Egészség

Hetvenen kerültek detoxba Budapesten

Többségük fiatal, de egyikük állapota sem volt súlyos.

A megszokottnál kevesebben, de a mostani szilveszteren is csaknem hetvenen kerültek kórházba a túlzott alkoholfogyasztás miatt a fővárosban.

Az éjszaka folyamán a Honvédkórház sürgősségi osztályára 19 beteg érkezett, többségük fiatal, ketten 18 éven aluliak voltak. Állapotuk nem volt olyan súlyos, hogy fel kellett volna venni őket, elsődleges ellátásuk után valamennyien hazamehettek.

A Péterfy Sándor utcai kórházba mintegy ötvenen kerültek be a mértéktelen alkoholfogyasztás miatt. Többen közülük még újév reggelén is a kórházban voltak, de ők sincsenek súlyos állapotban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top