nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
A magyar egészségügy problémáira az a megoldás, hogy ne legyél beteg

A magyar egészségügy problémáira az a megoldás, hogy ne legyél beteg

Megszámolni sem tudnám, hányszor olvastam, hallottam másoktól, hogy nem a magyar egészségügyet kell szidni, hanem nem kell betegnek lenni, és akkor nem kéne elviselni az ezer sebből vérző egészségügyet. Mert ez ilyen egyszerű, nyilván.
Kun Gabi
Kun Gabi
f Ajánlom

Gyönyörű áldozathibáztató mondat ez, ráadásul még el is tereli a figyelmet arról, hogy ennek az egész magyar egészségügyes mizériának vannak felelősei, akiknek az lenne a dolguk, hogy gatyába rázzák a hiányosságokat. De nem, általános hozzáállás nálunk, hogy mindig az áldozat, ebben az esetben a beteg a hibás. Mert biztos direkt lett rákos vagy szánt szándékkal lépett az autó elé, ami miatt a sürgősségire került. Közben a kórházakban olyan állapotok vannak, hogy már nem azért vigyázunk az egészségünkre, hogy ne haljunk meg, hanem azért, hogy nehogy bekerüljünk az egészségügyi rendszerbe, ahol többesélyes, hogy túléljük-e.

Az a rossz hírem van minden áldozathibáztatónak, hogy veled is megtörténhet.

Te is találhatod magad ott a váróteremben, mert hiába etted reggelire a zabpelyhet és futottál kétnaponta körben a ház körül, mégis lett mondjuk egy daganatod. Vagy csak megcsíp egy darázs, mint pár hete engem, és a sürgősségire kerülsz. Ez az a helyzet, amire nem lehet felkészülni, és nem mondhatod azt, hogy egészségesen kellene élni, és akkor nem kerülsz kórházba. Például pont az, hogy allergiás vagyok a darázscsípésre, nem azon múlik, hogy mit eszem, mennyit mozgok, dohányzom vagy iszom-e. Ez csak úgy jött, én meg mentem mentővel a sürgősségire, mert majdnem megfulladtam tőle. Akár ilyen banális módon is meg lehet halni.

A sürgősségin aztán szembesültem az egészségügyi helyzet esszenciájával. Minden egybe volt sűrítve, amit addig a daganatos betegségem miatt tapasztaltam a magyar egészségügyben. Mikor véletlenül aztán meghallottam két óra várakozás után, hogy 5-15 (!) órát kell várni, mire orvoshoz kerül az ember, inkább szépen, csendben hazajöttem. A mentősöktől már úgyis megkaptam minden gyógyszert, ami kellett az életben maradáshoz. Nem a legjobb megoldás,  hogy megszöktem, de megzavarodtam volna, ha azon a borzasztó helyen, tömegben, bűzben, káoszban kellett volna ülnöm még 10 órát. És ez csak egy apróság azok közül a problémák közül, amikkel szembesülünk az egészségügyben.

A beteg a zavaró tényező

Másfél éve járok rendszeresen, heti szinten kórházakba, és szinte mindenhol találkoztam olyan dolgozókkal, orvosokkal, akiket iszonyatosan idegesítenek a betegek. Zavarjuk őket a csip-csup ügyeinkkel, ott tobzódunk, mintha nem lenne jobb dolgunk, és még nekünk áll feljebb, ha hat óra várakozás után még mindig nem történik velünk semmi érdemleges. Több olyan szituációba is kerültem – pedig birkatürelmem van, és nem vagyok kötözködő beteg –, aminek a végén már közöltem, hogy

bocs, nem azért lettem rákos, hogy önt idegesítsem.

Pedig csak a leletemért mentem, vagy szerettem volna leadni a beutalómat valamelyik vizsgálatra, esetleg mertem megkérdezni, hogy mégis mikortól rendel az orvos, mert már ott ülök két órája.

De ha épp nem azért találkozom ezzel a hozzáállással, mert a rákomat próbálnám kezeltetni, akkor simán belefutok a gyerekorvosi rendelőben is, ahol olyan hangon képesek beszélni a gyerekemmel, akit beviszek, mert begyulladt a füle, hogy a falat kaparom tőle. Leszidják a 10 évest, mert mit képzel, hogy bőg, hát már nem kis pisis, ne csinálja itt a hisztit. Hja, kérem, hogy gyerekorvosi rendelőben vagyok, és fáj a gyerek füle, amit épp piszkálnak, azért bőg, az nem fontos.

Ne zavarogjon ott a hisztivel, tűrje némán a fájdalmat, mert a doktornő idegei nem bírják a zsivajt, és csináljon már vele valamit, anyuka!

