Egészség

Nyers víz, virtuális edzés és agyturbózó tabletták: ezek lesznek 2018 egészségőrületei

Az egészséges életmód trendjei a divat világához hasonlóan változnak évről évre. Míg nemrég az acai bogyó volt egészségünk záloga, tavaly az úgynevezett „zöld turmixok” tarolták le a világot. Lássuk, mire számíthatunk idén, és mi az, amit érdemes lesz elkerülni.

Legyen szó táplálékkiegészítőkről, edzésmódszerekről vagy épp alvásról, minden év elején megjelennek a legújabb fitnesz- vagy egészségtrendek. Körülnéztünk, hogy idén milyen újdonságokra számíthatunk, de előre szólunk, nem mind arany, ami fénylik. Nemrég megírtuk ugyanis, hogy például Gwyneth Paltrow életmódoldala koffeines beöntést javasol méregtelenítő kúra gyanánt. Ez már eleve hülyeség, mint ahogy a méregtelenítéssel is többet árthatunk saját szervezetünknek, mint amennyit használunk. De nézzük, mi várható még 2018-ban.

Csúcstechnika, alvás közben is

Az okostelefonok elterjedésével megjelentek az úgynevezett alvásfigyelő alkalmazások is, amelyek azt ígérik, hogy megkönnyítik az ébredést. Van olyan ezek közül, amelyik működik, és van, amelyik nem, egy dolog azonban mindegyikben közös: szükségessé teszik, hogy lefekvés előtt még nyomkodjuk egy kicsit a telefonunkat, noha számos kutatás igazolta, hogy a képernyő fényei nem tesznek jót az alvás minőségének. Arról nem beszélve, hogy a számos ilyen applikáció úgy működik, hogy a telefont az ágyra helyezve azt figyeli, hogy mikor és mennyit mozgunk éjszaka. Ez azonban csak akkor működik, ha egyedül fekszünk az ágyban.

Intelligens matrac őrzi az álmunkat 2018-ban (Fotó: Matress Clarity)

2018-ban azonban megjelenhetnek az intelligens ágymatracok, amelyek már az „okosotthon” részeiként megoldják ezt helyettünk. Az okosmatrac ugyanúgy figyeli az alvásunkat, azonban képes különbséget tenni aközött, hogy életünk párja fordult egyet álmában, vagy mi magunk. A gyors szemmozgásos, úgynevezett REM-fázis figyelésével pedig ezek a matracok is kíméletesen ébresztenek, így nem úgy fogjuk érezni magunkat reggel, mint akit egy mosógépből húztak elő egy centrifugáló program után, hanem kipihenten és frissen vethetjük bele magunkat az előttünk álló napba. Az okosmatracok ráadásul a hőmérsékletüket is tudják változtatni, ezzel is hozzájárulva az optimiális alvási környezethez, vezeték nélküli kapcsolat segítségével pedig fontos egészségügyi adatokat továbbítanak a telefonunkra vagy a számítógépünkre – ennek segítségével időben észlelhetjük, ha valamilyen problémánk van. Az Apple okosóráját alkalmazó egyik kutatásból ugyanis kiderült, hogy az alvási mintázatból nagy pontossággal lehet következtetni a magas vérnyomás és az alvási apnoé jelenlétére.

A konditerem annyira 2017!

A digitális technológiáknak köszönhetően ma már nem kell elzarándokolnunk egy edzőterembe, kifizetni a tagsági díjat, aztán két tucatnyi ember között izzadni az óra végéig. Ráadásul, nem kell nélkülöznünk a személyi edzőt sem, ugyanis egyre népszerűbbek az olyan, személyre szabott edzési módszerek, amelyek az okostelefonunkon vagy a számítógépünkön keresztül elhozzák a nappalinkba a legmodernebb edzésterveket.

A Peloton nevű amerikai cég például olyan, high-tech szobabicikliket és futópadokat kínál, amelyekhez egy kisméretű képernyő is tartozik, az „edzőnk” pedig ezen keresztül jelenik meg az otthonunkban, és így ad tanácsokat a még hatékonyabb fogyás vagy izomépítés érdekében. Igaz, egy ilyen eszköz nem olcsó – a Peloton bringája például 1995 dollárba, vagyis több mint félmillió forintba kerül – de a csúcstechnikát mindig is meg kellett fizetni.

A következő lépés a virtuális valóságban történő edzés

De nem kell hatalmas adósságokba verni magunkat, ha ki szeretnénk használni a technológia nyújtotta lehetőségeket az ünnepek alatt felszedett extra kilók ledolgozásához. Se szeri, se száma a különféle fitnesz- és táplálkozási tanácsadó alkalmazásoknak, amelyek között találunk pár dollárért elérhető edzésterveket, de akár ingyenesen használható applikációkat is. A Studio Tone It Up nevű alkalmazáson keresztül például akár óránként csatlakozhatunk a csoportos edzésekhez, illetve az app közel ötmilliós felhasználói táborához.

