Egészség

Még a szilikont is kiverte a mellemből – bántalmazó kapcsolatban élt Takács Hajnal

Szerelem, összeköltözés, minden szépnek tűnt, aztán a barátja annyira megverte Hajnalt, hogy a mellében lévő implantátum tartalma szétszóródott a szervezetében. Ezután zaklatni kezdte a nőt és családját, egészen addig, míg rendőrségi ügy nem lett a dologból…

Mi történt aznap reggel, amikor megütött a volt barátod?

Beszélgetés közben elejtett egy megjegyzést, mintha lényegtelen volna. Úgy említette meg, hogy az előző párjának a 10-12 éves lányát éveken át szexuálisan használta, mintha tejeskávét kérne. Teljesen ledöbbentem, és biztos voltam benne, hogy egyetlen percet sem tudok tovább együtt élni vele.  Ez 2013. augusztus 7-én, reggel fél 10 felé történt, veszekedni kezdtünk, én kértem, hogy engedjen elmenni, de ő lefogott, végigtolt a lakáson, szorongatta a nyakamat, lekényszerített a kanapéra és fél kezére támaszkodva teljes testsúlyával a mellemre nehezedve megütött. Akkor voltunk nyolc hónapja együtt, és nem sokkal előbb költöztünk össze. Aztán elment, és rám zárta az ajtót. Akkor felfogni sem tudtam, hogy mi történt, fájdalmaim voltak, sírtam, iszonyúan fájt a mellem, de akkor még csak sejtettem, hogy miért.

Kinek szóltál?

Egy barátomnak, majd a családomnak, de ilyen helyzetben a család nem tud mit kezdeni ezzel, mert annyira felfoghatatlan az egész. Ilyesmi nem fér bele az ember világképébe, meg kell emészteni a hírt. Ma már tudom, hogy minden arrafelé mutatott, hogy egy bántalmazóba szerettem bele: a korai elköteleződés, az elszigetelés, ahogyan kisajátított, a birtoklási vágya, a jogosultságtudata és a hatalomvágya is.

Takács Hajnal

Mikor mentél orvoshoz?

Három nappal a verés után még mindig komoly fájdalmaim voltak, sok helyen kék-zöld voltam, és az MRI vizsgálat kimutatta, hogy a mellembe helyezett szilikon szétszakadt a bántalmazás során, és a töltőanyaga szétáramlott a nyirokrendszeremben, maradandó betegségem lett. Végül októberben mentem el a rendőrségre feljelentést tenni, addigra már el tudtam költözni tőle. Valójában azért, mert folyamatosan zaklatta a családomat, és féltem. Először ezért akartam feljelentést tenni, de a nyomozónő gyorsan rájött, hogy bántalmazás az alapprobléma, és ő mondta, hogy inkább bántalmazásért tegyek feljelentést.  Végül súlyos testi sértés lett a vád. Ilyen esetben 90 napod van a feljelentés megtételére. Viszont az eljárás végén csak könnyű testi sértést állapítottak meg, amit viszont csak 30 napon belül lehet bejelenteni, tehát ez az eljárás kútba esett…

Közben találkoztál vele?

Igen. Rávett, hogy aláírjak egy papírt, amiben ő kifizeti az új műtétemet, és cserébe én nem teszek semmit. Tudta, hogy bűnös, és így akarta védeni magát. Attól is féltem, hogy nem jelenthetem fel, mert aláírtam a megállapodást, de azóta tudom, hogy egy polgári peres megállapodás nem írhat felül egy büntetőjogi eljárást. Persze, nem hagyta annyiban a dolgot, feljelentett, mégpedig azért, hogy én addig provokáltam, amíg ő jól megvert, hogy kifizettessem vele az új plasztikai műtétemet. Ez a per, négy év után végre most jogerősen lezárult, én nyertem. A gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszak egyébként olyan bűncselekmény, amely miatt a rendőrségnek kell hivatalból eljárást indítania, de nem tették. A volt barátomat egyedül elektronikus adatokkal való visszaélés miatt büntették pénzbírságra az e-mail-fiókom feltörése miatt, de még ma is IT szakemberként dolgozik. Rágalmazási pert is indított ellenem, mert szerinte a könyvemben megjelentek nem igazak.

Ha valakit megvernek, és az orvos előtt vagy a kórházban elmondja, hogy bántották, és ezért vannak sérülései, akkor a súlyos testi sértés esetén az eljárás hivatalból megindul, nem kell a bántalmazottnak külön elmennie a rendőrségre és feljelentést tennie.

