Egészség

Engedélyezték az eutanáziát egy ausztrál államban

Szigorú feltételek alapján engedélyezik majd 2019 közepétől az eutanáziát Victoria államban. Ha a beteg képes rá, neki kell majd saját magának beadnia a halálos szert.

Ausztrália Victoria államában elfogadták azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi a gyógyíthatatlan betegeknek, hogy halálba segítsék őket. A jogszabály 2019 közepén lép hatályba Victoria államban, amely így az egyetlen ausztrál állam lesz, ahol engedélyezik az aktív eutanáziát.

A szabályok értelmében a 18 évesnél idősebb, végstádiumú halálos betegek kérésük után 10 napon belül megkaphatják majd a halált okozó szert, miután átestek egy háromlépcsős engedélyezési eljáráson, és esetükről két független orvosi szakvélemény készült. Feltétel az is, hogy a halálba segítést kérőnek legalább egy éve az államban kell élnie, és orvosai szerint legfeljebb fél éve lehet hátra. Csak az kérheti az aktív eutanáziát, aki beszámítható, és több orvos igazolja, hogy fájdalmai elviselhetetlenek.

Egy eutanáziás stockfotó (forrás: Flickr)

Egy eutanáziás stockfotó (forrás: Flickr)

A törvény azt írja elő, hogy a halálos szert végül a betegnek kell beadnia saját magának. Orvos csak akkor adhatja be a szert, ha a beteg erre nem képes. Daniel Andrews, Victoria miniszterelnöke történelmi jelentőségűnek nevezte az aktív eutanázia legalizálását. „Túl sokáig tagadtuk meg túl sokaktól az együttérzést és a döntést, melyet életük utolsó pillanataiban megérdemelnek” – fogalmazott a kormányfő, aki azután állt az eutanáziát támogatók pártjára, hogy tavaly édesapja meghalt rákban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top