Egészség

Rejtélyes betegség sújtja a svéd menedékkérők gyermekeit

A svéd orvosok lassan több mint két évtizede küzdenek a titokzatos betegséggel: csak sejtik, hogy mi okozhatja, de ahhoz sem jutottak közelebb, mivel győzhetnék le…

A kilenc éves Sophie első ránézésre teljesen egészséges kislány: a haja erős és fényes, a bőre sugárzik. A felületes szemlélő azt hiheti, hogy csak alszik. Ám ez csak a látszat. A kislány hálóköntöse alatt pelenkát hord, az orrába vezetett cső pedig arról tanúskodik, hogy nem képes önállóan enni. A szeme is csukva van. Immár a 20. hónapja.

Dr. Elisabeth Hultcrantz, Sophie kezelőorvosa a BBC újságírójának elmondta, a kislány életjelei, így a vérnyomása és a pulzusa stabil. „Látszólag minden a legnagyobb rendben van vele, és mégsem” – teszi hozzá.

A menedékkérők családjait érinti

Sophie egyike annak a néhány tucat gyereknek, akik szülőhazájukból Svédországba menekültek, és az úgynevezett „resignation syndrome” nevű, a kómához nagyon hasonló betegségben szenvednek. A szindrómában szenvedők közös jellemzője, hogy mindannyian komoly traumán estek át: az orvosok szerint annyira megviselték őket a velük történtek, hogy egyszerűen megszakították a kapcsolatot agyuk tudatos részével.

Sophie és családja az egykori Szovjetunió területéről érkeztek Svédországba. A kislány édesanyja, aki épp harmadik gyermekét várja, azt mondja, sokáig az sem volt biztos, hogy élve eljutnak az országba. Menekülés közben először az édesapát kapták el, majd őt és Sophie-t is. Végül mindannyian megmenekültek, igaz, a poklok poklát élték meg addig.

Sophie állapota közvetlenül azután kezdett romlani, hogy kiderült, nem biztos, hogy az országban maradhatunk. Addig is keveset játszott, de utána egyszerűen felhagyott vele. Először a játékkal, később pedig már beszélni, majd enni sem volt hajlandó” – mondja az anya, aki bevallja, borzasztó így látnia kilencéves kislányát.

menedékkérő, rejtély, betegség

Kép forrása: BBC

Sokáig azt hitték, a betegek szimulálnak

Az első esetet az 1990-es évek végén jelentették Svédországban. 2003 és 2005 között a helyi orvosok már 400 esetről tudtak, ez a szám az elmúlt majd 15 évben folyamatosan csökkent. 2015 és 2016 között mindössze 169 gyerek került kórházba a szindróma tüneteivel.

Mivel a betegség kizárólag a menedékkérők gyermekeit érintette, eleinte sokan arra gyanakodtak, hogy az érintettek szimulálnak. Olyan rémhír is elterjedt, hogy a szülők maguk mérgezik gyermekeiket, hogy a tüneteket produkálják. Később mindkét elméletről sikerrel bizonyították, hogy téves. Ám ezzel együtt az orvosoknak magáról a betegségről nem sikerült többet megtudniuk.

A nyugalom segítene…

Még mindig csak sejtik, hogy mi okozhatja. A BBC riportere a cikkében megszólaltatta dr. Karl Sallint, a stockholmi Karolinska Egyetemi Kórház gyermekorvosát, aki elmondta, a betegség egyelőre kizárólag Svédországban jelentkezett, amiből arra gyanakszanak, hogy bizonyos szociokulturális tényezők is szerepet játszanak a betegség megjelenésében.

Sallin hozzátette, egyelőre nagyon kevés adatuk van a betegségről, annyit tudnak csak biztosan, hogy a gyerekek néhány év után maguktól helyrejönnek. „Csak életben tartani tudom, az állapotán nem tudok javítani” – ezt már dr. Lars Dagson, Sophie kezelőorvosa mondja, aki biztos benne, hogy a kislány állapota azonnal javulni kezdene, ha szülei garanciát kapnának rá, hogy az országban maradhatnak.

A gyerekek gyógyulása nagyban függ attól, mennyire érzik magukat biztonságban” – magyarázza, majd hozzáteszi, szerinte az önmagukba visszavonult apróságok megérzik a reményt, hogy újra van miért élniük… Sophie édesanyja abban reménykedik, hogy kistestvére születése ilyen pozitív esemény lesz majd lánya életében. Addig pedig csak abban bízhat, amit az orvosuk tanácsolt: ha elég időt töltenek Sophie-val, és éreztetik vele, hogy biztonságban van, talán visszakaphatják őt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top