Egészség

Milyen a te bőrtípusod? – bőrteszt mindenkinek

A melanoma kialakulásában egyértelműen szerepet játszik az, hogy ki mennyit napozik, és milyen a bőrtípusa. Az alábbi teszttel könnyen meghatározhatod, hogy a Fitzpatrik-féle skálán a te bőröd melyik csoportba esik, és az is kiderül belőle, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy megóvd a bőröd a leégéstől, és ezzel is csökkentsd a melanoma kialakulásának esélyét.

 A legnagyobb ütemben a melanomás megbetegedések száma emelkedett az összes ráktípus közül az elmúlt évtizedben, ami nagy valószínűséggel annak is köszönhető, hogy növekszik a napból érkező káros UV sugarak mennyisége. 

Egyre gyakrabban és könnyebben égünk le, amit nem szabad csupán egy kellemetlen nyári kalandnak felfogni, mert ezekre a leégésekre “emlékezik” a bőr, és minél gyakoribbak és súlyosabbak az ilyen sérülések, annál valószínűbb a melanoma megjelenése is. A melanomával pedig nem jó játszani, mert igen gyors lefolyású és alattomos daganatos betegségről van szó, ami előrehaladott állapotában a mai modern okosgyógyszerekkel és innovatív terápiákkal ugyan jobb eredménnyel és enyhébb mellékhatások mellett gyógyítható, mint akár egy évtizeddel ezelőtt, de igazán még mindig csak a kezdeti stádiumában kezelhető 100 százalékos biztonsággal. Töltsd ki az alábbi teszted, és megtudod, te melyik bőrcsaládba tartozol, és azt is, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy a lehető legjobban megóvd a bőröd azoktól a káros hatásoktól, amelyek akár melanomát is okozhatnak.

  

Milyen a te bőrtípusod? – bőrteszt mindenkinek

Genetikai adottságok

  0 1 2 3 4
Milyen a szemed színe? világoskék, szürke, zöld kék, szürke, zöld kék sötétbarna barnás-fekete
Milyen a természetes hajszíned? vörös szőke sötétszőke / világosbarna sötétbarna fekete
Milyen a bőröd színe azokon a helyeken, ahol nem éri nap? vöröses tejfehér fehér vagy enyhén barna világosbarna sötétbarna
Vannak szeplők a bőrödön a naptól védett területeken? tele van szeplővel közepesen szeplős elszórtan szeplős elvétve akad pár szeplő nincs

  

A bőr reakciói a napfényre

  0 1 2 3 4
Mi történik, ha sokat vagy napon? fájdalmas vörös bőr, hólyagos hámlás hólyagosodás és utána hámlás néha leég, majd lehámlik ritkán ég le nem ég le
Milyen árnyalatúra barnulsz le? alig vagy egyáltalán nem barnulok világosbarnára közepes barnára sötétbarnára mély csokibarnára
Mennyire mélyen barnul le a bőröd? semennyire, vagy csak alig vékonyan mérsékelten mélyen nagyon mélyen
Az arcbőröd hogy reagál a napfényre? nagyon érzékeny rá eléggé érzékeny átlagosan jól bírja a napot soha nem volt problémám

  

Napozási szokások

  0 1 2 3 4
Mikor napoztál/szoláriumoztál utoljára? több, mint 3 hónapja 2-3 hónapja 1-2 hónapja kevesebb, mint 1 hónapja kevesebb, mint két hete

  

Összpontszám Fitzpatrick bőrtípus
0–7 I
8–16 II
17–25 III
26–30 IV
30 felett V–VI

  

I. típus – halvány, világos bőr – mindig leég, sosem barnul

Ez az úgynevezett kelta típus. Nagyon világos fehér, szeplős, a tulajdonosának szeme kék, a haja vörös vagy vöröses árnyalatú világos. Ők akár 5 perc alatt is csúnyán leéghetnek, és sosem barnulnak le, ezért gyakorlatilag egyáltalán nem szabadna magas (30–50) faktorú fényvédőkrém, az egész arcot árnyékoló kalap és a testet elfedő ruházat nélkül utcára menniük tavasztól őszig.

