fogyasztotta el (ezúton kérünk elnézést az olvasók fejében most megjelent mentális képekért), a zsömléket érintetlenül hagyta. Mindez, a McDonald’s weboldalán elérhető információk szerint így is nagyjából 1880 kalóriára rúg. A napi ajánlott bevitel 2000 kalória körül alakul, az pedig elég valószínűtlen, hogy Trump mindössze további 20 kalóriát fogyasztott a kampánykörút napjai során.

Bár dr. Jackson szerint Trumpnak magas a koleszterinszintje – illetve, étrendjét és testsúlyát figyelembe véve esetében magas a diabétesz kialakulásának a kockázata –, emellett szívproblémákra utaló jeleket is találtak nála, az amerikai elnök szíve a tegnapi tájékoztatás szerint remekül működik, általános egészsége kiválónak mondható. Ezen a ponton azért az ember hajlamos együtt érezni a katonaorvossal, hiszen gondoljunk bele, hogy milyen helyzetben lehetett, amikor az ellentmondást és kritikát nehezen viselő Trumppal közölnie kellett a fentieket. A Fehér Ház orvosa újságírói kérdésre elárulta, hogy új étrendet, illetve egy edzéstervet is ki fog alakítani az elnök számára, hogy a súlyát képes legyen kordában tartani.

„Úgy vélem, 10-15 fontot (körülbelü 4,5-6,8 kg) le kellene adnia a testsúlyából – mondta dr. Jackson a sajtótájékoztatóján. – Sokat beszélgettünk az étrendről és a testmozgásról is. Az elnök igen lelkes az új étrend miatt, de kevésbé örül a tervezett edzéseknek, ettől függetlenül mindkettőt be fogjuk vezetni, így a fogyással sem lesznek problémák.”

De mi van Trump fejében?

Az elnöki kilóknál sokkal jobban izgatta az újságírókat Trump mentális állapota. A 71 éves elnök szellemi kondíciója központi kérdéssé vált az amerikai közbeszédben, miután sokan úgy gondolják, a lobbanékony természetű, sokszor meggondolatlan kijelentésekre hajlamos és könnyen felingerelhető Trump nem alkalmas az elnöki hivatal betöltésére. Emellett a közelmúltból több példát is lehetne említeni, amikor az elnöknek nem jutottak eszébe teljesen hétköznapi szavak, illetve időnként azon kapták, hogy ismételgeti önmagát, ami miatt sokan azt feltételezték, hogy esetleg problémák vannak a mentális állapotával.

De még mennyire!

A kötelező orvosi vizsgálat részét képezte egy, a kognitív képességeket szondázó felmérés is, amelyen Trump dr. Jackson közlése szerint kiválóan teljesített. A Montreal Cognitive Assesment (MoCA) nevű vizsgálati módszert széles körben használják olyan képességek tesztelésére, mint a térlátás, a memória, bizonyos motoros képességek, figyelemküszöb, verbális és absztrakciós képességek, illetve a tájékozódás. Bár ez igen átfogóan hangzik, és távol álljon tőlem, hogy kigúnyoljam a szakembereket, azért, valahol roppantul mókás, hogy a világ legnagyobb hatalmú emberének milyen feladatokat kellett teljesítenie ahhoz, hogy bizonyítsa: jó kezekben vannak nála az amerikai atomrakéták indítókódjai (Trump ugyanis korábban nukleáris indítógombjának méretével gúnyolta Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt).

Nos, a MoCA-tesztet bárki megismerheti, letölthető a www.dementia.ie oldalról PDF-formájában. Lássuk, milyen feladatok szerepelnek benne: először betűkből és számokból álló pontokat kell sorrendben összekötni (1-A-2-B-3-C és így tovább), majd egy nyomtatott kockát kell tollal lemásolni. Ezután egy órát kell rajzolni, amelynek mutatói 11 óra 10 percet mutatnak. A következő feladvány talán a legviccesebb: három állatról (a jelenlegi tesztben oroszlán, orrszarvú, teve) kell megmondani, hogy mi a nevük. Ezután egy öt (!) szóból álló memóriateszt következik, majd sorrendben kell felolvasni számokat (a ravasz tesztben egyszer előröl hátra, majd hátulról előre kell haladni. Ezután egy sor betűt kell felolvasni úgy, hogy minden A-betűnél koppintani kell egyet az asztalon. Ezt egy kis matekozás követi, aztán két mondatot kell elismételni hallás után, utána pedig egy perc alatt annyi F-betűvel kezdődő szót kell felsorolni, amennyit csak az alany tud.
Egy kis absztrakciós feladat következik, amelynek keretében meg kell mondani, hogy mi a közös például a narancsban és az almában, vagy a vonatban és a bicikliben, majd ismét visszatérünk a memóriavizsgálathoz, végül pedig a vizsgált alanynak bizonyítania kell, hogy képben van a világgal, amennyiben tudja, hogy milyen városban van, és mi az aktuális dátum.

Rendkívül megnyugtató módon Donald J. Trump amerikai elnök a lehetséges 30-ból 30 pontot ért el ezen a teszten, így mindenki hátradőlhet, mert a szabad világ első számú vezetője bármikor felismer egy oroszlánt vagy egy orrszarvút!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top