Egészség

Donald Trump jól van, az elméjét nem vizsgálták

Kitűnő egészségnek örvend Donald Trump – közölte pénteken a Fehér Ház orvosa, miután az amerikai elnök átesett elnöki ideje első orvosi vizsgálatán, amely három órán át tartott.

Jól van Donald Trump, de az orvosi vizsgálatáról részleteket csak kedden közölhet Ronny Jackson, az elnöki rezidencia orvosa. Maga az elnök nem köteles semmit sem közölni, és a Fehér Ház dönti el, hogy mely egészségügyi adatok (vérnyomás, koleszterinszint, testtömegindex) lesznek nyilvánosak.

A Fehér Ház már korábban értésre adta, hogy Trump elmeállapotát nem vizsgálják, ahogy korábbi elnökök hasonló megmérettetéséről sem tudni. (Ronald Reagan, a 40. elnök Alzheimer-kórban szenvedett, de betegségét csak öt évvel második mandátumának lejárta után diagnosztizálták.)
    
Trump mentális állapotáról mindazonáltal mégis akad egészen friss információ. A múlt héten közölte magáról, hogy ő „stabil zseni”, ez volt a válasza egy nemrégiben megjelent könyvre, amelynek szerzője mind szellemileg, mind érzelmileg alkalmatlannak ábrázolja az elnöki tisztségre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top