Hogy vagy most?

Ilyesmi után az ember sosem tudhatja, hogy mikor van jól. Én sokszor azt gondoltam már, hogy túl vagyok a dolgon, de aztán mindig előjött a poszttraumás stressz-szindróma. Pár hete is visszatért, pedig már négy év telt el. Baráti segítséggel épültem vissza, mert a támogató közeg mindennél fontosabb, akik nem kérdőjeleznek meg téged. Utólag sokkal több dolgot látok, tudok, mint akkor, mert az erőszak dinamikájának ismerete és annak megismertetése hitvallásommá vált. Szinte mindent elolvastam, amit csak lehet a témában. A bántalmazás tabu téma még mindig. Rengetegen élnek ilyen kapcsolatban, akik nem mernek szólni, és ahol közös gyerek van, ott még kevésbé.

Három könyvet írtál eddig, ez egyfajta terápia neked?

A segítő szándék mellett valahol igen, de az első még nagyon traumából íródott, Az asszony verve című. Rengeteg visszajelzést kaptam, sok nő keresett meg, hogy a könyvem ébresztette rá arra, hogy bántalmazó kapcsolatban él. Nekem már régóta nemcsak a saját történetem feldolgozása a célom, hanem a segítségnyújtás is.

A környezeted hogyan reagált a veled történtekre?

2014-ben megjelent egy cikk az egyik bulvárlapban, behívott a főnököm, és kirúgott. Tudta, hogy a halálos ítéletemet íratja alá velem. Ott maradtam munka nélkül, jogilag közös megegyezés állt a papíron, de a valóságban kirúgtak. 3 hónapig nem találtam utána állást, mivel senki nem mert alkalmazni egy tabuval foglalkozó valakit, pedig sales ügyfélspecialista vagyok, jó referenciákkal.

Van párkapcsolatod azóta?

Nincs, de nem lettem férfigyűlölő. Nyitott vagyok, és néha randizom is. Sokszor megkaptam, hogy nekem az agyamra ment ez a bántalmazásos sztori, de nem érdekel, nekem fontos, hogy segítsek, hogy ezzel foglalkozzam, mindegy, hogy mások mit mondanak. Vagy találok magamnak valakit, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, vagy nem. A Nézőművészeti Kft. Soha senkinek című darabjával járom az országot, feldolgozó beszélgetéseket tartok. Már jó ideje pont emiatt szabadúszóként dolgozom, mert egy munkahelyről nehéz elszabadulni a vidéki fellépések kedvéért. Nagyon sok pozitív élményem van, mert látom a haladást, már sokkal többet beszélnek erről a témáról, mint előtte.

Soha senkinek című darab, feldolgozó beszélgetések

Szerinted hány embert érinthet ez?

Rengeteget. Az Újrakezdés Facebook-oldalának zárt csoportjában például több száz nő van. És sokan még mindig hallgatnak, félnek. Nemrégiben írt nekem egy nő, aki 50 év után tudta kimondani, hogy kislánykorában megerőszakolta a család egyik ismerőse. Érted? 50 évig élt ezzel a tudattal, és nem merte kimondani…

Felismersz egy bántalmazó típusú embert?

Igen, de nem mindenki potenciális bántalmazó. Van az embernek szabad akarata, amivel dönthet, hogy merre indul, mit csinál. Szerintem ettől ember az ember. Az elmúlt években sem volt bosszúvágy bennem, de előfordultak agresszív gondolataim a volt barátom aljassága láttán, viszont legyőztem ezeket, ugyanis az a lényeg, hogy ne ártsunk másoknak. Ha ezt mindenki betartja, akkor jobb hely lesz a világ.

Azt mondtad, hogy három könyvet írtál, de csak egyről beszéltünk…

A második a Bántalmazottak igazsága, és a harmadik, a Józankönyv ingyenesen lesz letölthető még karácsony előtt. Ez utóbbi inkább a bántalmazó kapcsolatból való kilépés utáni nehézségekről, a poszttraumás zavarról, az ebből kialakuló esetleges függőségről és a párkapcsolati nehézségek feldolgozásáról szól fogyasztható, némi humorral átszőtt változatban. Bombera Kriszta mondta azt nekem egyszer, aki nem érintett a bántalmazásban, hogy le kell cserélni a szemüveget. Ha másik szemüveg van rajtad, akkor nem őrülsz bele a dologba, hanem egy másik igazságra visz el. És ez pontosan így van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top