nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
„Mintha nem működne a kikapcsoló gomb benned” – így szabadult meg az italtól egy alkoholista anya

„Mintha nem működne a kikapcsoló gomb benned” – így szabadult meg az italtól egy alkoholista anya

Egy 36 éves édesanya őszintén vall arról, hogyan küzdött az alkoholizmussal, hogyan értette meg a probléma természetét, és milyen hozzáállással tud józan maradni.
NLCafé
f Ajánlom

„Középosztálybeli, templomba járó, iskolázott, 36 éves anya vagyok, egyáltalán nem olyan, mint a régi westernfilmekben szereplő, piros orrú nők. De rájöttem, hogy örököltem az alkoholizmus génjét” – ezekkel a szavakkal vallott egy édesanya az alkoholizmusáról.

A Scary Mommyn megjelent írásban elmondja, hogy már az apja is ivott, de emiatt sosem érzett szégyent, inkább úgy tekintett rá, mint egy genetikai rendellenességre, ami miatt nem tudta abbahagyni az ivást, ha egyszer elkezdte. Mintha hiányzott volna belőle az ehhez szükséges kikapcsoló gomb. És úgy tűnik, ez a helyzet nála is.

Az alkohollal való kapcsolatom mindig is bonyolult volt. Olyan, mint egy lúzer pasi, akit nem tudok kidobni.

Éveken át zajlott egy folyamat, amelyben tönkrement, aztán szakítottak, egy ideig külön voltak, aztán megint összejöttek pár hónapra, mígnem ismét betegre nem itta magát – folytatja az édesanya. Aztán amikor okádva imádkozott a fehér porcelánistenhez, felállított néhány szabályt.

Olyanokat például, hogy csak hétvégéken iszik, kerüli a töményet, csak sört iszik. Ám ezek az alapelvek sosem működtek, mert a probléma nem külső volt, hanem belőle fakadt. És úgy érezte, hogy a működésképtelen kikapcsoló gomb miatt, amelyet örökölt, a szabályok semmit sem érnek.

A nő arról is ír, hogy szerinte mások könnyedén meg tudják csinálni, hogy isznak egy keveset, aztán abbahagyják. Ő erre nem képes. Még ha néhányszor sikerült is visszafogottan innia, ez hamis biztonságérzetet adott neki. És az az igazság, hogy sosem tudta, mi fog történni: megiszik egy pohárka italt, vagy beveri az egész üveggel.

Mindezek ellenére azt állítja, hogy sosem volt alkoholfüggő, az ivás sosem befolyásolta a munkáját vagy a kapcsolatait, nem került szembe a törvénnyel az ital miatt. Ám az anonim alkoholisták könyve szerint veszélyes játék, ha valaki azzal nyugtatgatja magát, hogy a legrosszabbak elkerülték. Az alkoholizmus progresszív betegség, és előbb-utóbb függőséget okoz, ezért kell minden állításhoz hozzátenni: még nem. Például:

Sosem vezettem ittasan. Még nem.
Sosem voltam hűtlen a férjemhez. Még nem.
Sosem raboltam ki boltot játékfegyverrel. Még nem.

Még mielőtt eljutott volna a mélypontra, úgy döntött, végleg felhagy az ivással.

Nem fogok hazudni és azt mondani, hogy könnyű józannak maradni. Az alkohol mindenhol jelen van manapság: a focimeccseken, a reggelinél, még a gyerekek születésnapi zsúrján is. És ha visszautasítasz egy italt, az emberek azt hiszik, hogy terhes vagy, esetleg erkölcsileg felsőbbrendűnek érzed magad, ami annyira kínos, hogy inni támad kedved.

Bevallja azt is, hogy mióta száműzte az alkoholt az életéből, imával és meditációval próbálja helyettesíteni, valamint minden édességet megeszik, amit a házban talál. A stressz-evés az új részegség nála.

Talán ma te is beismered, hogy benned is hibás a kikapcsoló gomb, ha alkoholról van szó. Légy bátor. És ha nem sikerül, ülj mellém egy meccsen, egy reggelin vagy egy szülinapi zsúron. Együtt eszegetünk majd, és újra meg újra megnyugtatjuk az embereket, hogy nem vagyunk terhesek. Nagyon vicces lesz.

Megosztás Facebookon