Egészség

Megengeded a gyerekednek, hogy belenyaljon a karácsonyi pezsgőbe?

Egy belenyalás a pezsgőbe, egy korty a borból belefér szerintetek? Ti megengeditek, hogy a gyerek igyon egy pici alkoholt az ünnepek alatt?

Mielőtt nekem estek, ti felelős szülők, nem arról kérdezlek benneteket, hogy sokat iszik-e a gyerek a ti engedélyetekkel. Itt azokról az egy kortyokról van szó, amit szülői engedéllyel vagy szülői engedély nélkül iszik meg a gyerek, illetve ittunk meg gyerekkorunkban. Kislányként semmi mást nem éreztem az alkohol iránt, csak hogy fura  a szaga. A testvérem nagyon rá volt kattanva a sörre – sosem értettem –, és apukám megengedte neki, hogy a habból egy nagyon picit „egyen”. Nem volt ez rendszeres, csak néha-néha. Persze a nagymamák csúnyán néztek apámra, és a tesóm sem tűnik sörhab által megnyomorított felnőttnek.

Nemrég az egyik ismerősünk kislányának a 12. születésnapján megengedték, hogy igyon egy-két korty pezsgőt. Bele is kortyolt, de nem volt elragadtatva, szóval nem kellett rászólni, hogy azonnal tegye le az üveget. Az egyik kolléganőm egy borkostolón simán engedte, hogy a felsős lánya bele-belekortyoljon egy-egy pohár borba, nem történt vele semmi rossz.

Persze a gyerekeket nagyon érdekli, hogy mit isznak a szüleik, de én még nem láttam olyan gyereket, aki ne fintorgott volna, ha végre valamelyik szülője megengedte neki, hogy belekortyoljon egy pohár pezsgőbe. Szerintem egy-egy korty belefér akár tanító jelleggel is. Meg ugye sokkal vonzóbb az, ami nem szabad, mint ami szabad, nem?

Egy friss kutatás szerint hatból egy szülő már 14 éves korában megengedi a gyerekének, hogy alkoholt igyon – írja a BBC. Sajnos a kutatás nem írja le, hogy milyen mennyiségről beszélünk. A 14 éves korral az a gond, hogy az agy és a test még fejlődésben van ilyenkor. A kutatók szerint 15 éves kortól lehet inni, persze akkor sem muszáj. Egyébként a jól iskolázott szülők adnak a leginkább alkoholt a gyerekeiknek a kutatás szerint.  Sok szülő azt gondolja, hogy ezzel felelős alkoholfogyasztásra tudja nevelni a gyerekét, és ezzel nem is lőnek mellé. 10 ezer gyereket vizsgáltak, és kiderült, hogy nincs különbség a keményen ivó és az egyébként „normálisan ivó” szülők szokásai között. Vagyis a nagyon gyakran ivó szülők nem kínálják többször a gyerekeiket alkohollal, mint kevésbé ivó társaik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top