Egészség

Csajok a kanapén: olyasmiről beszélgetnek, amit talán nem mersz megkérdezni az orvostól

Dr. Vörös Anna szülész-nőgyógyász, Petrus Márta pedig „A talpra állás művészete” és a „Játszani jó!” könyvek szerzője. A két sikeres szakember, feleség és többgyerekes anyuka júniustól közös projekttel rukkolt elő. Ez a Csajok a kanapén, 20 perc csajos témákról, de nem felületesen. Minden, ami nőket és anyákat érdekelhet.

Mind a ketten sikeres szakmai blogot vezettek, hogyan kezdtetek bele?

Anna: Márti kezdett el sokkal korábban blogolni, tőlem távolabb áll ez az egész, elsősorban szülész-nőgyógyász szakorvos vagyok. De úgy gondoltam, hogy milyen érdekes lenne arról írni, hogy női nőgyógyászként babát várok. Úgy képzeltem el, hogy a pácienseket megnyugtatom a kórházban, hogy „ha görcsöl, vegyen be magnéziumot”, miközben otthon tövig rágom a körmömet a saját gyerekemért. Ezt a nem túl kedvelt szakmát szerettem volna emberközelivé tenni. Aztán nem így alakult, a végén egy szakmai meddőségi blog lett, és nekem a lombikprogram után az ikrek mellett már nem volt időm csinálni.

Márti: Én elváltaknak kezdtem el írni az Elvált, magabiztos nő blogomba, sokat foglalkoztam családokkal és gyerekekkel. A válás elég tabu téma, pedig nagyon sokakat érint, szomorúan és lesújtó pillantással „kell” róla beszélni.  Na, én ezt szerettem volna megcáfolni. Másfelől pedig gyerekneveléssel foglalkozom, és gyermekjátékos könyveket írok.

Két sikeres blog, de akkor minek a Csajok a kanapén?

Anna: Nekem azért is jobb a Csajok a kanapén formája, mert sokkal gyorsabban összehozható, mint a blogírás. Élőben beszélgetünk 20 percet adott témákról, van időnk kifejteni, sokkal több információt tudunk átadni, mint egy blogbejegyzést napokig toldozgatva.

Márti: Azért jó, hogy kötetlenül, barátként tudunk beszélgetni, mert olyan kérdéseket is fel merünk egymásnak tenni, amit egy szakembernek nehezen. Nálunk az a helyzet állt fel, hogy az én két gyerekem mellé beérkezett a férjem 2 gyereke, 5 hónapja pedig megszülettek az ikreink. Időhiány miatt az élő 20 perces beszélgetés könnyebben belefér az időmbe, mint az írás.

Kicsit mutassátok be a Csajok a kanapén-t, kérlek!

Anna: Minden rész 20 perces, és adott fókusztémával foglalkozik. Az elv az, hogy ennyi időben sokkal több infót lehet átadni, mint amit 20 perc alatt el lehet olvasni. Mindig úgy csináljuk, hogy az egyikünk az, aki egy adott témáról beszél, ami a szakmájához kapcsolódik, a másik pedig a kérdező fél.

Márti: Ez a 20 perc bevált, pont ennyi egy tévésorozat. Azt gondoltuk, hogy egy teregetés, hajtogatás és vasalás vagy gyors ebédfőzés alatt meg lehet nézni vagy csak hallgatni. A lényeg az, hogy mindenféle kérdéseket fel merjünk tenni, amit akár egy nőgyógyászati vizsgálat előtt vagy után, vagy éppen gyermekneveléssel kapcsolatban nem merünk megkérdezni a szakemberektől.

Honnan jött az ötlet, hogy ilyen formában próbáljátok meg?

Anna: Az volt az alapötlet, hogy a 21. században videókat néznek az emberek, amivel jobban el lehet jutni az emberekhez, és jobban lehet segíteni a problémákon. Ez tulajdonképpen előadás egy adott témáról, de mégsem olyan kötött, hanem közvetlen hangnemben, szabadon lehet beszélgetni. És esetemben nem egy orvosi vizsgálat, ahol a beteg nem mer, nem akar kérdéseket feltenni, nem kell feszengeni.

