Egészség

Hazaküldték a kórházból a 35 kilós nőt – napokkal később meghalt

Tucatnyi hashajtótabletta volt a 28 éves ausztrál nő gyomrában, az orvosok mégis hazaengedték őt. Kilenc nappal később meghalt.

A 28 éves Claudia La Bella 2014. június 29-én halt meg olyan szövődmények miatt, amelyeket a hashajtótabletták túladagolása okozott nála. Családja, beleértve szüleit és férjét is, ennek ellenére a boncolás eredményéig abban a hitben voltak, hogy a mindössze 35 kilós nő az előrehaladott petefészekrák miatt halt meg. Claudia ugyanis 2012-ben azt hazudta nekik, hogy ezt a betegséget diagnosztizálták nála.

A meglehetősen furcsa ügyben most tartották az első bírósági tárgyalást, melynek a célja, hogy kiderítse, hibáztak-e az adelaide-i kórház orvosai, mikor hazaengedték a láthatóan zavart, súlyos beteg asszonyt. Mikor a bíróságon arról kérdezték Claudia férjét, hogy nem találta-e furcsának, hogy felesége több doboz hashajtót eszik naponta, a férj azt válaszolta, hitt annak, amit a felesége állított.

anorexia, hashajtó

Kép forrása: ABC News

„Azt mondta, az orvosok tanácsolták neki, hogy szedjen hashajtókat, hogy kihajtsa magából azokat a méreganyagokat, amik a kemoterápiával kerülnek a szervezetébe. Claudia felnőtt ember volt, nem volt okom kételkedni abban, amit mond” – tette még hozzá a férj.

A nyomozás során kiderült, hogy a fiatal nő súlyos anorexiában szenvedett, a hashajtókat pedig azért szedte tucatszámra, hogy elérje a szerinte kívánatos testsúlyt. 2014. június 20-án azonban rosszul lett, férje pedig azonnal kórházba vitte őt. „Fájt a hasa, hányt, és hasmenése volt. Ezek mellé rettenetesen gyenge volt, alig állt a lábán” – magyarázta a férj, aki elmondta, a vizsgálat során a felesége gyomrában több tucat félig emésztett tablettát találtak az orvosok. „Emlékszem, rá is kérdeztek, milyen tablettákat szedett be, amire Claudia azt hazudta, hogy fájdalomcsillapító.”

A férj beszélt arról is, hogy az állítólagos diagnózist követően kezdett Claudia hashajtókon élni. „Azt megelőzően is mindig volt otthon a tablettákból 2-3 doboz, de a feleségem halála előtt ez a szám már 50 volt.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top