Egészség

11 hónapos kisbabára ömlött a forró kávé

A kaposvári rendőrök vádemelést javasolnak a somogysárdi nő ellen, aki életveszélyes sérüléseket okozott gyermekének.

A 23 éves nő otthonukban felügyelet nélkül hagyta 11 hónapos kislányát. Ez idő alatt a forrásban lévő kávéfőző tartalma a gyermekre borult, aki ennek következtében súlyos égési sérüléseket szenvedett.

A nyomozók az édesanyát – szabadlábon hagyása mellett – életveszélyt okozó testi sértés bűncselekmény elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az eset még tavaly augusztusban történt, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság azonban a napokban fejezte be az ügyet, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Somogy Megyei Főügyészségnek megküldte.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top