Egyszer vehettem csak kézbe a gyerekemet, és akkor már halott volt!

2013-ban kezdődött a történet, Melcher Éva akkor 26 éves volt. Nagyon meleg nyár volt, és a fiatal nő egyszer csak azt érezte, hogy zsibbad a bal oldala, a lába, a karja, és néhány hét elteltével már a járása is egyre furább lett. Mikor neurológushoz fordult, akkor az orvos azonnal MRI- re küldte, és a vizsgálat eredménye alapján nem zárták ki a sclerosis multiplexet, de ennél biztosabbat akkor nem tudtak mondani. Egy évvel később meg kellett volna ismételni a vizsgálatot, de Éva annyira jól érezte magát, tünetmentes volt, hogy nem is foglalkozott ezzel. Aztán 2015-ben újra vacakul volt, sokat fájt a feje, zsibbadásokat érzett mindenhol, ezúttal is MRI-t csináltak, de most már egyértelműn sclerosis multiplexet állapítottak meg nála. Hetente szteroidinjekciókat kellett beadnia magának, ettől az alapbetegsége jobb lett, de folyamatosan komoly influenzás tüneteket produkált, ami a szteroid mellékhatása volt, és sokszor dolgozni sem tudott menni, csak feküdt az ágyban, sapkában és sálban, és vacogott a 30 fokosra felfűtött szobában. Éva azonban nem az a feladós típus,a szervezete szép lassan megszokta a szteroidokat, és kezdte jobban érezni magát, egészen addig, amíg 2016 áprilisában pozitív nem lett a terhességi tesztje.

„Azonnal hívtam az ideggyógyászomat, és leállítottak a szteroidról. Május végén már kerekedett a hasam, és nagyon boldog voltam, hogy kisbabát várok. Amikor viszont vérezni kezdtem júniusban, akkor nagyon megijedtem, el sem tudtuk képzelni, hogy mi lehet a baj. Az orvosok hümmögtek, nem mondtak semmi konkrétumot, csak annyit, hogy pihenjek sokat, feküdjek, és vigyázzak magamra. Nekem ez nem volt elég, orvosról orvosra jártam, mert a vérzés nem szűnt, egészen augusztus végéig. Egy idős professzor azt mondta, hogy egy szakadás van a méhfalon, és ez akkor fog megszűnni, ha a baba és a méhlepény megnő, de ettől egészséges gyerekem fog születni, ne aggódjak. Neki lett igaza, mert a vérzés egyszer csak abbamaradt, de közben azzal is riogattak, hogy a babám Down-szindrómás. Én azonban azt éreztem, hogy nem lesz semmi baj, viszont amikor az említett professzor figyelmeztetett, hogy szerinte előbb fog születni a kisbaba, azt elhittem. Ismét igaza lett, bár az augusztus vége és az október eleje közti időszakom nagyon gondtalan és boldog volt, élveztem a terhességet, szépen nőtt a pocakom, és néha már mertem apróságokat is vásárolni a kislányomnak. Október elején azonban megszólalt a fejemben a vészcsengő, a lelkemben éreztem, hogy történni fog valami, csak azt nem tudtam, hogy mi” – meséli Éva szinte egy szuszra.

2016. október 6-án Éva úgy érezte, mintha enyhe fájásai lennének, ezért férjével bementek a kórházba, de onnan hazaküldték őket.  A nyugalom nem tartott sokáig, mert másnap megint be kellett menniük, mert Éva valami nagyon ijesztőt és megmagyarázhatatlant látott.

Íme, egy magyar apuka, aki szétszereti a családját

„Pisilés után egészen fura, barnás darabok jöttek belőlem, az orvosom szerint ez valami fertőzés miatt lehetett és egy kúpot írt fel. Este kilenckor ismét a kórházban voltunk, mert kétperces fájásaim voltak, kinyílt a méhszáj, és a magzatburok repesztése után már biztosan egy fertőzésre gyanakodtak, azért indulhatott be a szülés. Végül császármetszéssel, másnap hajnalban született meg a kislányom, de mire felébredtem, addigra már elvitte őt a koraszülött mentő Budapestre, a SOTE II. PiC – osztályára. Ez szombat hajnalban volt, vasárnap már én is Budapesten voltam, hogy végre láthassam a 480 grammos babámat. Szerencsére teljesen magától lélegzett, rásegítés nélkül, én pedig nagyon sírtam, amikor megláttam. Olyan pici volt és törékeny, de csuda helyes manóarca volt! Csak egy hét múlva jöttek rá, hogy súlyos szívelégtelensége van, amit csak akkor lehet – esetleg – megműteni, ha eléri a kétkilós súlyt. Már akkor felkészítettek minket, hogy bármikor feladhatja, és meghalhat, de én akkor még csak nem is sejtettem, hogy mi minden történik majd…”

