Egészség

Esküvője előtt lett vitiligós az ara

Az extrém stressz hozta elő a vitiligót az esküvőjére készülő nőnél.

Kandice Benford még főiskolás volt, amikor először fedezett fel magán apróró, fehér foltokat, ám mivel ezek nem voltak különösebben feltűnőek, és nem is növekedtek, nem igazán foglalkozott velük. 

30 évesen aztán, pár hónappal az esküvője előtt egy rendkvül stresszes időszakot élt meg: a vőlegénye beteg lett, és aggódott érte, keményen hajtott a munkában, emellett pedig még az esküvőt is szervezte. Ekkor egyre több fehér folt jelent meg a testén, melyek folyamatosan terebélyesedtek. Kiderült, hogy Kandice-nek vitiligója van.

A betegség kezdetben lesújtotta a nőt, ráadául el kellett viselnie idegen emberek beszólásait is. 

Fotó: Facebook

Az esküvőjén sminkkel akarta eltakarni a foltjait, ám a vőlegénye azt mondta, erre nincs szükség, ő ugyanis mindenképp szereti. Az ara végül úgy döntött, vállalja a foltjait. Csodálatos napként emlékszik vissza az esküvőjére.

„Őszintén szólva azt mondhatom, a vitiligo magabiztosabbá tett” – mondja Kandice, aki azt szeretné, ha más vitiligós emberek is megtanulnák elfogadni és szeretni a testüket.

„Légy türelmes önmagaddal. Erősebb vagy, mint hinnéd” – üzente sorstársainak.

metro.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top