nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
Anorexia: „Azt láttam, hogy egy csontváz vagyok, mert 28 kiló 157 centivel nem túl sok”

Anorexia: „Azt láttam, hogy egy csontváz vagyok, mert 28 kiló 157 centivel nem túl sok”

Kati már az életével játszott, amikor 28 kilósra fogyott az anorexia miatt. Ma jól van, bár az étkezéssel nem sikerült teljesen kibékülnie. Az anorexia hátteréről dr. Babusa Bernadett klinikai szakpszichológust, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusát kérdeztük.
NLCafé
f Ajánlom

Mi az anorexia? Az anorexia vezető tünete a jelentősen alacsony testsúly (normális BMI-tartománya nőknél 18,5–25 kg/m2, férfiaknál 20–25), illetve a szükséges energiabevitel korlátozása. Az anorexiában szenvedőket a súlygyarapodástól való intenzív félelem jellemzi, tehát soványságuk ellenére még mindig fogyni szeretnének, vagy igyekeznek megakadályozni a súlygyarapodást. Szintén lényeges tünet az anorexiában jelentkező testképzavar, a betegek önpercepciója torzult, kövérnek tartják magukat, nem képesek helyesen megítélni saját testük méreteit, arányait. Az anorexiának két típusát különböztetjük meg. Az egyik a restriktív (diétázó) típus; ennek jellemzője, hogy az anorexiás beteg speciális diétát folytat, kerüli a magas kalóriatartalmú ételeket, vagy túlzott testedzéssel igyekszik elkerülni a súlygyarapodást. Ezzel szemben a purgáló (bulimiás) típusú anorexiás betegek más módszerekkel küzdenek a súlygyarapodás ellen, önhánytatást, hashajtó, illetve vizelethajtó szereket alkalmaznak.

Hogyan kezdődött az egész anorexia, emlékszel?

Ezt nagyon nehéz megmondani, mert nem egy pontban indult, hanem sok-sok apró kis részletből épült fel a betegség. Mégis megvan egy emlék, amikor először éreztem azt, hogy boldoggá tesz, hogy nem eszek meg valamit. Egy családi nyaraláson történt, 21 éves voltam. All inclusive nyaraláson voltunk, amiről mindenki úgy jön haza, hogy hízik, én pedig 10 nap alatt 1,5 kilót fogytam. Ez volt a legelső pont, amire vissza tudok emlékezni, de akkor még nem realizálódott bennem, hogy ez az anorexia belépőpontja volt, csak utólag tudom ide visszavezetni.

Viszonylag későn kezdődött nálad a betegség. Kamaszként vagy korábban voltak fogyási kísérleteid?

Nem, soha. Nem is foglalkoztam sem az étkezéssel, nem a kinézetemmel előtte. Nem is érdekelt. A kilók nem érdekeltek, nem fogyni akartam a nem evéssel, hanem az az érzés kellett, hogy én meg tudtam állni valaminek a megevését. Ettől éreztem magam erősnek. Az a pillanat okozott örömet, hogy én nem ettem meg azt az ételt, én meg tudtam állni, amit más nem. Mindig azt mondtam, hogy bárcsak lenne egy tabletta, ami a külsőmet rendbe rakja, de nekem megmaradna az az élmény, amikor meg tudom állni az evést.  Ez egy olyan löket volt, ami felülírta a külsőmet. Soha nem akartam, hogy ilyen kevés kiló legyek, de az érzés kellett, amit a nemevés adott nekem.

  • Az anorexiások esetén szembetűnő lehet a túlzott önkontroll. Az elnevezés (an-orexis) a hiányzó vágy, a hiányzó étvágy megjelölésére szolgál. Azonban kissé félrevezető, mivel az anorexia esetén nem az étvágy hiányáról van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy azt hatékony módon kontroll alatt tudják tartani. Az alapvető ösztönök feletti uralom értékké válik, ez egyfajta kiválósági, felsőbbrendűségi élményt is nyújt az anorexiás számára – mondta el dr. Babusa Bernadett klinikai szakpszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusa.

Mennyit fogytál összesen?

45 kilóról 28 kilóig fogytam le 3 év alatt. Egy év alatt fogytam körülbelül 10 kilót, aztán jött egy időszak, amikor elkezdtem felszedni. Megijedtem, és bejött a képbe a testképzavar, féltem nagyon attól, hogy el fogok hízni. Ebben az időben költöztem össze a párommal, nem tudatosan kezdtem el többet enni, de tudat alatt felszabadultam, és többet ettem. Nem figyeltem a kalóriákra, feljött rám némi súly. Felmentem egészen 40 kilóig, és innen indult meg a nagyobb hullám. Onnantól kezdve pedig már nagyon tudatosan csináltam, minél kevesebbet ettem, és mindenben csak a kalóriákat néztem. Pár fajta ételt ettem meg csak, azoknak tudtam a pontos makróit. Ekkor már bejött a képbe az is, hogy mindenkinek füllentettem, hogy „már ettem, nem vagyok éhes”.