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Háromhetes volt a kisbaba, mire megjött a vizsgálatok eredménye, amiből világosan kiderült, hogy egy nagyon durva bakteriális fertőzést kapott Éva, azért volt a koraszülés. A baba szívbetegsége azonban ettől teljesen független dolog volt, ha kilenc hónapra születik, akkor is ugyanilyen panaszokkal jön a világra – legalábbis ezt mondták a kórházban.

„A babám annyira erős volt, hogy gyorsabban legyűrte a fertőzést, mint én magam, mindketten kaptunk ugyanis antibiotikumokat. Gyakran annyira élénk volt, és picit hízni is kezdett, hogy reménykedni kezdtünk, hátha… Aztán egyik napról a másikra bevizesedett, egészen nagyra duzzadt, mi rettegtünk, az orvosok pedig attól tartottak, hogy szétrobbannak a belső szervei a nagy nyomás hatására. Amikor már majdnem lemondtunk róla, akkor elkezdett pisilni, és szinte az összes víz távozott belőle, de aztán jött az első szívleállás, amiből még vissza tudták őt hozni, de már akkor figyelmeztettek minket az orvosok, hogy jön majd a következő is…”

Este fél hétkor minden gép sípolt Éváék babájának inkubátoránál. A pici kinyitotta a szemeit, ránézett a szüleire, és felemelte a kis kezét. Éva szerint elköszönt. Az orvosok ismét visszahozták, és úgy tűnt, megint nyertek egy kis időt, hogy a szülők beletörődjenek a megváltozhatatlanba.

„Másnap, november 5-én délután fél háromkor jött a hívás, hogy 45 percig próbálták újraéleszteni a kislányunkat, de ezúttal nem sikerült. Szinte repültünk be a kórházba, hogy elbúcsúzhassunk tőle. Egyszer vehettem csak kézbe a gyerekemet, és akkor már halott volt, ez rettenetesen kegyetlen érzés. Ha egy gyermek elköltözik az Úrhoz, akármilyen fájdalmas, egy vallásos ember tudja, hogy lesz viszontlátás és üdvösséget nyert. A rövid és sokszor gyötrelmes földi életből kevesebb jutott neki, de ő már befutott a célba. Lett a családunknak egy védő angyalkája! Akire mindnyájan nagyon büszkék vagyunk!”

Képünk illusztráció (Fotó: Thinkstock)

Éva csak a temetés után kezdett újra magával foglalkozni egy kicsit, pontosabban a betegségével. December 15-én az MRI vizsgálat szerint a 8 gócából 5 teljesen eltűnt, és a maradék 3 is összement, vagyis elkezdett felszívódni. Azóta jól van, semmilyen testi tünetet nem produkál a sclerosisa. Szerinte a következő vizsgálat már egyetlen gócot sem talál az agyában.

„Jól vagyok, nincsenek zsibbadásaim, és lassan túl leszek ezen a nehéz időszakon is, ami a betegségemet illeti. Az orvosok biztatnak, lehet még kisbabám, hiszen csak 30 éves vagyok. Már szteroidot sem kell szednem, én úgy élem meg, hogy csoda történt. Én hiszek a csodában, pontosabban Istenben, és biztos vagyok benne, hogy nemsokára anyuka leszek. Addig is szeretném elmondani az embereknek a történetemet, mert nagyon fontos, hogy higgyenek abban, hogy a dolgok jóra fordulhatnak, csak bízni és hinni kell ebben, és kérni. Szeretnék segítséget nyújtani hasonló helyzetben lévő embereknek,hiszen tudom, hogy ilyenkor akár egy kedves szó is óriási támaszt tud adni! Eltelt egy év, és nekünk sikerült a tragédiát feldolgozni, persze a babánk hiánya, míg élünk, velünk lesz, de tudom, ha ez nekünk sikerült, másoknak is sikerül!”