Egészség

Ne törődj bele! Tanácsok a klimax tüneteinek enyhítésre

Mi nők a változó kort is különbözőképpen éljük meg, pont úgy, mint a havi menstruációval járó megpróbáltatásokat. A szerencsésebbek szinte észre sem veszik, míg másokat teljesen megviselnek a klimax időszakában tapasztalható tünetek. Néhány jó tanács, azoknak, akik szeretnék megkönnyíteni saját maguk számára ezt az időszakot.

A klimax, a magyarul változókornak nevezett időszak a nők életében 45-55 éves korban zajlik le, persze kezdődhet előbb is, és ki is tolódhat. Ebben az életszakaszban a női hormon termelődése folyamatosan csökken, majd teljesen leáll, és megszűnik a havi menstruációs vérzés is. Ezek a tények, melyeknek hátterében komoly hormonális folyamatok zajlanak, azok pedig megviselhetik a nők testét és lelkét is.

Ha jön a klimax

A menstruáció végleges elmaradása előtt már vannak klimaxra utaló jelek: amikor is a havi vérzések teljesen rendszertelenné válnak, közti vérzések léphetnek fel, majd teljesen abbamarad a menstruáció. A klimax tünetei nagyon változatosak és szerteágazóak lehetnek, és nem is mindenkinél jelentkeznek, sőt van, hogy időszakosan felerősödik egy-egy tünet, majd teljesen eltűnik.

  • Depresszió
  • Hőhullám
  • Nemi vágy csökkenése
  • Hüvelyszárazság
  • Fokozott verejtékezés
  • Érzelmi labilitás
  • Alvászavarok
  • Csontritkulás
  • Súlygyarapodás
Ne törődj bele! Tanácsok a klimax tüneteinek enyhítésre

Klimax enyhítésére ezt (t)edd

Ha nem pont azon szerencsések közé tartozunk, akiknek csak annyi tűnik fel az egészből, hogy már nem kell havonta tampont és betétet vásárolni, a görcsoldó mellé, akkor jó, ha tudjuk, hogy a klimax tünetei egy kis odafigyeléssel enyhíthetőek. Fontos, hogy 45 felett is figyeljünk oda testünkre és lelkünkre egyaránt, s támogassuk szervezetünket, hogy a legkisebb megrázkódtatással átvészelje ezt a sok változással járó időszakot.

  • Sport: minden életkorban ajánlott az aktív életmód, de ha eddig nem éltünk vele, sohasem késő elkezdeni, a klimax sok tünetén enyhít a rendszeres testmozgás. Ezek közé tartozik a súlygyarapodás, sokan számolnak be 3-4, észrevétlenül felcsúszott, kilóról, de a csökkent nemi vágy és a csontritkulás ellen is hatékony lehet. Jóga, gyaloglás, erdei kirándulás, túrázás a lelket is erősíti.
  • Táplálkozás: legjobb ha kerüljük a túl fűszeres, forró ételeket, a cukrozott, szénsavas üdítőket, ezek ugyanis felerősítik a klimax alatti hőhullámokat. Helyette igyunk sok szénsavmentes ásványvizet vagy gyógyteát.
  • Relaxációval, nyugtató zenével léphetünk fel az éjszakai alvászavarok ellen.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top