  • Az anorexia egyik jellemző tünete a betegség tagadása, ami rendkívül veszélyessé teszi ezt az állapotot. Az anorexiás betegekből hiányzik a betegség belátásának képessége, tehát a legmesszebbre menőkig képesek tagadni betegségüket. Nem ritka, hogy az életveszélyesen sovány állapotban lévő anorexiás még mindig nem tartja magát betegnek, ezzel megnehezítve a segítségnyújtást.

Mi volt a legkevesebb, amit ettél egy nap?

Semmit. És nem egy nap volt, hanem több nap egymás után. Egyébként érdekes ez, mert szépen fokozatosan alakult ki ez is, az ember pedig egyre kevesebbet és kevesebbet eszik. Amikor már csak ebédet ettem, akkor például beugrott az a gondolat, hogy nézzük meg, kibírom-e ebéd nélkül, hogy azt se eszem. Amikor sikerült, akkor megnéztem, kibírom-e több napon keresztül. Még egyszer ugyanaz a mennyiség már nem adta meg ugyanazt az élményt. Akár egy challenge, ami egyre nagyobb kihívások elé állít. A droghoz tudnám hasonlítani, mert az előző napi adag már nem adta meg ugyanazt az élményt, egyre nehezebb kihívások elé kellett magam állítanom.

  • Az anorexia viszonylag ritkán fordul elő, gyakorisága 1% körülire tehető, azonban a bulimia ma már háromszor gyakoribb, mint az anorexia. Hazai tekintetben ez kb. 30-50 ezer evészavaros beteget jelent Magyarországon. Az anorexiát illetően az időbeli trendek változnak, az 1970-es évektől egyre több új esetet regisztráltak, majd az 1980-as évektől a prevalenciaadatok stabilak voltak, egyedül a serdülő lányok körében tapasztalható növekedés.

Ahogy utánaolvastam az anorexiának, sok olyan felületbe botlottam, ahol a lányok tippeket osztanak meg egymással arról, hogyan lehet átverni a hozzátartozókat. Te is kerültél ilyen közegbe?

Nem olvastam erről, nem is érdekelt, hogy más hogyan csinálja, azt hittem, ezt teljesen normális. A keresőbe sem ütöttem volna be, hogy anorexia, mivel fel sem merült bennem, hogy beteg vagyok. Csak az érdekelt, hogy minél kevesebbet egyek, és próbáljak meg kijátszani mindenkit magam körül. Nem realizáltam, hogy beteg vagyok, csak mentem a saját fejem után. Sokan sutyorogtak mögöttem, de nem foglalkoztam vele. Amikor ráébredtem, nagyon nehéz volt elhinnem, hogy tényleg beteg vagyok.

  • Az anorexia leggyakrabban serdülőkorú lányoknál fordul elő, sokáig tipikus volt a 12–18 életév közötti betegségkezdet, azonban mostanában ez az életkori határ fellazult, aminek következtében egyre fiatalabb gyerekek, illetve fiatal-középkorú nők körében sem ritka az anorexia. 18–35 éves nők között az evészavarok gyakorisága 1-4%. Korábban úgy tartották, hogy az evészavarok kizárólag a nőket érintő betegségek, azonban az elmúlt 20 évben  nőtt az evészavar gyakorisága férfiak körében is.  Az anorexiás esetek kb. 2%-át a férfiak teszik ki, azonban a kezelésből gyakrabban kimaradnak, mivel nincs a köztudatban, hogy ők is érintettek lehetnek. A gyakoriságot tekintve lényeges megemlíteni, hogy egyre nő a szubklinikai formák gyakorisága; ezek azok az evészavarformák, amelyek nem felelnek meg az egyes evészavarok diagnosztikus kritériumainak, azonban a fennálló tünetek az életminőséget jelentős mértékben rontják, és komoly testi szövődményekkel járhatnak.

Mikor jött a felismerés, hogy baj van?

