Egészség

Betiltanák a dohányzást a francia filmekben

A dohányzás visszaszorítását célzó tervei között a francia filmekben is megtiltaná a dohányzást a francia egészségügyi miniszter.

A hatvanas évek francia újhullámos filmjeiben még teljesen természetes volt a dohányzás, Jean-Paul Belmondo szája sarkában is folyton ott lógott a cigi a korszak egyik nagy klasszikusában, a Kifulladásigban. Egy francia szenátor adatai szerint a francia filmek több mint háromnegyed részében ma is rágyújtanak.

Jean-Paul Belmondo, Jean Seberg és egy cigaretta a Kifulladásig című filmben (forrás: Örökmozgó)

Jean-Paul Belmondo, Jean Seberg és egy cigaretta a Kifulladásig című filmben (forrás: Örökmozgó)

Agnes Buzyn egészségügyi miniszter programjában kiemelt szerepet kap az évente mintegy 75 ezer francia halálát okozó dohányzás visszaszorítása – számolt be róla vasárnap a Daily Telegraph. A leszokásra felhívó és biztató nagy hirdetési kampányok nem jártak sikerrel – mondta el pénteken a miniszter, ezért most azzal próbálkoznak, hogy a fiatalokat a közösségi médiában célozzák meg az üzenettel, és a filmekből is ki akarják tiltani a dohányzást.

Nem értem, hogy miért fontos a cigaretta a francia filmben” – vetette fel Buzyn, aki a filmiparért is felelős kulturális tárca vezetőjével konzultálna a lehetséges dohányzásellenes lépésekről. Buzyn júliusban bejelentette, hogy a következő három évben egy pakli cigaretta árát a jelenlegi 6,50 euróról (2000 forintról) fokozatosan 10 euróra (3100 forintra) növelik, ami a Telegraph szerint még mindig olcsóbb lesz, mint egy átlagos doboz cigaretta ára Nagy-Britanniában.

Alain Delon tüzet kér A vörös kör című filmben (forrás: Örökmozgó)

Alain Delon tüzet kér A vörös kör című filmben (forrás: Örökmozgó)

Az Egészségügyi Világszervezet tavaly felhívta a kormányok figyelmét, hogy adjanak 18 éven felülieknek szóló besorolást az olyan filmeknek, amelyekben dohányzás látható, hogy megvédjék a gyerekeket és serdülőket a rászokás veszélyétől. Három éve a Hollywoodban készült filmek 44 százalékában szerepelt dohányzós jelenet, ezek 36 százaléka olyan korhatárt kapott, hogy gyerekek is nézhették.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top