 II. típus – világos bőr – könnyen leég, minimálisan barnul

A szőke hajú, világos szemű, skandináv jellegű emberek tartoznak ebbe a bőrcsaládba, amit egyébként észak-európai típusnak is hívnak. Ez is nagyon érzékeny bőrtípus, ami a napon 10 perc alatt is megéghet, és csak lassan és enyhén képes barnulni. Ugyanolyan óvintézkedésekkel kell védeniük magukat a nap ártalmai ellen, mint az 1-es bőrcsoportba tartozó embereknek.

 III. típus – világos bőr – minimálisan ég le, lassan barnul

A közép-európai bőrtípushoz tartozunk hazánkban a legtöbben: az ilyen embereknek a bőre világos, hajuk sötétszőke vagy világosbarna, szemük szürke vagy barna. Ők akár 20-30 percet is tartózkodhatnak a napon anélkül, hogy leégnének, és idővel kellemesen lebarnulnak, de ennek ellenére, amíg még a téli, világos színüket “viselik”, nekik is ajánlott a 30-as faktorszámú napvédő használata.

 IV. típus – enyhén barna vagy kreol bőr – minimálisan ég le, könnyen barnul

A mediterrán bőrtípusú emberek bőre eleve sötétebb tónusú, hajuk sötét, szemük barna. Ritkán égnek le, de ha a bőrük nem szokta a napozást, 40 perc után már náluk is jelentkeznek a napégés tünetei. Az első napozás előtt ajánlott egy 20-as faktorú naptej használata, a lebarnulás után pedig alacsonyabb védőképességű krém is elég lesz nekik a bőrük védelmére. A túl sok napozás azonban nekik is megárt, a melanoma kockázatát növeli, és kiszárítja, ráncossá teszi a bőrüket.

 

A következő két bőrtípus az déli és trópusi országokra jellemző, a leégés az ilyen embereket nem, vagy csak alig veszélyezteti:

 V. típus – barna bőr – ritkán ég le, könnyen és mélyen barnul.

 VI. típus – sötétbarna vagy fekete – ritkán ég le, mindig lebarnul, és nagyon pigmentált.

 

Milyen a te bőrtípusod? – bőrteszt mindenkinek

Így napozz

Alapszabály nyáron, hogy a bőröd védelmében 11 és 16 óra között ne tartózkodj tűző napon. Különösen óvják magukat a közvetlen napsugárzástól a terhes kismamák, és a kisbabákat sem szabad kitenni a napfénynek. A fokozottan sugárzásveszélyes időszakon kívül a napozást oszd be rövidebb szakaszokra: eleinte – a bőrtípusunktól függően – 5-10 percet napozz csak, majd fokozatosan emeld a “dózist”. Ahogy barnulsz, úgy tölthetsz több időt a napon, de 30-40 percnél akkor se napozz többet, ha már a bőröd elérte a maximális barnaságát. Ne feledd el azt sem, hogy az UV-B sugarak ruhán keresztül is ártalmasak lehetnek, és képesek megégetni a bőrt – különösen a fehér ruházat engedi át az ilyen sugarakat. Léteznek viszont UV szűrős anyagok is, ezért ha lehet, nyáron inkább ilyeneket viselj. Sokan nem tudják, hogy egy ködös, felhős napon is le lehet égni, mert az ultraibolya sugárzás körülbelül 90 százaléka átjut a felhőkön, visszatükröződik a hóról, a jégről, a homokról, a vízről, és ettől ugyan olyan súlyosan le tud égni a bőr, mint a közvetlen napfénytől. Arról se feledkezz meg, hogy bizonyos gyógyszerek napra érzékennyé teszik a bőrt, ezért ha valamilyen kezelés alatt állsz, mindenképpen olvasd el a gyógyszerhez mellékelt információs lapot, illetve amikor gyógyszert ír fel az orvos, és nyaralásra készülsz, tőle is kérdezd meg, hogy szabad-e napra menned a kúra alatt. 

Még több cikk a bőr egészségéért az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top