Egy tampon miatt veszítette el egyik lábát az ausztrál modell

Lauren Wassernek szerencsére nem lett igaza: 28 évesen éppen olyan sokat foglalkoztatják a divatcégek, mint a betegsége előtt, ráadásul lett egy még felelősségteljesebb feladata is. Történetével sorra járja az általános iskolákat, hogy felhívja a figyelmet az úgynevezett toxikus sokk szindróma veszélyeire, amely esetében a nem megfelelő tamponhasználat miatt alakult ki.

A 24 éves lány aznap reggel pontosan ugyanazt csinálta, mint máskor, amikor menstruált: tampont helyezett fel. „Az első tünetek röviddel ezután jelentkeztek. Feküdtem az ágyon, és épp az esti programot egyeztettem a barátaimmal, közben pedig éreztem, hogy egyre rosszabbul vagyok.” Lauren azt mondja, eleinte nem gondolt semmi komolyra, mert a tünetei leginkább az influenzáéhoz hasonlítottak, ami akkortájt több barátját is megfertőzte.

„Szédültem kicsit, és ólmos fáradtságot éreztem” – mondja, majd hozzáteszi, egyetlen dologra vágyott csupán, hogy bedőljön az ágyába. Lauren azonnal el is aludt, órákkal később ébredt arra, hogy rendőrök kopogtatnak az ajtaján, akiket az édesanyja riasztott.

„Mivel órákig nem vettem fel a telefont, felhívta az összes barátnőmet, végül értesítette a rendőröket. Jól tette. Addigra ugyanis felszökött a lázam, a vesém leállóban voltak, és volt egy enyhe szívrohamom is.” Lauren elmondta azt is, nagy szerencséje volt, hogy a kórházban, ahova szállították, volt egy fertőző betegségekkel foglalkozó orvos is, rajta kívül ugyanis senki még csak nem is sejtette, hogy mi baja lehet.

Kép forrása: Daily Telegraph

Az orvos javaslatára vizsgálták meg a tamponját, ekkor derült ki, hogy toxikus sokk szindrómája van. „Az anyukámnak és a keresztapámnak azt mondták az orvosok, kezdhetik tervezni a temetésemet, annyira rosszul voltam. Hozzátették azt is, csak a csoda segíthet rajtam.”

Lauren végül az orvosok jóslatai ellenére túlélte, igaz, ehhez amputálni kellett az egyik lábát. Azt mondja, az operációról véletlenül értesült, amikor hallotta telefonálni az ápolónőjét. „Csak üvölteni és zokogni tudtam, és mindennél jobban vágytam az anyukám után” – mondja.

Nem tagadja, az operációt követő lábadozási időszak élete legnehezebb néhány hónapja volt. „Ilyenkor semmi mást nem tehetsz, csak azt, hogy erős maradsz.”