Egészség

Rosszat tesz a magányos étkezés az egészségnek

Kifejezetten ártalmas az egészségre az egyedül evés.

Főleg a férfiak egészségére ártalmas a magányos étkezés, mely növelheti a magas vérnyomás és a koleszterin kockázatát. Egy új kutatás legalábbis ezt mutatta ki. Azok a férfiak, akik egyedül étkeznek, 45%-kal esélyesebbek az elhízásra, illetve arra, hogy gyorsételt fogyasszanak. Ez azonban elvileg nem vonatkozik a nőkre, akiknél a túlsúly kockázatát illetően nagyjából mindegy, hogy egyedül vagy társaságban esznek-e. 

 

A probléma az, hogy az egyedül élő emberek száma az egész világon emelkedik. Az Egyesült Királyságban a lakosok egyharmadára igaz ez. A kutatók úgy vélik, hogy a magány érzete egészségtelen választási lehetőségeket eredményezhet az étkezésben.

A szöuli Dongguk Egyetem Ilsan Kórházának kutatói  7725 felnőtt embert tanulmányoztak, és megállapították, hogy az egyedül étkezők 45%-a túlsúlyos, míg 64%-kal nagyobb valószínűséggel alakult ki náluk metabolikus szindróma, mint például a 2-es típusú cukorbetegség.

Ez azt is mutatja, hogy az emberek sokkal kiszolgáltatottabbak a társat nélkülöző élet hatásai miatt, illetve a társadalmi elszigeteltség egészségügyi kockázatokhoz és magasabb halálozási arányhoz vezethet. Ez tükröződik a férfiak halálozási arányában és rosszabb egészségi állapotában is. Ezt már az Utah-beli Brigham Young Egyetem kutatóinak korábbi tanulmánya is kimutatta, mely szerint a magány növelheti a halálozási kockázatot 45% -kal.

Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top