Ennél egy fokkal futurisztikusabb, a mesterséges intelligencia bevetése személyi edzőként. Pedig létező valóságról van szó: a Vi nevű cég olyan speciális fülhallgatókat fejleszt, amelyekben egy beépített mesterséges intelligencia figyeli a felhasználó fiziológiáját, szívverését, mozgását, és ezek fényében ad tanácsokat a megfelelő edzésterv végrehajtásához. A high-end minőségű hangot garantáló eszközért 159 dollárt, azaz valamivel több mint 40 ezer forintot kell fizetni, ami elsőre soknak tűnik, de ha belegondolunk, hogy egy-egy jobb minőségű hagyományos fülesért is simán elkérhetnek ennyit, máris sokkal barátságosabb az ár.

Tablettákkal turbózzuk az agyunkat

A nootropikumok világát a Szilícium-völgy túlhúzott programozói, na meg a Bradley Cooper főszereplésével forgatott Csúcshatás című film ismertették meg a világgal. Ezeket az a „okosgyógyszernek” is nevezett gyógyszereket vagy táplálékkiegészítőket arra használják, hogy a kognitív funkciókat, a memóriát, a kreativitás vagy épp a motivációt felpörgessék. Fontos megjegyezni, hogy a biohackernek is nevezett, kísérletező kedvű felhasználók időnként olyan gyógyszereket vetnek be ilyen célből, amelyeket egyébként teljesen másra használ az orvostudomány. Az ilyen, úgynevezett off-label használat veszélyes lehet, ezért megfelelő szaktudás hiányában nem ajánlott.

Nootropikumokkal érdekes eredményeket lehet elérni, de előtte alaposan tájékozódni kell a lehetséges mellékhatásokról!

A jó hír az, hogy az élelmes befektetők felfigyeltek erre a területre, és arra számítanak, hogy 2018-ban óriási robbanás következik be a legális, kifejezetten erre a célra kifejlesztett nootropikumok piacán. A Research és Market elemzése szerint ugyanis, míg az agy teljesítményfokozásának piacán nagyjából 2,3 milliárd dolláros forgalmat lehetett megfigyelni 2015-ben, 2024-re ez az érték elérheti a 11,6 milliárd dollárt. Vállalkozó cégekből pedig nincs hiány, így érdemes alaposabban megismerkedni a nootropikumok világával, hogy ha mindent elárasztanak az efféle készítmények, tisztában legyünk vele, hogy melyik, mire jó.

Biohackerek leszünk

Szintén a Szilícium-völgy környékén népszerű tevékenység a biohacking, aminek lényege, hogy spéci módszerekkel kihozzuk magunkból a legjobbat. Pár éve a jakvajjal dúsított, úgynevezett bulettproof coffee-tól pörgött mindenki, a kitalálója szerint ugyanis így sokkal tovább tart a koffein hatása. Aztán ott vannak az olyan megoldások, mint az életmódguru Tim Ferriss Four-Hour Body című könyve, amely különféle szokatlan megoldásokat javasol testünk optimalizálásához.

Tim Ferriss valóságos birodalmat épített a módszereire

2018 pedig az előrejelzések szerint a női biohacking éve lehet, egyre többen foglalkoznak például olyan kutatásokkal, amelyek a menstruációs tünetek enyhítését tűzték ki célul. A MyFLO nevű okostelefonos alkalmazás például arra kínál megoldást, hogy a menstruációt megelőző kellemetlen tüneteket hogyan lehet csökkenteni megfelelő táplálkozással. De például bizonyos szépségápolással foglalkozó cégek azt vizsgálják, hogyan lehet „meghackelni” a bőrünk felületén élő baktériumok ökoszisztémáját, megoldva ezzel a bőrhibák, az ekcéma vagy épp a kellemetlen testszag okozta gondokat.

Moringa kerül a fűszeres polcra

A kurkumát sokan legfeljebb afféle egzotikus ízesítőként ismerik, azonban a tavalyi évben, sportnyelven szólva nagyot ment ez az ázsiai származású fűszernövény. Nem véletlenül, hiszen amellett, hogy jótékony hatással van az étvágyra, még hatékony gyulladáscsökkentő is.

2018 azonban már nem a kurkuma, hanem a moringa éve lesz. Ezt, a Föld déli féltekéjén honos növényt több kutató is a „világ leghasznosabb fájaként” emlegeti. Ez nem feltétlenül igaz, de tény, hogy számos olyan pozitív hatása van, ami miatt érthető a fokozódó érdeklődés. A magyarul lóreteknek is nevezett moringa ugyanis kétszer annyi fehérjét és háromszor annyi vasat tartalmaz, mint a spenót, emellett nagy mennyiségben található benne kalcium, nátrium és A-vitamin, így valóságos superfoodnak tekinthetjük.

2018 egyértelműen a moringa éve lesz (Fotó: Tumblr)

A magok íze édeskés, míg a leveleinek mogyoróhoz hasonló aromája van. Tőlünk nyugatabbra már megkezdődött a moringaoffenzíva: müzliszeletekbe, fehérjeporokba kerül, de gyümölcsleveket és teákat is dúsítanak vele, sőt egyes zöldségchips-gyártók is felismerték már a lóretekben rejlő lehetőségeket. Természetesen a szépségápolási ipar is felfigyelt erre a csodanövényre, számíthatunk arra tehát, hogy rövidesen megjelennek a moringaolajjal turbózott krémek, szépségmaszkok és egyéb bőrápoló termékek is.

