Egészség

Összeesett és meghalt egy ember egy budapesti buszmegállóban

A kiérkező mentők már nem tudtak segíteni.

„Már csak arra lettem figyelmes, hogy sok ott a nézelődő, a testet pedig letakarták. A többi utas azt mondta, hogy hirtelen esett össze az ember, nem tudtak már rajta segíteni” – mondta a Ripostnak egy szemtanú. A XXII. kerületi Háros utcánál az egyik buszmegállóban egy ember összeesett, és meghalt. A BRFK közlése szerint nem merült fel idegenkezűség, vagyis nincs bűncselekményre utaló jel, nem indítottak eljárást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top