nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
Anna nem kaphat új tüdőt, az orvosok szerint úgy sincs esélye túlélni

Anna nem kaphat új tüdőt, az orvosok szerint úgy sincs esélye túlélni

A 24 éves Anna a harmadik tüdőátültetésére vár.
NLCafé
f Ajánlom

Lendvai Anna korábban két tüdőátültetésen is átesett, de a harmadik szerv sem funkcionál megfelelően. “A szervezetemben decemberben megjelent egy baktérium, ami tönkretette a harmadik szervet. Emiatt a tüdőm elkezdett kilökődni, mostanra pedig olyan állapotban van, mintha legalább 15 éve transzplantálták volna” – írta a nő, aki április óta intenzív osztályon fekszik, és egy hordozható légzőkészülékkel él.

A tüdőtranszplantációkról döntő bizottság azonban elutasította Anna legutóbbi kérelmét, mondván, hogy ennyi átültetésről nem tudnak, ezt a műtétet úgy sem lehet túlélni. A nő ezért most olyan betegeket keres világszerte, akik átestek már második, harmadik tüdőátültetésen.

A Blikk a Semmelweis Egyetemet és a transzplantációs bizottságot is kereste az ügyben, de még nem kaptak választ.

Megosztás Facebookon