Az első alkalmak után azt tanultam meg, hogy ez egy háborús övezet, ahol ha nem küzdesz magadért, akkor meghalsz. Akár szó szerint is. Ha nem kérdezel, ha hagyod magad lerázni, mert nincs rád idejük, akkor esélyed sincs.

Ha nem tudod magadról lerázni a megfelelési kényszereket, és azon aggódsz, hogy itt téged utálnak, akkor véged.

Képünk illusztráció (Fotó: Sóki Tamás/MTI)

Igen, utálnak, ezzel kell szembesülnöd, ha bekerülsz, mert csak adod a még több munkát, még több problémát. Értem én, nincs pénz, nincs erőforrás, nincs idő, van viszont 16 órás munkaidő és kevés fizetés az egészségügyi dolgozóknak. Csak hát minderről legkevésbé sem a betegek tehetnek, ugye.

Hozzá kell tennem azért, hogy sok olyannal is találkoztam, akik emberségből maximálisan a topon voltak, és tudtak kedvesek és segítőkészek lenni. És tudom, hogy aki épp undok, és úgy érzi, zavaró tényezők a betegek, ő sem jókedvében ilyen, hanem mert annyira túl van terhelve, hogy alig lát ki a fejéből, én meg épp rosszkor megyek oda, és kérdezem meg, merre van a radiológia. Nem ő a hibás, hanem a rendszer, ami mögötte van, ami kizsigereli, megcsócsálja, kiköpi a földre és otthagyja, annyi fizetésért, hogy éhen halni is kevés.

Nem egymás ellenségei vagyunk, beteg, ápoló, orvos, hanem ugyanannak az egészségügyi rendszernek az áldozatai.

Várni, csak várni, mindig csak várni

Ha beteg leszel, végtelen türelemre lesz szükséged. Amikor még zöldfülű voltam, először mentem az onkológiára, mélységesen megdöbbentem, hogy milyen irdatlan sokan vannak, és milyen iszonyatosan sokat kell várni. Konkrétan 8 órát ültem – vagy épp álltam, mert nem volt elég szék – a váróteremben, mire bejutottam az orvoshoz, az egy teljes munkaidő. Gondolj bele, 8 óra. Mivel még nem volt ilyen tapasztalatom, ott ültem étlen-szomjan, nem készültem egynapi hideg élelemmel, sőt még pisilni sem mertem elmenni, mert mi van, ha épp akkor szólítanak, amikor a vécén vagyok. 8 óra. Aztán hozzászoktam, ehhez is hozzá lehet szokni, de az, hogy hozzászokunk, nem jelenti azt, hogy ez így normális.

Nem csak az onkológián kell ennyit várni, oké, belátom, extrém hely, amire a többség azt mondja, hogy úgysem lesznek rákosak, hát mit érdekli őket az onkológia. De elég csak a háziorvosra gondolni, hogy odamész négyre, amikor a rendelés elkezdődik, és egyáltalán nem biztos, hogy bejutsz a dokihoz este 8-ig, amikor véget ér. Vagy ha csak szeretnél rendes, becsületes egészséges embert játszani, és mondjuk olyan elvetemült ötleted támad, hogy szűrésekre akarsz járni rendszeresen, akkor azzal találod szemben magad, hogy majd három hónap múlva telefonálj, akkor tudnak időpontot adni, addig még az időpontadást is zárolták, annyira tele vannak. Ez lenne a normális? Hogy három hónap múlva kapsz három hónappal későbbre időpontot? Ha komoly bajod van tényleg, akkor ebben a fél év várakozásban, mire oda eljutnál, hogy kiderüljön egyáltalán, milyen betegségről van szó, simán elpatkolhatsz.

Lenyeljük, csináljuk, kivárjuk, lehajtjuk a fejünket, és tűrjük, hogy nincs fűtés a kórteremben, hogy leomlik a kórház fala, hogy nem javítják meg a liftet, pedig a harmadikon van az onkológia, ahova a 70 éveseknek is fel kellene jutni valahogy járókerettel, és már tanult tehetetlenségünkben nem szólunk. Nem tudunk mit csinálni, nem rajtunk múlik. Ha ugrálunk, ha felszólalunk, ha problémázunk, azzal magunknak ártunk.

De legalább ne mondjuk már ezekre az állapotokra azt, hogy ez rendben van, hogy ez a normális, mert kicsit sem az. Ez minden, csak nem emberhez méltó, nem beteghez méltó.

És nem az a megoldás, hogy ne legyél beteg, hanem az lenne a megoldás, ha a felelősök tennének valamit azért, hogy normalizálódjon a helyzet a magyar egészségügyben.

Megosztás Facebookon