Meztelen voltam, a tükörben pedig hirtelen megláttam magam, és csak annyi ugrott be, hogy ez nem normális. Azt láttam, hogy egy csontváz vagyok, nem ember, mert 28 kiló 157 centivel nem túl sok. Anorexiásként gyűlöltem a külsőmet, mindig nagyon bő pulóvereket és nadrágokat hordtam, mert utáltam magam. Ha valamiért meg akartam gyógyulni, az az, hogy normális kinézetem legyen. Mindig undorodtam magamtól, elbújtam a világ elől. Ráálltam a mérlegre, ami 28 kilót mutatott. Ez sokkolt. A gondolatok cikáztak a fejemben, hogy kinek és hogy mondjam el, hogy baj van. Az első körben a férjemnek mondtam el, hogy azt hiszem, anorexiás vagyok. Borzasztóan nehéz volt beismerni, hogy amire azt hittem, egy erősség, igazából egy gyengeség. A beismerés után jött mások elítélése, szembe kell nézni mindazzal, hogy az elmúlt 4 évben mindenkinek hazudtam. Jöttek a kérdések, hogy akkor hova forduljunk, mit csináljunk.

  • A segítségkérés útjában álló első számú akadály gyakran az szokott lenni, hogy a zavarban szenvedő egyén nem tartja a betegségét problémának. Ez igencsak megnehezíti a problémáról való beszélgetést és a segítség felajánlását. Igen gyakran az evés visszautasítása és a vészes lesoványodás komoly családi feszültségekhez vezet. A családterápia fontossága ezért is kiemelendő, illetve a nemzetközi ajánlások alapján is a 18 év alattiaknál, illetve fiatal nagykorúaknál, akik még a szüleikkel élnek, az elsőként választandó és leghatékonyabb terápiás forma evészavarok esetén a családterápia.

A férjed hogy kezelte, hogy egyre csak fogysz?

Nagyon sokat próbálkozott, mondogatta, hogy baj lesz, de odáig fajult a dolog, hogy a végén kizártam a konyhából, amikor ettem. De ilyenkor se faltam fel a fél hűtőt, hanem megettem pár szelet uborkát. A lényeg csak az volt, hogy ne lássa, hagyjon békén. Ne lássa, hogy ilyen vagyok, de nem akartam elveszíteni. Azt láttam rajta, hogy szenved, ő is fogyott 10-15 kilót ebben az időszakban.

  • Mielőtt leülnénk beszélgetni az érintettel, tájékozódjunk, olvassunk utána az anorexiának, ez segítheti a betegséggel kapcsolatos megértésünket. Amikor egy anorexiában szenvedőt szeretnénk meggyőzni a terápia fontosságáról, lényeges, hogy a szövetségest lássa bennünk, így törekedjünk az ítélkezésmentes légkör megteremtésére. Ha egy hozzátartozónkat szembesítjük a betegség valódi természetével, akkor fel kell készülni arra is, hogy ellenállás, düh, dac lehet a válasz.

A kapcsolatok egy jelentős alappillére az, hogy együtt elmennek enni az emberek. Ilyesmiről nálatok akkor szó sem lehetett.

A mai napig nem megyünk, mert még most se vagyok túl jó kapcsolatban az étkezéssel. Gátlásaim vannak, bár már tudok mások előtt enni, még nem múlt el a belső feszültség. Ezeket még nem tudtam elengedni. Reméljük, hogy az étkezéssel kapcsolatos görcsök lekopnak majd rólam. Amikor elmegyünk vendégségbe, az mindig étkezéssel párosul. Borzasztó, hogy az emberek többsége mennyit bír erről beszélni. Szédületes, hogy az emberek életét mennyire körbeveszi a táplálkozás, és hogy ez engem mennyire nem érdekel.

  • A beszélgetés során kerüljük a hibáztatást, a bűnösség- vagy szégyenérzet fokozását, ugyanakkor fejezzük ki a támogatásunkat és biztosítsuk arról, hogy törődünk vele. Ne tegyünk megjegyzéseket a külsejére, testére vonatkozóan. Beszéljünk inkább arról, hogy aggódunk érte, úgy érezzük, megváltozott mostanában. Támogassuk abban, hogy mihamarabb keressen fel szakembert, aki segítségére lehet a problémák megoldásában. Minél tovább marad kezeletlenül egy evészavar, a tünetek annál makacsabbak lesznek, és a betegség előrehaladtával az érintett egyre inkább elszigetelődik a világtól, ami még inkább megnehezíti a segítségkérést.

Milyen állomásokból állt a felépülés?

