Egészség

Jövőre változik az ápolási díj összege

A következő három évben 103 milliárd forint jut a fogyatékosságügyi fejlesztésekre, ez a szociális területre jutó összeg negyede – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Jövőre több pénzt kapnak kézhez azok, akik állandó és tartós gondozásra szoruló, súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg, 18 év alatti ember gondozását, ápolását végzik. Az ápolási díj alapösszege január 1-jétől öt százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető.

Ez utóbbi kompenzációt nyújt azoknak, akik az otthoni tevékenységük mellett a munkaerőpiacon kevésbé tudtak, illetve tudnak jelen lenni, és ami miatt alacsonyabb összegű nyugdíjra jogosultak.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top