2018 a mogyorótej éve lesz!

A kókusz-, a rizs- és a szójatejet – nem beszélve a mandulatejről – valószínűleg mindenki ismeri, akinek van laktózérzékeny rokona, ismerőse, vagy aki szereti feldobni a konyháját alternatív hozzávalókkal. Idén azonban vigyázó szemünket a mogyorótejre és annak különféle feldolgozott formáira vessük, az amerikaiak egészséges táplálkozásának legfőbb szentélye, a Whole Foods hálózat ugyanis arra készül, hogy 2018-ban csúcsra járnak majd az efféle eladások.

A mandulatej lejárt lemez, jöhet a mogyorótej! (Fotó: Tumblr)

A „sima” mogyorótej mellett az abból készült joghurtok elterjedésére lehet számítani. A Kite Hill nevű cég nagyot kaszált a tengeren túlon, mandula-alapú joghurtjaival, a vállalat első embere, John Haugen pedig arra számít, hogy az élelmiszeripari fejlesztéseknek köszönhetően hatalmas lesz az érdeklődés a mogyorótejből készült joghurtok iránt.

„Korábban sok embert visszatartott, hogy a növényi alapú joghurtoknak más az íze, azonban a mogyorótej és az ízeket és a textúrát is biztosító megoldások megjelenésével biztos vagyok benne, hogy a mogyorótejes joghurtoknak is felragyog a csillaga.”

Egy iparági kutatás szerint az efféle alternatív joghurtok piaca 2020-ra elérheti a 35 milliárd dolláros forgalmat, az Y-generáció tagjai számára ugyanis a tej már egyre kevésbé jelenti a tehenek által termelt fehér folyadékot, ők szívesen vásárolnak más, növényi alapú tejeket is. Felkészül: a kesu-joghurt!

Jön a boksz és a Prama!

A bokszolás, mint edzési módszer már az elmúlt évben is egyre népszerűbbé vált, azonban Katie Dunlop, a Love Sweat Fitness munkatársa arra számít, hogy 2018-ban még többen szeretnek majd bele ebbe a dinamikus mozgásformába. „Van valami felszabadító és erőt adó érzés abban, hogy agyba-főbe verhetünk egy zsákot” – mondta Dunlop. „Úgy vélem, hogy 2018-ban egyre több edzőteremben – de akár otthon is – megjelennek majd a bokszzsákok a kardió edzéseken.”

Gigi Hadid szupermodell is a bokszolásra esküszik

A Prama nevű edzésmódszer pedig egy igazi, high-tech edzésmódszer, ami a gyorsaságot, a reakcióidőt, az egyensúlyérzéket és az izomerőt is fejleszti, emellett pedig csoportos szórakozásnak sem rossz. A Prama-pályán speciális LED-ekkel megvilágított mezők segítik az edzést. Kicsit úgy lehet elképzelni, mintha a Maradj talpon! nevű játékot kereszteznék egy neondiszkóval. Érdemes megnézni az alábbi videót, amely alapján egyértelmű lesz, hogy pontosan milyen is egy Prama-edzés. Kíváncsiak vagyunk, mikor jelennek meg az első Prama-termek Magyarországon.

A nyers vizet inkább kerüljük el!

A cikk elején említettük a Gwyneth Paltrow-féle kávés beöntést, amely mellé egyből tegyük oda az idei év első olyan „egészséges táplálkozási” őrületét, amelynek hallatán a józan eszű emberek csak szomorúan sóhajtanak, és a civilizáció végnapjairól kezdenek filozofálgatni.

A nyers víz természetesen a jóléttől megzavarodó Egyesült Államokból érkezik: lényege, hogy néhány élelmes – és kellően meggondolatlan, ostoba, vagy simán csak gonosz – vállalkozó rájött, hogy a természetben fellelhető patakok-folyók-források vizét mindenféle kezelés, szűrés nélkül palackozva kezdi árusítani és mellé hangzatos meséket költ, amelyek szerint a nyers víz (már eleve az elnevezéstől kedve lenne az embernek csomókban kitépni a haját) fogyasztásával rengeteg ásványi anyagot, vitamint, unikornisleheletet és folyékony napfényt juttathatunk a szervezetünkbe.

A nyers vizet még azelőtt felejtsük el, hogy divatba jönne

Természetesen, mondanunk sem kell, hogy a természetes vizekben, még ha arany tiszta, környezetvédelmi területen vannak, akkor is bőséggel hemzseghetnek a kórokozók, de akár a természetben előforduló, az emberi szervezet számára akár veszélyes vegyi anyagok, hogy az állati ürülékről vagy egyéb bomlástermékekről ne is beszéljünk. Ezek fogyasztását senkinek sem javasoljuk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top