Amikor felismertem, hogy beteg vagyok, akkor elmentünk Tury Ferenc doktor úrhoz, hogy segítsen. Ő pedig azt mondta, hogy 28 kilósan ő nem vállal, vagy befekszem a belgyógyászatra, és felszedek legalább 5-6 kilót, vagy keressek mást. Ez egy óriási nyomás volt ahhoz, hogy hízzak, mert azt akartam, hogy ő kezeljen engem. Befeküdtem a kórházba 2 hónapra, ami nagyon nehéz időszak volt. A bent fekvés után már csak járóbetegként mentem vissza kontrollra. Körülbelül 1 év kellett, mire normális lett a súlyom. De azt láttam, hogy a környezetem akkor nyugodott meg, amikor elértem a mostani súlyom. Felszedtem 5 kilót, aztán kezdődött a családterápia, ami a másik része volt a kezelésnek.

  • Az evészavarokból való felépülés nem rövid folyamat, ami az érintett családtagjait, szeretteit is megviselheti, érzelmileg kimerülhetnek, úrrá lehet rajtuk az „ennek már sosem lesz vége” érzés. Fontos, hogy a gyógyulás folyamán is mindvégig biztosítsuk támogatásunkról a szerettünket. Mindemellett a beszélgetéseink során ne erőltessük az evéssel vagy a testtel kapcsolatos témákat (pl. „Miért csak ilyen keveset eszel?”, „Már így is csont és bőr vagy!”).

A fizikai állapotod milyen volt 28 kilósan?

Érdekes eset vagyok, mert sokan ájuldoznak és egész nap csak fekszenek ennyi kilóval, én pedig soha nem éreztem semmit. A kórházba is gyalog besétáltam, kicsattantam az erőtől, nem voltam beteg. Valószínűleg doppingolt a nemevés, ezért nem éreztem semmit, egy folyamatos adrenalin- és endorfindoppingban voltam, ami minden érzést elnyomott bennem. Edzeni jártam, túlóráztam. Szerencsés vagyok, hogy időben léptünk, mert ki tudja, mi következett volna mindezek után.

  • Az anorexia súlyosabb formáiban, ahol már igen jelentős a súlyvesztés, elengedhetetlen a kórházi kezelés az érintett fizikális állapotának monitorozása miatt. Bár az anorexia egy sokat kutatott terület, az intenzív kutatások és terápiás lehetőségek ellenére az anorexia halálozási rátája még mindig a legmagasabb az összes pszichiátriai betegség közül. Ez azt jelenti, hogy a halálozási ráta a betegségkezdet után 10 évvel 8%, 20 évvel 20% körüli. A halál leggyakoribb oka anorexiában a szívmegállás, kiszáradás, alultápláltság, fertőzések, öngyilkosság. Az evészavarok prognózisát erősen befolyásolja a betegség hossza is, így minél inkább elhúzódik a megfelelő kezelés megkezdése, annál rosszabb lesz a prognózis is.

Most mi a helyzet, hogyan élsz, hogyan eszel?

Minden egyes nap ki van számolva, hogy mikor mennyit kell ennem. Nézem az órámat, és akkor eszek, amikorra az adott mennyiség be volt tervezve. Macerás dolog, mert mindig ki kell mérnem magamnak, hogy mennyit egyek. De ezt muszáj azért csinálnom, hogy ne fogyjak le. Az agyam még erősen korlátozza az éhségérzetemet, nem tudom, hogy mikor laktam jól, de azt se érzem, hogy teli vagyok. Amikor elmegyek sportolni, azokon a napokon könnyebben és többet bírok enni, mert bennem van a tudat, hogy „megérdemlem”.

  • Ha egy gyógyulófélben lévő anorexiásnak például azt mondják, hogy „De jól nézel ki, hogy felszedtél pár kilót”, az visszafelé is elsülhet, hisz a gyógyulás kezdetén nehezen élik meg azt, hogy felfelé megy a súlyuk.

A nemevés élményével mi lett, el kellett engedned?

Amikor meg kell ennem valamit, még a mai napig mindig kicsúszik a számon, hogy „meg KELL ennem”. Az élmény része ott maradt meg, hogy nem a rosszabbat eszem, hanem azt, amit elterveztem. Ha elmegyek egy péksüteményes bódé mellett, nem veszem meg, vagyis felülkerekedek magamon megint, ez adja ugyanazt a pozitív élményt. Ha tudom magam ahhoz tartani, amit elterveztem, akkor megélem az élményt azáltal, hogy tudtam magam a saját szabályaimhoz tartani. Elengedni nagyon nehéz azt az érzést.

  • Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a gyógyulás folyamatába olyan szakértő pszichológust, pszichiátert szükséges bevonni, aki ért az evészavarok kezeléséhez. Nem szabad elfelejteni, hogy az evészavarok súlyos és krónikus betegségek, komoly testi szövődményekkel tarkítva, ahol spontán gyógyulás csak ritkán szokott előfordulni, így nem érdemes arra várni, hogy a tünetek majd maguktól enyhülnek.
Megosztás Facebookon