Egészség

Pattanásos bőrének köszönheti a 22 éves lány, hogy világhírű lett

Amikor két évvel ezelőtt elindította Instagram-oldalát, Kali nem hírnévre vágyott. Csak egy helyre, ahol nyomon követheti majd a bőre állapotának változásait.

„Az arcbőrömmel középiskolás koromtól kezdve vannak kisebb-nagyobb problémáim, de olyan csúnya, mint amilyen 2014-ben lett, előtte még sose volt” – kezdte az ELLE-nek adott interjúját a 22 éves Kali Kushner. A fiatal nő Instagram-oldalát, a @myfacestory-t – ahol azt mutatja be napról napra, hogyan küzd az aknés bőr ellen – ma már több mint 22 ezren követik.

Három éve, mikor a pattanások gyakorlatilag ellepték az arcomat, szinte mindent kipróbáltam: a legkülönbözőbb olajokat, a remete módszert, aminek az a lényege, hogy hetekig semmit, de tényleg semmit nem kenek az arcomra, és végül minden krémet, antibiotikumot és kencét, amit a bőrgyógyászom javasolt. Mondanom se kell, semmi nem használt.

Kali elárulta, az arcbőre miatt jó egy évig az utcára is alig mert kimenni: folyton zavarban érezte magát, és haragosnak a pattanásai miatt. „Ezután kezdtem az Accutane-terápiába, ami már az első héten látványosan megtisztította a bőrömet. Tényleg olyan volt, mint valami varázslat” – mondta Kali, majd hozzátette, a gyógymód egyetlen hátulütője az volt, hogy a szer teljesen kiszárította a szervezetét. „Volt, hogy ébredés után hosszú percekig nem tudtam kikászálódni az ágyból, annyira fájt a bőröm.”

Kali ebben az időszakban kezdte Instagram-oldalát. Azt mondja, nem érti, miért kezdték ilyen sokan követni, hiszen ő tényleg nem csinált semmit, csak pontról pontra dokumentálta a gyógyulását. „Először teljesen furának gondoltam, hogy mást is érdekelhet mindez, aztán rájöttem, hogy a sorstársaim a posztjaimból merítenek erőt.”

A fiatal lány szerint a pattanásosság egy meg nem értett betegség.

Ha olyan csúnya a bőröd, mint az enyém volt, az emberek hajlamosak azt hinni, hogy ápolatlan vagy, hogy nem veszed a fáradságot, hogy naponta mosd az arcodat. Csak kevesen tudják, hogy valójában ezért nem a higiénia, sokkal inkább a hormonok, a vércukorszint és az öröklött genetikai tényezők felelnek.

Olvass még többet a pattanásról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top