Mi a tapasztalat, az emberek mennyire tudnak releváns infókhoz hozzájutni?

Anna: Semennyire! Nagyon sok esetben  félrevezetik egymást a laikusok, és akár az orvosok, szakemberek szavait is megcáfolják. Sajnos nehéz kiszűrni a hiteles információt a túlzott kavalkádban. A múltkor egy fórumban kért ki véleményt egy nőgyógyász által felírt, szakmailag indokolt választású gyógyszerről egy anyuka, mire a másik közölte vele, hogy „én azt a gyógyszert szedtem már, válts orvost”.

Márti: A gyereknevelés nagyon nehéz kérdés, szakmailag sok anyag és sok irány van egyszerre jelen, amibe könnyű belezavarodni. Én az otthoni játékok használatában hiszek, hogy szülőként figyeljünk és foglalkozzunk a gyerekeinkkel, ne a hiper-szuper játékokkal próbáljuk lekötni őket.

Hogy épülnek fel a témák?

Anna: Van egy tervünk, ami kapcsán szeretnénk haladni, de ha jön egy hír, egy olyan időszak vagy kérdés, amire válaszolnunk kell, azt előrevesszük. Például a fogamzásgátlás kapcsán beszélgettünk, aztán egy nő egy fórumon listát írt a kérdéseiről, és azt mondtuk, jó, akkor erre rászánunk egy újabb adást, mert igény van rá.

Márti: Szezonálisan is próbálunk igazodni, például szeptember elején iskolával, beszoktatással kapcsolatos témákat vettünk elő.  Szépen fel szeretnénk építeni a témaköröket, hogy idővel minden korosztály szóba kerüljön, de a heti egy adással most ilyen tempóban tudunk haladni. Nagyon sokrétűen és több nézőpontból kell vizsgálni minden témát, de igyekszünk mindhez eljutni.

Mennyien vannak a nézők?

Márti: 6-7 ezer ember szokta azért visszanézni az adásainkat.

Anna: Volt olyan, ami csak 1500-as volt, de általában 6 ezer körüli.

Nem volt nehéz a blogolás csendes magánya utána belevágni egy ilyen élőzésbe?

Anna: Hirtelen ötlet volt, de azt gondoltuk, hogy próbáljuk meg, lássuk, mi sül ki belőle. Nem volt nehéz belevágni, egyikünk sem feszengett, nagyon vártuk.

Márti: A gondolat is onnan indult, hogy beszélgettünk arról, hogy jó lenne videókat feltölteni, de egyedül nem mertük, ezért közösen vágtunk bele. Amikor először láttuk, hogy 23 ember néz minket élőben, alig hittünk a szemünknek.

A visszajelzésektől féltetek eleinte?

Anna: Volt ilyen. Márti egyik témája a szülés utáni szex volt, és nekem kellett kérdezni, ami elég furcsán jött ki, mert úgy kellett előadni, mintha én személyesen kérdezném orvosként. Ezt a videót például nem osztottam meg a szakmai blogom felületén. Univerzálisan kell gondolkodni, megpróbáljuk kitalálni, ki milyen kérdést nem mer esetleg föltenni.

Márti: Bármennyire bensőséges a közeg, megpróbálunk megmaradni a szakmai oldalon a kérdések kapcsán is. Objektív, de kötetlen. Nem is vihetjük el a szubjektív kérdéseink irányába, hiszen akkor csak a személyes problémáinkat boncolgatnánk.

Mi ebben nektek az üzlet?

Márti:  Terhet vesz le, mert nem kell annyit írnunk, és a segítségnyújtás mind a kettőnket érdekel.

Anna: Nekem sokkal inkább társadalmi szerepvállalás.

Gyerekek bevonásán nem gondolkodtatok?

Márti: Beszéltünk róla, akár pelenkázós, akár játszós, gyakorlatban megmutatni a dolgokat, ha már úgyis felvétel, de eddig még nem volt rá példa.

Anna: Az ikrek kapcsán más terveink vannak, átvinnénk a témát könyvbe, egészen a terhességtől az ikrek 3 éves koráig.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top